"Ez melodikus, popos metal, és kész": Interjú az Amaranthe basszusgitárosával, Johan Andreassennel

Az elmúlt évek egyik legnagyobb „underground” metal szenzációja a svéd Amaranthe zenekar, akik nagyon ügyesen keverik a popos dallamokat és elektronikus hatásokat a kemény gitárokkal, valamint a power és az extrém metal elemeivel. A végeredmény egy könnyen befogadható, a fiatalokat gyorsan megőrjítő rockzene, melyet noha a látványos klipek ellenére a mainstream média még fogadott be, de Európa sok országában már így is telt házas klubokban turnézhatnak majd az ősszel. Mivel a csapat pályafutását már a kezdetektől fogva figyeltük, ráadásul tavasszal már főzenekarként fogják nagy valószínűséggel csurig tölteni a Club 202-t, ideális volt az alkalom, hogy kikérdezzük a basszusgitáros Johan Andreassent arról, hogy mit is érdemes tudni a formációról.

Hard Rock Magazin: Johan, üdvözöllek a magazin nevében, igazán örülök, hogy végre el tudtunk kapni titeket egy interjúra. Az év elején jelentkeztetek új lemezzel, a ’The Nexus’ többünknek nagy kedvence lett a magazinnál, gratulálok.

Johan Andreassen: Köszönöm, én is köszöntök mindenkit.

HRM: Mivel fiatal bandáról van szó, ugorjunk vissza a kezdetekhez: hogy alakult a zenekar?

JA: Jake [E Berg – énekes] és Olof [Mörck – gitáros] már korábbról ismerte egymást. Dolgoztak együtt a Dragonland, a Nightrage, meg a Dreamland lemezein, gyakran kisegítették egymást a stúdióban. Összehaverkodtak, kitalálták, hogy jó lenne valamit közösen is összehozni. A demózgatás közben felkérték Elize-t, hogy nyomjon háttérvokálokat, de olyan jól szólt a dolog, hogy végül állandó szerepet szántak neki a bandában. Ahogy alakultak a dalok, kitalálták, hogy kellene egy hörgős. Andy-vel [Andy Solveström, aki azóta kilépett a zenekarból – szerk.] jóba volt mindenki, úgyhogy őt is bevették, utána érkezett Morten [Løwe Sørensen dobos], akivel ugye a Nightrage-ből ismerték egymást a srácok. Nem is tudom, az egész banda egyfajta all-star szupercsapatként állt össze, pedig igazából Olofék csak maguk köré hívták az arcokat, akiket ismertek, meg akikkel jóban voltak. Ennek ellenére egy ideig ez csak egy amolyan göteborgi all-star projekt bandaként futott szabadidős jelleggel, de aztán rájöttek a srácok, hogy annyira jól mennek a dolgok, hogy érdemes lenne ezt komolyan venni, és aktív főbandavá tenni az Amaranthe-ot.

HRM: A fellépéseitek és az interjúk alapján számomra úgy tűnik, hogy egy nagyon összeszokott baráti társaságot alkottok. Jól látom ezt?

JA: Abszolút. Mindenki a csapatban úgy látja ezt a csapatot, mint a családját. Én voltam az egyetlen, aki nem ismerte a többieket korábbról, egyedül Andrew volt az, akinek köszönhetően bekerültem. De a többiek már korábban is jó cimborák voltak, meg azóta is azok vagyunk. Akkor is össze szoktunk járni, ha épp nem turnézunk, meg próbálunk, mert odahaza is mi vagyunk egymás barátai.

HRM: Honnan jött a három énekes, illetve a meglehetősen egyedi stílus, hangzásvilág ötlete?

JA: Teljesen véletlen volt az egész. Jake volt eredetileg az énekes, Elize és Andy maximum a vokálok miatt ugrott be, de érezték a srácok, hogy marha jól működik együtt ez az egész.

HRM: Hogyan zajlik a dalírás nálatok?

JA: Jake és Olof felelnek a zenéért, általában mindent ők írnak meg. Elize is néha beleszól egy-egy dalba, a részleteket meg úgy dolgozzuk ki, hogy neten átküldözgetjük egymásnak az ötleteinket. Morten például Dániában lakik, szóval így egyszerűbb. Együtt csiszolgatjuk, amíg nagyjából mindenkinek be nem jön a végeredmény. De a munka oroszlánrésze Jake-re és Olofra hárul.

HRM: Zeneileg melyik csapatok gyakorolták rátok a legnagyobb hatással?

JA: Huh, ez nehéz kérdés. Eléggé különböző zenéket hallgatunk, szerintem a legnagyobb közös nevező a bandában a Soilwork. Ezen felül szerintem Olofra nagyon nagy hatással van Göteborg. Ott él, az ottani zenei színtér aktív tagja, rengeteg ismerőse, barátja van, nagyon aktívan szerepel az ottani metal világban, és ez mindenképp inspirálja, befolyásolja őt.

HRM: Az elektro-hatások honnan jöttek?

JA: Na, ezt nem igazán tudom. (nevet) Jake és Olof valami különlegeset akart. Szerintem próbáltak találni valami speciális pluszt, ami nem igazán van jelen mostanában ezekben a zenékben, valamit, ami jól illik a dalokhoz, és különlegessé is teszi a végeredményt.

HRM: Mi a legnagyobb különbség az eddig megjelent két lemezetek közt?

JA: A ’Nexus’ egyrészt jobban szól, másrészt ahol kemény, ott igazán kemény. Ahol lágy, ott igazán lágy. Sokkal szélsőségesebbek akartunk lenni, sokkal jobban ki akartuk tágítani az első album világát, és ezáltal a saját határainkat is.

HRM: Szerinted mennyire tágítható a zenei világotok?

JA: Eléggé széles lehet. Nyilván vannak bizonyos gyökerek, amikhez mindenáron ragaszkodni fogunk, de úgy érzem, hogy a mi zenei világunkban bőven van lehetőség kísérletezésre, újításra. Ezt értelemszerűen idővel majd megpróbáljuk kihasználni, szerintem zeneileg elég messzire eljuthatunk idővel.

HRM: Hogy kerültetek kapcsolatba Jacob Hansen producerrel?

JA: Jacob egy hihetetlen ember. Komolyan mondom, csodálatos pasas, minden létező értelemben. Amikor vele stúdiózunk, olyan érzésünk van, mintha otthon lennénk. Nagyon ért ahhoz, hogy megkönnyítse a zenészek dolgát, és a legjobbat hozza ki belőlünk. Komolyan mondom, az egyik legkirályabb fickó, akivel valaha együtt dolgoztam. Még nekem is varázslatnak tűnik, hogy mire képes a stúdióban. (nevet) Hihetetlen szakértelemmel és remek ötletekkel rendelkezik, ami nyilván szakmai szempontokból jó, de ezen felül végtelenül jó fej is, akivel nagyon könnyen és jól meg tudod magad értetni. Ez pedig fontos.

HRM: Mennyire szól bele a dalaitokba?

JA: Változó, nyilván dalonként eltér, hogy milyen ötletei vannak. Magukkal a dalokkal kapcsolatban amúgy nem nagyon szokott kukacoskodni, a dalszerzést meghagyja nekünk, de amikor a producerkedésről vagy a hangzásokról van szó, akkor nagyon is tudja, hogy milyen trükkökkel lehet egy-egy dalból a legtöbbet kihozni.

HRM: Mennyire voltatok elégedettek a ’The Nexus’ fogadtatásával?

JA: Hihetetlen volt. Komolyan. Amikor az USA-ban kijött, az amerikai iTunes listán műfajában listavezető volt, ez egész hihetetlen...

HRM: Bocs, hogy közbevágok, de ha már szóba hoztad, muszáj megkérdeznem: mit gondolsz, az Amaranthe-nak az amerikai piacon lehet keresnivalója a közeljövőben?

JA: Igen, határozottan. A nyáron már tudtunk ott tolni egy rövid körutat, és remélem, hogy mihamarabb vissza is fogunk tudni térni.

HRM: Az elmúlt évben hirtelen nagy népszerűségre tettetek szert a metal világban, és úgy vettem észre, hogy az emberek alapvetően nem tudnak és nem is akarnak semlegesek lenni veletek szemben. Vagy imádják amit csináltok, és az új rockmegváltókat látják bennetek, vagy helyből gyűlölik, és a valódi zene árulóinak tartanak titeket. Miért?

JA: (nevet) Ez igaz. A die-hard metal arcok túlságosan kockafejűek velünk szemben. Ha metalt akarnak hallgatni (és mi mást akarnának hallgatni), akkor metalt akarnak hallgatni, azaz semmi olyat, ami könnyen befogadható, vagy kicsit is popos. Nyilván akadnak, akik irigyek, de olyanokból lehet a legtöbb, akiknek kicsit rosszul esik, hogy egy alapvetően metalos kiállású és metalos közegnek játszó zenekar rengeteg metal rajongóval szeretteti meg magát úgy, hogy közben olyan zenét játszik, ami bizonyos tekintetben nehezen egyeztethető össze a klasszikus értelemben vett metallal. Nyilván vannak nevetségesen túlzó állítások, de ezekkel nem kell foglalkozni, vagy tetszik, amit hallasz, vagy nem.

HRM: Ha azt mondom rátok, hogy „pop-metal”, mit szólsz hozzá?

JA: Pop-metal?

HRM: Igen.

JA: Szerintem ezzel semmi gond. Vannak akik „eurovíziós metálnak” tartanak minket, de én azt is elfogadom. Az emberek mindig kitalálnak mindenfélét, és én ezt rájuk hagyom, különösebben magam sem tudnám kategorizálni, hogy mit csinálunk. Melodikus, popos metal. Kész.

HRM: Mivel rengeteg elektro betét van a dalaitokban, nem került szóba, hogy bevesztek egy samplerest/szintist/DJ-t?

JA: Beszélgettünk róla, de nem hinném, hogy megvalósul. Hatan már nagyon sokan lennénk a színpadon, és szerintem a turnénak se tenne jót, mert a promóterek nem tudnának akkor már elegendő sört biztosítani a zenekar számára a bulik után. (nevet)

HRM: Az Amaranthe sikere bájos énekesnőtök, Elize hírnevét is meghozta, aki kisegített azóta a Nightwishben, énekelt a Kamelottal, és Timo Tolkki rockoperájának is ő volt a főszereplője. Nem féltek, hogy a sok vendégszereplés gátolni fogja az Amaranthe működését?

JA: Nem hinném, hogy bármi gáz lenne ezzel. Elize nagyon ügyes, eddig tök jól összehozott mindent úgy, hogy semmi ne ütközzön. Szerintem erre a jövőben is képes lesz. Olyan szempontból pedig jó ez az egész, hogy több emberhez eljut a híre, több ember megismeri a nevét, az arcát, és ezzel kicsit talán az Amaranthe népszerűségét is növelni tudjuk. De azt tudom, hogy ha valami olyan jönne, ami miatt az Amaranthe-t félre kellene tennie, akkor inkább minket választana. Imádja ezt a bandát, szóval összességében ez egy nyertes helyzet.

HRM: Legutóbb a Stratovariusszal közös turnén jártatok nálunk. Hogyan értékeled így utólag a körutat?

JA: Hihetetlenül jól sikerült, komolyan, extrém mértékben frankón sült el. Nem is választhattunk volna jobb partnert, mint a Stratovarius, a lehető legjobb arcokkal voltunk össszezárva. Egyrészt zeneileg is bírjuk őket, hihetetlenül erős banda, remek zenével, de a srácok személyisége aztán mindent vitt. Egy nagy rakás, elcseszettül őrült, imádnivaló figura. Iszonyat jól éreztük magunkat velük, egytől egyig zseniális arc az összes.

HRM: Milyen emlékeitek vannak a pesti koncertekről?

JA: Magyarországon nagyon jól fogadták a lemezeinket, nagyon pozitív visszajelzések érkeztek hozzánk a kiadótól abból a régióból. A koncertek jól sikerültek, de sajnos különösebben nem tudtunk elmenni bulizni, vagy belevetni magunkat a helyi éjszakai életbe. A rajongók aranyosak voltak, és barátságosan, lelkesen fogadtatok eddig minket, remélem tavasszal is így lesz. Budapest amúgy egy csodálatos város, nagyon szép.

HRM: Mit gondolsz, ezeken a bulikon inkább ti tudtatok a Stratótól lopni rajongókat, vagy inkább már az Amaranthe miatt váltottak koncertjegyet az érdeklődök?

JA: Valahol fél úton a kettő között. Aki az Amaranthe miatt jött, az most bőven megszerethette a Stratovariust, és ez fordítva is igaz. Szerintem mindkét csapat adott a másiknak új rajongókat.

HRM: Két lemez után már úgy indultok nemsokára Európa turnéra, hogy ti lesztek az abszolút headliner az estén, és nem is kis helyeken fogtok játszani. Mit gondolsz, mi lehet a felső határ az Amaranthe népszerűségét illetően?

JA: Nem tudom. Remélem, hogy nagyon nagyok lehetünk. (nevet) Nehéz válaszolni, mi szeretnénk megtenni, és minél több embernek szeretnénk játszani.

HRM: Válhattok olyan naggyá, mint mondjuk a Sabaton?

JA: Szerintem igen. Hiszek ebben a zenekarban, és azokban az emberekben, akik ennek a zenekarnak dolgoznak. A menedzserekben, a kiadóban, én biztos vagyok benne, hogy mindenki mindent meg fog tenni azért, hogy sikeresek lehessünk.

HRM: A klipjeitek kifejezetten extravagánsak: rengeteg akciót, rengeteg eseményt sűrítetek bele, amik nem mindennapi dolgok egy rockbandától. Tudatos koncepció, hogy ennyire hollywoodias kisfilmeket készítsetek?

JA: Nagyon jó móka ezeket leforgatni, én mindig élvezem, amikor ezt csináljuk. Patrick Ullaeus egy remek figura, szenzációs ötletekkel. Szerintem az Amaranthe-hoz hozzátartoznak ezek a fajta videók. A zenénk valamilyen szinten alkalmas ehhez, és mivel a zenei és a vizuális oldal is eléggé különleges, ez egyfajta védjegyünk lehet a jövőre nézve is. Sokkal szórakoztatóbbak az ilyen videók, mint a klasszikus klipek, és szerintem jó az, ha meg tudjuk valamivel fogni az emberek figyelmét.

HRM: Neked jelenleg mik a kedvenc zenéid? Szoktatok együtt zenét hallgatni a turnébuszon?

JA: Nem igazán. Aki amikor ráér, vagy kedve van a sok koncert közt még több zenét hallgatni, az megteszi. Nekem a sok régi rock ’n’ roll és punk zene jön be, egy régi vonalas punk srácnak tartom magam. De metal téren most nagyon pörög nálam az utolsó Soilwork, no meg Devin Townsend anyagai. De tudom, hogy páran a bandából szoktak instrumentális rockot meg jazzt hallgatni, szóval ez eléggé eltérő lehet.

Készítette: MMarton88

Vezércikk kép: Patrick Matthias (Vivid Explosion). Többi kép: Amaranthe Facebook