"Nagyon szí­vesen nyomnánk újra Kukovecz Gáborral egy Pokolgép reunion bulit": Villáminterjú Kalapács Józseffel, Nagyfi Lászlóval, Pazdera Györggyel és Tarca Lászlóval

írta Csemény | 2013.09.24.

Minden ötödik évben – így idén is – felforr a levegő a Pokolgép körül. Jönnek a találgatások, hipotézisek, vajon lesz-e összeborulás a régi tagokkal, Kalapáccsal, Nagyfival, Paksi Endrével, vagy esetleg más nagy nevekkel. Nem volt ez idén sem másként. A MetalWar Fest harmadik napján fellépett a zenekarral Rudán Joe és Jung Norbi. Mivel azonban nem lehetett pontosan tudni, hogy ki jön, ki nem jön, és aki nem jön, az miért nem, máris ördögi körként sokasodó pletykák és találgatások lepték el a világhálót, melyek között néhány olyannyira elrugaszkodott a valóságtól, hogy már nem csak a jelenlegi Pokolgépnek, de a régi tagoknak is káros lett. Minden további elborult elméletgyártást megelőzendő felkerestük Nagyfi Lászlót (akivel amúgy is készülőben volt egy jó kis omenes projekt), és végül is pár perc erejéig sikerült összerántani négy tagot a Kalapács-érából. Kalapács Józsefet, Nagyfi Lászlót, Pazdera Györgyöt és Tarca Lászlót arról faggattuk, miért nem voltak ott a MetalWar Festen, és miben látják egy esetleges koprodukció feltételeit?

 

 

HRM: Először is nagyon szépen köszönöm, hogy mind a négyen itt vagytok, és időt szakítottatok ránk. Én úgy tudom Kukovecz Gábor mindannyiótokat megkeresett, hogy lépjetek fel a MetalWar Festen. Ez pontosan mikor történt?

Kalapács József: Nem sokkal a koncert előtt, elég rövid volt az egész.

Tarca László: Bár engem, hogy mondjam… (nevet) Fogalmazzunk úgy, hogy közvetetten értesített. Végül is a Gyuri hívott fel.

Pazdera György: Igen, Gábor szólt, hogy nem tudja a Tarca számát, de szóljak neki, hogy…

TL: Vállalja-e? (nevet)

KJ: Szóljá’ már neki, hogy buli van! (harsány kacagás)

PGY: Nekem pedig körülbelül három héttel előtte szólt a Gabi, hogy menjek játszani. Mondtam Neki, hogy a koncert idején nem is vagyok Budapesten.

HRM: Akkor sok időtök nem volt. Ez a késői meghívás is közrejátszott abban, hogy azt a koncertet nem vállaltátok el?

KJ: Voltak más problémák is, de itt alapvetően nem is a hibákat kell keresni. A lényeg az, hogy mi állunk elébe. Én személy szerint mindmáig nagyon szeretem a Pokolgépet és nagyon szívesen játszanék együtt a Gáborral is. A koncert előtt rengeteget morfondíroztam, meg folyamatosan beszéltem is a Joeval. Joe végülis úgy döntött, hogy elvállalja. Én pedig még jobban dilemmáztam, mert úgy érzem, az elmúlt tizenakárhány évben folyamatosan csak távolodtunk Kukovecztől. De én nagyon szívesen benne vagyok bármiben, ami a közeledést szolgálja. Nekem nem ezzel van a bajom. Sokkal nagyobb problémát jelentett a fesztivál, a körülmények. És itt nem arról van szó, hogy ezt a fesztivált akarnám degradálni. De úgy gondolom, hogy a Pokolgép együttes annál mindenképpen többet érdemel, hogy egy hirtelen összekapott koncerten ugorjon össze ez az öt ember egy eseményre néhány röpke pillanatra, miközben abban sem lehetsz biztos, hogy a látvány és a hangzás méltó lesz a bandához.

PGy: Meg ne az legyen, hogy „ja, és akkor egyébként fellépett a régi Pokolgép”.

KJ: Nem csak erről van szó. Nekem ezzel a fesztivállal kapcsolatban rossz előérzetem volt. És ha nekem rossz érzésem van egy eseménnyel kapcsolatban, hogy valami nem lesz tökéletes, akkor arra szívesen mondok nemet. Én a Kalapács zenekarral is meg voltam hívva a MetalWar Festre jóval korábban, minthogy a Gabi felhívott volna engem. Én akkor nemet mondtam. Temérdek oka van ennek is. Például a Kalapács zenekar már egész évre elkötelezte magát a Club 202 felé, az első őszi bulink 3-4 héttel követi a MetalWar időpontját.  Majd megkérdezte Güzü tőlem a Kardot is, hogy ezzel a bandával elmennék-e. Akkor mondtam neki, hogy a Karddal bárhova elmennék, de én nem szeretnék fellépni ezen a fesztiválon ilyen feltételek mellett, főleg mert itt is közeleg egy rázós dátum a Barba Negrában. Pedig a Kardnak nyilván alig van még bulija, mert mondhatom idézőjelben, hogy feltörekvő ágon van, de szeretném, hogy mindenki lássa, én nem csak a Pokolgépre nem mentem el, hanem a többi zenekarommal sem vettem részt a fesztiválon.

TL: És még egy nagyon fontos dolog. A Gyuri és én jó ideje abbahagytuk az aktív zenélést. Nekünk egy ilyen koncertre rendesen fel kellett volna készülnünk, ami nem pár hét.

HRM: Hogy érzitek, mennyi idő kéne ehhez? Mik a feltételei, hogy összejöjjön egy közös koncert?

PGY: Visszatérve, amit a Laci [Tarca – szerk.] mondott, hogy körülmények, háttér, satöbbi. Az is hozzátartozik, hogy én utoljára 2003-ban voltam színpadon…

KJ: Meg tavaly egy kicsit.

PGy: Úgy gondolom, hogy ha létrejön egy ilyen esemény, és összeállna a régi Pokolgép, arra bizony becsülettel készülni kell. Egyszerűen nem elég egy hét a felkészülésre. Tavaly tényleg pötyögtem egy icipicit a Józsi 50 éves koncertjén. Arra felkészültünk, próbáltunk rendesen, de az egy nagyon rövid blokk volt, csak egy pár szám.

KJ: De azért köztünk legyen mondva, nyilván a Medinek [P.Gy. – szerk], de azért a Tarcusnak is ez egy nehéz feladat, mert a heavy metal kemény fizikai teljesítmény is, nem csupán technikai. Arra kőkeményen rá kell gyúrnia magát az embernek. A tavaly szeptemberi születésnapi koncertem előtt beszéltük a Lacival [Tarca – szerk.], hogy melyik dalok legyenek. Tényleg nem sok, kb. 4-5 szám mellett döntöttem, alapvetően nem az egész Pokolgép életműről szólt az a koncert, de ez a blokk is az életem nagyon fontos részeként szerepelt benne. És mondta a Laci, hogy ahhoz, hogy ezeket a speed metal dalokat egészségesen el tudja dobolni, ahhoz fél évet rendesen gyakorolni kell. Ezeket próbálni kell, rájuk kell edzeni, mert egy más technika kell hozzájuk. Annak idején a Pokolgépnél emlékszem, heti 5 próbát csináltunk, ráadásul nem is volt 4-5 órásnál rövidebb próbánk [a többiek bólogatnak – szerk.]. Ez egy ilyen nagyon agresszív dolog volt. Az biztos, hogy ha ma véletlenül másfél órát próbálok valamelyik zenekarommal, akkor hulla vagyok.

TL: Jól van, de hát eltelt 30 év. (nevet)

NL: A 30 év elteltére én meg reagálnék egy kicsit, mert ugye a Józsihoz is, meg hozzám is az Omen koncertek után rengetegen jönnek, hogy miért nem állunk már össze. Ráadásul szervezők keresnek meg, hogy miért nem csinálunk egy reuniont. És én azt válaszolom, hogy nem minket kell megkérdezni. Itt vagyunk mind a négyen, te is láthatod. Összejöttünk mind egy telefonhívásra, szerintem ebből simán lehetne csinálni jövőre akár a nagyobb fesztiválokra egy „Reunion 1984-1990”-et és esetleg télen egy Budapesti Metalkarácsony koncertet. Én azt gondolom, hogy ennek mindenki örülne, főleg a közönség.

TL: Na igen, a felkészültség csak egy része a dolognak. Az az igazság, hogy ennek a beugrónak akkor van értelme, ha megfelelő körülményeket lehet csinálni. Mindenféle összetákolt, összeeszkábált, improvizatív fellépést el kell felejteni. Ennek olyan feltételeket, olyan színpadi-, háttér- és egyéb körülményeket, olyan reklámot, promóciót és még nagyon hosszan sorolhatnám, hogy mi mindent kell elintézni, ami nem kevés idő és energia. És akkor ott van még a próbálás és a gyakorlás is. A 21. századi körülmények között ezeknek már teljesülniük kell. Olyan fajta elvárások mellett, amik ma léteznek, nem lehetünk megalkuvók, ahogy a ’80-as években sem voltunk. A közönség viszonyít. Látja az egyik bulit, látja a másikat, itt ilyen színpad volt, ott olyan színpad volt, itt így hangzott, ott úgy hangzott. És manapság csak olyan körülmények között lehet nagy durranást csinálnia egy reunionnak, ha a megfelelő háttér megvan mögötte. Minden szempontból. Mert egyébként a legjobb szándékkal összerakott produkció is elsiklik.

NL: Én még hozzátenném mindehhez, hogy a Pokolgép mind az ötünk életében egy nagyon fontos szakasz volt. És a 84-től 90-ig tartó korszak első négy stúdióalbumát többek közt mi hoztuk tető alá. És itt meg kell említeni Paksi Endrét is, aki szintén elindítója, és nagyon fontos láncszeme volt a zenekarnak, sőt az első nagylemeznek. Azokhoz az első generációs számokhoz mi később tettük hozzá a magunkét, meg Nagy Feró is persze, és így született az első lemez.

HRM: Nagyfi Laci után én is reagálnék Tarca Laci szavaira. Jövőre lesz 30 éve, hogy megjelent az első kislemez. Régen nagy hangsúlyt fektettetek a látványra, ezt a hagyományt is folytatnátok?

KJ: Igen, ’84-ben volt az első kislemez. ’82-ben kerültem be egyébként a Pokolgépbe, tehát akkor, amikor már Pokolgép néven futott, mert Kommandó volt egyébként az eredeti neve. Egy darabig még ment ez a maszkos dolog, de utána hatóságilag meg lettünk fenyegetve, hogy ezt a maszkot nem kéne erőltetni. Akkor találtuk ki ezt az egyes akkori rajongóink által „Tört Vödör”-nek nevezett cuccot és tulajdonképpen elindultunk egyfajta megalománia felé. Először volt egy másfél méteres szörny, aztán a kilenc méter magas fej. Az volt az a fej, amit egyszer tudtunk használni, mert nem tudtuk tárolni és tönkrement. Mindig a Petőfi Csarnok szabadterén volt, mert sehol nem fért el, ott aztán szétmállott egy idő után.

TL: Dolgoztam vele vagy 2 hónapot. Kolos Szilárddal ketten építettük fel, aki a Vígszínházban dolgozott.

PGY: És tudod honnan jött az egész?

TL: Igen, egy rágógumis dobozról [szakadnak a nevetéstől – szerk]. Megláttam egy rágógumis dobozt és pont ez a kapu volt rajta, meg ez az izé. Jól nézett ki, és akkor mondtam, hogy ezt kell megcsinálni.

KJ: Visszatérve a tavalyi születésnapi koncertre, ott mindenkinek ki volt írva a neve, hogy kik játszanak ebben a felállásban. De ami a legfontosabb, ott meg volt adva a lehetőség, hogy egy nagy volumenű, látványos, jól megszólaló, igazán nívós és élvezetes koncertet nyújtsunk. Én azt mondom, hogy a Pokolgép együttesnek meg még nagyobb dukál. Egy olyan, ami a Pokolgép együttesnek van kitalálva, kiépített díszletes, nagylátványos, tüzes-füstös felejthetetlen koncert.

TL: Az az igazság, hogy ezzel a presztízzsel, ami nekünk van – mert azért ne felejtsük el, hogy annak az öt évnek a presztízséből is élünk a mai napig – tényleg valami komoly dolgot kéne összehozni. Egy olyat, mint abban a felszálló ágban, ami a legnagyobb durranás volt Magyarországon, amikor mindenki vasban-bőrben járt [’80-as évek közepe-vége – szerk.].

KJ: Kétségtelen, hogy a Pokolgép az ugyanúgy divatos is volt, mint mondjuk most a Tankcsapda, őket sem csak a rockerek szeretik, hanem akár diszkósok is elmennek a bulijukra. Divatos volt. De ez annak is köszönhető, hogy ott olyan díszlet és látvány – nem csak ideológia – volt a helyén, amivel úgy érzem, akkor tényleg kihoztuk a lehetőségeinkből a maximumot.

TL: Nem is kerestünk soha semmit [nevetnek – szerk.], minden pénzt elvitt a technika.

KJ: Hát volt olyan csurig teltházas PeCsa koncert, ahol emlékszem fejenként tízezret kellett bedobni, ami kb. annyi, mint ma 100-200 ezer. De mindenki nagyon jól érezte magát.

HRM: Vegyünk egy jó mintát – azt hiszem, nyugodtan mondhatom jónak –, az ’Utolsó Merénylet’-et. Az pontosan hogyan valósult meg? Ti lettetek a Pokolgép, és a Joe lett meghívva?

KJ: Az ’Utolsó Merénylet’-en a régi Pokolgép elbúcsúzott, mert 90-ben annak idején nem búcsúzott el.

TL: Tehát az eredeti felállás utáni verzió leülését követően jött össze ez a koncert. Mi a Gyurival előtte 93-ban vagy 94-ben hagytuk ott a Pokolgépet, és a Kukovecz akkor csinálta a ’Gép’ című lemezt. Annak a dob részeit nagyjából én raktam még össze, és a Karp Laci játszotta fel a lemezen. De azt mondta a Gyuri [Pazdera – szerk.], hogy nem. Én meg úgy voltam vele, ha ő nem, akkor én se (nevet), mert a barátom. A lényeg, hogy ugyanebben az évben a Gabi összerántotta a régi garnitúrát, hogy akkor legyen egy búcsúkoncertje a régi Pokolgépnek. És oda meghívta azokat, akik valaha valamilyen szinten részesei voltak ennek a zenekarnak.

KJ: Szerintem az elég tisztességes volt, de az is hozzátartozik, hogy most nyilván nem lehet a Maza Pistit, meg a Neogrády Dezsőt, meg mindenkit azonnal előráncigálni. De akkor ott volt a Paksi Endre, ott volt a Gyenizse Bandi, meg a Pokolgép együttes életében és sikereiben meghatározó emberek, mint Nagy Feró. Visszakanyarodva napjainkhoz, én nagyon szívesen játszanék alkalmilag a Pokolgép színeiben. Akár a Paksi Endrével, akár a Rudán Joeval is, aki szintén egy reunionizálódás révén kerülhet színpadra. Meg hát a Joe is huszonakárhány évig énekelte ezeket a dalokat.

NL: Abszolút egyetértek a közönséggel, hogy ez megérdemelne egy különálló, akár egy komoly fesztiválturnét is.

KJ: Én azt is megértem, hogy megy itt az agyalás. Olvastam elég sok kommentet, akárcsak a Facebook oldalamra tekintve is. Kifejezetten ezért tettem meg azt a nyilatkozatot, egyrészt a fesztivállal kapcsolatban, amit mondtam, másrészt meg persze hogy elkerüljük a felesleges feszültségeket. Ez volt, hogy fordítva sült el, de ez már ilyen. Ettől függetlenül nekem a koncert szervezőivel tagadhatatlanul baráti a kapcsolatom, viszont teljesen zagyva dolgokat beszélnek sokan az okokról és fals módon látják az összefüggéseket.  

TL: Meg a hírek arról szóltak a médiumokban, hogy a Gábor mindenkit elhívott, de azt nem írta senki, hogy hányan mondtak igent. És az ciki lett volna, ha a három-négyezer ember abban a hitben ment volna ki, hogy mi is ott leszünk.

NL: Szóval tiszta vizet kell önteni a pohárba, nem pedig kerülgetni, mint macska a forró… bádogtetőt. Szóval itt vagyunk négyen és nagyon szívesen nekiállunk és csinálunk koncertet, erről nem minket kell megkérdezni, hanem a Gábort.

KJ: Neki csak akarni kell, persze azt tiszteletben kell tartani, hogy mit szeretne. Én rengeteg olyan koncerten lépek fel, ahol nem száz százalékosak a körülmények, de ha összejönne egy régi Pokolgépes összeborulás, azzal nem szeretnék ilyenbe belefutni. Annak mindenképp egy méltó, nívós, normális körülmények között megvalósuló, kirobbanó eseménynek kell lennie, persze az otthoni alapozás mellett. Nyilvánvalóan egy ilyen koncertre mindenkinek készülni kell mind fizikailag, mind technikailag. És mindemellett legalább egy egyhónapos közös próba elengedhetetlen, de az a minimum. Még a fiatal titánoknak is kell a próba, de ilyen időseknek meg  főleg.

TL: Nekem valószínűleg 5-6 hónapot is kellene gyakorolnom, hogy úgy el tudjuk játszani, ahogy a régi nóták, és a közönség azt megérdemli. Mert egyszerűen a minőségből nem szabad alábbadni.

PGY: Nem arról van szó, hogy nem bírnánk eljátszani akármelyik dalunkat, mert valahogy most is el tudnánk játszani. De valahogy úgy kell elképzelni, hogyha álmodból fölébresztenek, akkor is kiváló kell, hogy legyen és ahogy már elhangzott, a minőségből nem adhatunk alább.

KJ: Tehát legyen feszes. Más a tempóvilága teljesen, amikor valami be van gyakorolva, vagy csak összekoszolva szól ott valami izé.

NL: Zárógondolatként csak magamat tudom ismételni. Láthatod, hogy az első hívásra jöttek mindhárman [Kalapács, Tarca, Pazdera – szerk.]. Az idén ez már sajnos nem jön össze, mert év végén mindenki vagy külföldön, vagy stúdióban, de leginkább össze-vissza van. Viszont azt hiszem, nyugodtan mondhatom a többiek nevében is, mi benne vagyunk, és nagyon szívesen nyomnánk újra (de már csak jövőre) a Gabival egy „Pokolgép-1984-1990-Reunion” bulit, fesztiválturnét, akármit… Csináljuk meg, és hívjuk meg mi a Gábort!

HRM: Még egyszer nagyon szépen köszönöm, hogy eljöttetek, és kíváncsian várjuk a folytatást.

Szerző: Csemény

Legutóbbi hozzászólások