Sepultura: The Mediator Between Head and Hands Must Be the Heart
írta Equinox | 2013.11.12.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Van még egyáltalán olyan, hogy echte Sepultura rajongó? Általában mindenki leszögezi, hogy ő az ’Arise’-ig szereti őket, más még eltűri a ’Chaos’-t is, megint kevesebben még a ’Roots’ nu-metalos groove-jait is, de miután Max Cavalera lelépett, valahogy az addigi érdeklődés (némileg indokolatlanul) a töredékére csökkent. Nem mintha Max olyan világverő vagy a kései Sepu világától eltérő lemezeket készítene a Soulfly-jal, de a név, ugye, kötelez. Az átlag metalos nem igazán veszi figyelembe, hogy a Cavalera Művek nem működhetett volna Andreas Kisser remek teljesítménye nélkül, de ez a sztárság átka. Ebben a rock- és metalzenére esküvő tömeg is a popzene-hallgatókra hasonlít, mert ugyanaz az idea: van az énekes meg a többiek.
Csupán azért tűnődöm ezeken a dolgokon, mert ha ez a lemez más néven jelenik meg, akkor kisebb az elvárás, és a koppanás is enyhébb lenne. Itt van ez a lemez, ami tényleg nem sikerült olyan jól, de néhány elődje is, ami tényleg több tiszteletet érdemelne, csak fikaáradatot kapott, rendes odafigyelést nem. Mert az „nem olyan jó, mint a régi”. Ha meg igen, akkor „stílusában más”. Így megy ez már másféle évtizede. Voltak itt jobb dolgok is a szétválás óta (’Dante XXI’, ’Kairos’), de azért egyikről sem mondható el, hogy olyan igazi megkerülhetetlen, bombabiztos alaplemez volna, mint a ’Beneath’, ’Arise’, ’Chaos AD’ trió.
Ebbe a Max utáni sorba jól illeszkedik az új munka is. Az újkori Sepulturától nem is áll messze a konceptuális gondolkodás, ami egészen meglepő húzás ebben a hardcore-os, valamint groove-okkal tűzdelt thrash metalban. Írtak már konceptlemezt Dante Alighieri Isteni színjátékából (’Dante XXI’), valamint Anthony Burgess Mechanikus narancsából is (’A-Lex’), szóval az elgondolkodós, koncepciózus közeg adott volt most is: a kilométeres című ’The Mediator Between Head and Hands Must Be the Heart’ lemezt az 1927-es Metropolis című film ihlette, de nem számít „rendes” konceptlemeznek, mivel nem függ össze minden dal.
Egy bajom van a lemezzel, de az gyakran visszaköszön. Méghozzá az, hogy egysíkú. Minden szám egy lassú, hangulatos felvezetővel indul – az egyetlen dal, ami nem így kezd, az pedig a Morbid Angel ’Blessed Are the Sick’ albumának elejére emlékeztető furcsa zúgást vonultat fel. Jók ezek a hangulati elemek, de túl sok van belőlük, és nem adnak hozzá semmit az amúgy becsületes döngöléshez. Nincs igazi sláger sem – a ’Dante XXI’-en még volt ilyen, és a ’Kairos’ is erősebb ezen a fronton. A kislemeznek szánt Age of the Atheist majdnem az, csak nem elég markáns, ráadásul a pár évvel ezelőtti dantés konceptalbum Convicted in Life-jára hasonlít – ami elnézhető lenne, ha hasonlóan nagyot ütne, de ez nem sikerül teljes mértékben.
Pedig próbálkoznak becsülettel Kisserék valami érdekeset felmutatni, az említett lassú intrók között akad kiemelkedő is, a szimfonikus The Vatican szintis felvezetője pl. még a Saviour Machine-nek is a becsületére válna, utána pedig jönnek a szaggatott groove riffek (elég éles is a kontraszt). Nagyjából beáll erre a sebességre a lemez, sorjázik a sok középtempós vagy csak moderáltan gyors dal (pl. Impending Doom), dallamok nem nagyon akadnak, igaz, náluk sosem voltak... de így egyhangú lesz a végtermék, mivel a tempókat és úgy általában véve szinte semmit nem variálnak eleget. A gyorsabb dalok csak úgy elvannak a lemezen, fel sem tűnik, hogy itt valami más történne, mivel ezek is belefulladnak az egyhangúságba, de legalább kapálóznak a levegő után (Manipulation of Tragedy és a Tsunami). Utóbbi azonban furcsán ér véget, nagyon hirtelen jönnek a végén az effektek – már sokadszorra fogalmazódik meg bennem a gondolat, hogy szükségtelenül tördelik szét a lemezt ezekkel az ötletekkel.
A fő baj mégis az, hogy mintha nem lenne igazán kidolgozva, kitalálva ez a lemez. És áthallások is akadnak bőven: a Bliss of Ignorants pl. egy bizonyos ’Chaos AD’ korszakos sláger újrahasznosítása, nem létezik, hogy nem vették észre. Az utolsó szám egy feldolgozás, a ’90-es évek közepén Brazíliában hip-hop, funk rock és brazilos törzsi ütőhangszerekre épülő elemeket összedolgozó Chico Science & Nação Zumbi formáció Da Lama ao Caos („Az iszaptól a káoszig”) című tételének állítanak emléket. Érdekes és nagyon jól összerakott dal, nagy vonalakban olyan, mint egy portugál nyelvű Rage Against the Machine. Ezért a tételért megéri meghallgatni a ’Mediator’-t. A végére eldugtak még egy „rejtett dalt”, ami nem volt túl jó húzás: kb. 15 percnyi csendet hallunk a szám végén, majd jön egy 7 perces, meglehetősen jó, de hosszú dobszóló. Annyira értelmetlen, főleg ebben a gyorsfogyasztó világban. Az egyszeri rajongó a záródal vége után pont 10-20 percet fog tekergetni előre-hátra, hátha hall még valamit... Erre kap egy dobszólót fáradozása jutalmául. Gratulálok, ez rossz ötlet volt!
Legutóbbi hozzászólások