Sepultura: The Mediator Between Head and Hands Must Be the Heart

írta Equinox | 2013.11.12.

Megjelenés: 2013

 

 

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://sepultura.uol.com.br

Stílus: Groove/thrash metal

Származás: Brazí­lia

 

Zenészek
Derrick Green - ének, gitár Andreas Kisser - szólógitár Paulo Jr. - basszusgitár Eloy Casagrande - dobok
Dalcímek
1. Trauma of War 2. The Vatican 3. Impending Doom 4. Manipulation of Tragedy 5. Tsunami 6. The Bliss of Ignorants 7. Grief 8. The Age of the Atheist 9. Obsessed 10. Da Lama ao Caos (Chico Science & Naí§íŁo Zumbi cover)
Értékelés

Van még egyáltalán olyan, hogy echte Sepultura rajongó? Általában mindenki leszögezi, hogy ő az ’Arise’-ig szereti őket, más még eltűri a ’Chaos’-t is, megint kevesebben még a ’Roots’ nu-metalos groove-jait is, de miután Max Cavalera lelépett, valahogy az addigi érdeklődés (némileg indokolatlanul) a töredékére csökkent. Nem mintha Max olyan világverő vagy a kései Sepu világától eltérő lemezeket készítene a Soulfly-jal, de a név, ugye, kötelez. Az átlag metalos nem igazán veszi figyelembe, hogy a Cavalera Művek nem működhetett volna Andreas Kisser remek teljesítménye nélkül, de ez a sztárság átka. Ebben a rock- és metalzenére esküvő tömeg is a popzene-hallgatókra hasonlít, mert ugyanaz az idea: van az énekes meg a többiek.

Csupán azért tűnődöm ezeken a dolgokon, mert ha ez a lemez más néven jelenik meg, akkor kisebb az elvárás, és a koppanás is enyhébb lenne. Itt van ez a lemez, ami tényleg nem sikerült olyan jól, de néhány elődje is, ami tényleg több tiszteletet érdemelne, csak fikaáradatot kapott, rendes odafigyelést nem. Mert az „nem olyan jó, mint a régi”. Ha meg igen, akkor „stílusában más”. Így megy ez már másféle évtizede. Voltak itt jobb dolgok is a szétválás óta (’Dante XXI’, ’Kairos’), de azért egyikről sem mondható el, hogy olyan igazi megkerülhetetlen, bombabiztos alaplemez volna, mint a ’Beneath’, ’Arise’, ’Chaos AD’ trió.

Ebbe a Max utáni sorba jól illeszkedik az új munka is. Az újkori Sepulturától nem is áll messze a konceptuális gondolkodás, ami egészen meglepő húzás ebben a hardcore-os, valamint groove-okkal tűzdelt thrash metalban. Írtak már konceptlemezt Dante Alighieri Isteni színjátékából (’Dante XXI’), valamint Anthony Burgess Mechanikus narancsából is (’A-Lex’), szóval az elgondolkodós, koncepciózus közeg adott volt most is: a kilométeres című ’The Mediator Between Head and Hands Must Be the Heart’ lemezt az 1927-es Metropolis című film ihlette, de nem számít „rendes” konceptlemeznek, mivel nem függ össze minden dal.

Egy bajom van a lemezzel, de az gyakran visszaköszön. Méghozzá az, hogy egysíkú. Minden szám egy lassú, hangulatos felvezetővel indul – az egyetlen dal, ami nem így kezd, az pedig a Morbid Angel ’Blessed Are the Sick’ albumának elejére emlékeztető furcsa zúgást vonultat fel. Jók ezek a hangulati elemek, de túl sok van belőlük, és nem adnak hozzá semmit az amúgy becsületes döngöléshez. Nincs igazi sláger sem – a ’Dante XXI’-en még volt ilyen, és a ’Kairos’ is erősebb ezen a fronton. A kislemeznek szánt Age of the Atheist majdnem az, csak nem elég markáns, ráadásul a pár évvel ezelőtti dantés konceptalbum Convicted in Life-jára hasonlít – ami elnézhető lenne, ha hasonlóan nagyot ütne, de ez nem sikerül teljes mértékben.

Pedig próbálkoznak becsülettel Kisserék valami érdekeset felmutatni, az említett lassú intrók között akad kiemelkedő is, a szimfonikus The Vatican szintis felvezetője pl. még a Saviour Machine-nek is a becsületére válna, utána pedig jönnek a szaggatott groove riffek (elég éles is a kontraszt). Nagyjából beáll erre a sebességre a lemez, sorjázik a sok középtempós vagy csak moderáltan gyors dal (pl. Impending Doom), dallamok nem nagyon akadnak, igaz, náluk sosem voltak... de így egyhangú lesz a végtermék, mivel a tempókat és úgy általában véve szinte semmit nem variálnak eleget. A gyorsabb dalok csak úgy elvannak a lemezen, fel sem tűnik, hogy itt valami más történne, mivel ezek is belefulladnak az egyhangúságba, de legalább kapálóznak a levegő után (Manipulation of Tragedy és a Tsunami). Utóbbi azonban furcsán ér véget, nagyon hirtelen jönnek a végén az effektek – már sokadszorra fogalmazódik meg bennem a gondolat, hogy szükségtelenül tördelik szét a lemezt ezekkel az ötletekkel.

A fő baj mégis az, hogy mintha nem lenne igazán kidolgozva, kitalálva ez a lemez. És áthallások is akadnak bőven: a Bliss of Ignorants pl. egy bizonyos ’Chaos AD’ korszakos sláger újrahasznosítása, nem létezik, hogy nem vették észre. Az utolsó szám egy feldolgozás, a ’90-es évek közepén Brazíliában hip-hop, funk rock és brazilos törzsi ütőhangszerekre épülő elemeket összedolgozó Chico Science & Nação Zumbi formáció Da Lama ao Caos („Az iszaptól a káoszig”) című tételének állítanak emléket. Érdekes és nagyon jól összerakott dal, nagy vonalakban olyan, mint egy portugál nyelvű Rage Against the Machine. Ezért a tételért megéri meghallgatni a ’Mediator’-t. A végére eldugtak még egy „rejtett dalt”, ami nem volt túl jó húzás: kb. 15 percnyi csendet hallunk a szám végén, majd jön egy 7 perces, meglehetősen jó, de hosszú dobszóló. Annyira értelmetlen, főleg ebben a gyorsfogyasztó világban. Az egyszeri rajongó a záródal vége után pont 10-20 percet fog tekergetni előre-hátra, hátha hall még valamit... Erre kap egy dobszólót fáradozása jutalmául. Gratulálok, ez rossz ötlet volt!

Pontszám: 6.5

Legutóbbi hozzászólások