Uncle Acid & The Deadbeats: Mind Control

írta Edeneye | 2013.09.06.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Rise Above Records

Weblap: http://acidcoven.com

Stílus: Pszichedelikus doom rock

Származás: Nagy-Britannia

Dalcímek

Értékelés

Az ember felteheti magának a kérdést: valóban szükség van egy újabb retro metal bandára? A Witchraft szinte tökéletesen megjeleníti a korai Black Sabbath és a Pentagram, ill. a 70-es, 80-as évek doom rockjának világát, a legutóbbi albumukkal pedig úgy tűnik, mindent elmondtak, amit erről a stílusról tudni kell. A svéd Graveyard szintén ebben a mezőnyben nyomul, és akkor még beszélhetünk a The Devil’s Blood súlyosan okkult rockjáról, vagy a német Kadavarról. Ehhez a színes nemzetközi színtérhez a britek is csatlakoztak, megmutatva, hogy e téren mit tud ma nyújtani a stílus tulajdonképpeni szülőhazája. Habár az Uncle Acid & The Deadbeats nem éppen az északi brit proletariátus, hanem a patinás és arisztokratikus déli Cambridge levegőjét szívta, s ilyenkor persze elgondolkozunk azon, hogy még milyen másféle dolgokat is szívhatnak az ottani egyetemisták, avagy a derék anglikán klérus vajon megfelelő fegyvertárral rendelkezik, hogy távol tartsa a Sátánt. Mert úgy tűnik, a patás bizony igencsak befurakodott ezekbe a dallamokba, és semmi kedve nincs ahhoz, hogy éppenséggel odébb álljon.

Ami elsőre megüti az ember fülét a „drogos nagybácsi” új lemezét hallgatva, az a rettentő okkultság és ördögiség, amelyet a fent említett, hasonszőrű zenekaroknak talán nem mindig sikerült így, ilyen mélységben reprezentálniuk, és ha ez volt a cél, akkor bizony dicséret illeti a cambridge-i srácokat: valóban sikerült egyfajta hátborzongatóan teátrális, a 70-es évek horrorfilmjeit megidéző hangulatot teremteniük. A „sátánista Beatles-ként” is aposztrofált zenekar elsődleges erénye az, hogy sikerült tömény pszichedelikumokba és feketemiséken edzett kecskék vérébe mártott atmoszférát szőnie, amely az első számtól az utolsóig végigkísérti azt, aki szeretne egy kissé megmártózni egy démoni kigőzölgésekkel teli, hallucinogén mocsárban. Az énekes K.R. Starrs (aka. Uncle Acid) hangja hátborzongató, kissé androgün hatású, és habár a hangterjedelme nem túl nagy – így a félig-meddig kántálva előadott ének talán monotonnak, egysíkúnak is hathat –, egy ilyen sejtelmes hangulatú démonidézéshez talán éppen ez illik.

A gitárok végig hipnotikusan, álomszerűen, fájdalmasan, kissé tompán, elmosódottan szólnak: az egész olyan, mintha az ember fátylat tartana lelki szemei elé, miközben e felvételt hallgatja. A doom (de sokkal inkább „doom rock”, mint doom metal) végig erőteljesen jelen van, a nyitó Abraxas-hoz hasonlóan hallhatunk néhány monstruózus riffet, amely némileg a 70-es évek közepének Sabbath-ját juttatja eszünkbe, de annál pszichedelikusabb felfogásban. Talán az Evil Love áll a legközelebb a klasszikus stílusához, amely kissé pörgősebb, riffelősebb felfogásban fogant. A szövegek kifejezetten igényesek, ötletesek a maguk sötét és morbid módján, és talán nem túlzás kijelenteni, hogy némi „pszeudo-baudelaire-i” szimbolista dekadenciát is magukba foglalnak, például a Poison Apple-ben:

„I'm the air you breathe babe, I'm the sun
I'm the earth in your grave, and I'm the worm
Don't you worry baby, you're safe with me
I'm the poison apple in your tree”

Pontszám: 8