Wolfpakk: Cry Wolf

írta baumann | 2013.11.15.

Megjelenés: 2013

 

 

Kiadó: AFM Records

Weblap: http://www.wolfpakk.net

Stílus: Heavy/melodic/power metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Michael Voss & Mark Sweeney - ének Mike Winkler - basszusgitár (session zenész) Vendégek: Amanda Somerville, Ralf Scheepers, Göran Edman, Johnny Gioeli, Doogie White, Tony Mills , Blaze Bayley, Piet Sielck, Jean-Marc Viller - ének Kee Marcello, Mandy Meyer, Roland Grapow, Martin Rauber - gitár Don Airey, Tony Carey - szintetizátor Gereon Homann, Brian Tichy, Hermann Rarebell, Roland Jahoda - dob
Dalcímek
1. Moonlight 2. A Matter Of Time 3. Dark Revelation 4. Cold Winter 5. Palace Of Gold 6. The Beast In Me 7. Wakken 8. Pressure Down 9. Run With The Wolf 10. Cry Wolf 11. Kid Raw (bónusz)
Értékelés

Végy egy/két/tetszőleges számú (megfelelőt aláhúzni) nehézfémipari szakmunkást, találj ki hozzájuk egy vizuális koncepciót, amit hosszú évekig körberághatnak majd. Farkasok? Kiváló, az úgyis olyan metalos téma. Telefonáld körbe a zenész haverokat, akiknek jól cseng a neve, ki érne rá kicsit vendégeskedni egy új lemezen? Ezzel egy lépésben a fele marketinget is megoldottad. Mindenképp legyen köztük legalább egy dekoratív női énekes is, vele forgatsz majd klipet. (Valójában elég, ha melltől felfele dekoratív, mehet rá egy hosszú kabát és a kamera majd csak felülről veszi.) Ha már klip, kell gyorsan írni egy mézízű slágeres darabot, amivel egyébként, mivel igen jól sikerül, benevezhetsz az új Disney rajzfilm „zenei aláfestés” pályázatára is. Ezután írjanak a fiúk néhány jó, fogós dalt, végül is ez a szakmájuk, a maradék helyet majd megtöltöd valamivel, pl. jöhet egy feldolgozás. A kész produktummal nem kell sokat házalnod, egy kis name-dropping és a multik rögtön felnyalják. Ha Tobias Sammetnek vagy Arjen Lucassennek bejött, neked is menni fog. És ha az első kör kifizetődött, menj egy másodikat is.

Íme az út, amit a Wolfpakk előtt már annyian tapostak, és utánuk is járnak majd még. (Penny Lane hozzá képest szűzlány.) De ha már itt a hullám, Mark Sweeney és Michael Voss legalább elegánsan lovagolják meg, látszik, hogy nem két véres kezdőről van szó. A svájci Sweeney a Crystal Ball hard rockos irányából először szólóban evezett langyosabb vizekre, miközben – saját szavait idézve – producerként is „keresett lett”. Ő egy kicsit kérdéses figura, amolyan kiskei módon: nehéz eldönteni, hogy a metál és hozzá kapcsolódó tesztoszteron-töltetű, sokakból alfa-hímet kihozó közeg valóban az ő világa-e. Ahogy erősen sminkelt szemével, farkasszőrme bundában dacosan biggyeszt a kamerába, nekem kicsit kicsapja a radart. A hangja viszont tényleg nagyon jó. A Németország nyugati csücskéből származó, zeneszerzőként L.A.-t is megjárt, az évek során rengeteg nagy névvel együtt dolgozó Voss már hitelesebb: '82-ben a Mad Maxben kezdi palyafutását (17 évesen!), a 90-es években a Casanova AOR formációban énekel, utána kiköltözik az USA-ba és komoly előadóknak ír dalokat. Az ezredfordulótól ismét az újjáalakult Mad Max énekese, miközben olyan arcokkal, bandákkal dolgozik együtt egy-egy projekten, mint Michael Schenker, a MSG, Don Dokken vagy a King Kobra. Nem igazán lehet belekötni. Na és végül itt az AFM Records, akik nem nagyon foglalkoznak harmatos produkciókkal: a Masterplan, az Axxis, a Sinner, vagy a Helstar csak néhány a nagyobb neveik közül. Ha ők megszagolták a srácokon a sikert, akkor fog is jönni.

Úgyhogy kicsinek érzem magam, hogy lehúzzam ezt az albumot. Lehet, hogy a laboratóriumi körülmények, amelyek között kitenyésztették, illetve a dolog kiszámíthatósága ingerli a jóérzésemet, de az eredmény azért mégsem steril, van benne valódi zamat és érzés. A minősége ugyan nem homogén, van egy-két kilógó lóláb, vagy töltelék, de alapvetően, zömében jó dalokról beszélünk.

Biztos mindenki ismer olyan anyagot, ami első, második hallgatásra nem tűnik túl erősnek, de aztán valahogy mégis behúz, és végül teljesen magához láncol. Ahol a részletekben megbúvó varázslat szép lassan beszövi az ember szívét. Ahol az erdőtől előbb nehéz látni a fákat, de aztán, ahogy a szemünk hozzászokik a homályhoz, észrevesszük a kéregbe karcolt titkos jeleket? Na a 'Cry Wolf' épp nem ez a típus. Elsőre? Jól odaver, dallamos, fogós, alig várja az ember, hogy a lemezjátszó a végére érjen, és lehessen elölről pörgetni. Még másodikra is baromira bejön, aztán harmadikra kicsit veszít a fényéből, pedig a részletek a helyükön vannak. Csak mintha nem lenne benne senki szíve, lelke, izzadsága, vére. De lehet, hogy csak én lettem válogatós a klisémentes underground diétámon. Mindenesetre a fejemben az ikszedik hallgatás közben szépen kiélesedik a kaja-allegória: ez a lemez egy nagy bödön tejbegríz, amire tányéronként különböző feltétek kerülnek, van kakaós, lekváros, gyümölcsös tejszínhabos, meg van egy kis odakozmált ízesítetlen maradék is. De az alja mindegyiknek tejbegríz, amivel nagyon jól lehet lakni, csak kb. öt percre. Aztán jön a sugar crash...

A „feltétek” viszont igényesek: Ralf Scheepers az egyébként totál Gamma Ray ízű Moonlightot variálja meg gigaerős, eunuchos vokáljával; a lemez vitathatóan legütősebb darabjában, a Matter of Time-ban Johnny Goeli (Hardline, Axel Rudi Pell) osztja meg a vokálokat Voss mesterrel. Ez a kötelező jellegű „tönkretesszük a bolygót” tétel, de akkorát harap, nem kis mértékben Gioeli hangjának köszönhetően, hogy rögtön elnézem neki a közhelyes szöveget. A Palace of Gold megint egy izmosabb darab, Tony Mills (TNT) hangjával, belassított, kicsit progos feelinggel, atmoszférikus, sokszólamú háttérkórusokkal. Nem kevésbé ütős a helyenként régivonalas HammerFallra emlékeztető (értsd: HF elemeket használó) Beast In Me sem, ahol Göran Edman (ex-Yngwie Malmsteen) vokálját, legyen bármilyen király, simán feledteti Roland Grapow (ex-Helloween, Masterplan) ízes gitárjátéka, egy nagyon tipikus Grapow-s szóló-cseresznyével a csúcsán.

A klisé újra felüti ronda fejét, a fiúk meg ismét bizonyítják, hogy tudják, mi a menő. Igen, még egy tribute a Wacken fesztiválhoz, ezt sem csinálták még meg elegen. Miért érzem úgy, hogy ezzel a kk-koncepciót még messze nem merítették ki? („Wolf (Fukk like a beast)” Blakkie-vel a következő lemezre?)  A szám egyébként elférne bármelyik Accept vagy akár U.D.O. albumon, épp úgy, ahogy a középtempós, amúgy jó kis headbangelésre csábító Pressure Down is, Dougie White vokáljával.  Voss egy korábbi interjúban már beszélt más projektjeiről is, ahol egy az egyben „eltalálta” más bandák stílusát... A Run With the Wolf egy Rainbow feldolgozás, amin nem kisebb személyiség, mint Tony Carey hozza a szintit. A vélemények megoszlanak arról, hogy tényleg meg kellett-e csinálni, és e sorok írója sajnos nem tud kiállni a pozitív válasz mellett. Továbbá a „futottak még” kategóriában: Kid Raw, Dark Revelation, Cry Wolf (au, a címadó...).. Nem mondom, hogy említésre méltatlanok, csak én most nem említeném őket...

Eddig tartott a lemezkritika, most pedig csukjuk be a szemünket, és képzeljük magunkat egy sötét moziterembe. Körülöttünk kicsi, sótól ráncos kezek markolnak popkornos vödrökbe, cukros zacskók zörögnek, nagy, könnyben úszó szempárok merednek a vászonra...  A farkascsorda összebújik a jeges sztyeppe közepén, egymást védik a metsző széltől. A kicsi farkaskölyök a papája mellső lábai között didereg. Egy öreg farkas a csorda szélén feladja a küzdelmet, elalszik. A farkasszemeket elhomályosítja a reménytelenség. Éhesek, fáznak, és még olyan sokáig tart a tél... Körülöttünk gyerekszipogás... És felcsendül Amanda Somerville (Kiske/Somerville) hangja, alatta egy szomorú zongora, „Can we survive just another winter? It's cold out there...” és jön a montázs, a farkasok kihúzzák a telet, lassan előbújik a nap, a kisfarkas már kamaszgyerek méretű, most fiatal felnőtt, most először szerelmes... „Our braveness will help us on the way, strong hearts until the end of the day” - énekli Amanda, ahogy felúsznak a kreditek, a gyerekek pedig kisorjáznak a teremből. Akinek cukros maszlagból ennyi sem lett volna elég, az gyorsan tegye fel a Cold Winter-t. 1000 Kcal garantált.

NB.: A farkasok nem úgy érzékelik a hideget, mint mi, valószínűleg nem „fáznak”. A biológusok nem tudnak olyan esetről, ahol egészséges farkas hypothermiában pusztult volna el. Csak mondom... Forrás: www.wolfcenter.org.

Pontszám: 6.5

Legutóbbi hozzászólások