Tarja: Colours In The Dark
Tarja Turunen - ének, zongora
Alex Scholpp - gitár
Julian Barrett - gitár
Kevin Chown - basszusgitár
Doug Wimbish - basszusgitár
Christian Kretschmar - szintetizátor
Mike Terrana - dob
Max Lilja - cselló
1. Victim of Ritual
2. 500 Letters
3. Lucid Dreamer
4. Never Enough
5. Mystique Voyage
6. Darkness
7. Deliverance
8. Neverlight
9. Until Silence
10. Medusa
„Srácok, ne haragudjatok, elcsesztem. Hülye voltam, és hülyén viselkedtem, mai fejjel már úgy érzem, hogy lehetett volna ezt másként is. Ahogy látom az utóbbi időben Nektek sem úgy alakultak a dolgok, ahogy szerettétek volna, mi lenne, ha találkoznánk, összeülnénk, és dumálnánk egyet, esetleg megpróbálnánk megint együtt dolgozni?”
Ez az a levél, amit Tarja Turunennek már évekkel ezelőtt meg kellett volna írnia, és amikor Anette Olzon kikerült a Nightwishből, azonnali hatállyal oda kellett volna dugnia a finn zenekar tagjainak orra alá. De nem tette. Innentől fogva a kérdés pedig már csak annyi, hogy megérte-e újfent gőgösen viselkedni, és az „akkor vagyok hajlandó újra a Nightwishben énekelni, ha onnan mindenkit kirúgnak” kirohanást sikerül-e megalapozottá tenni egy minőségi lemezzel.
Mielőtt még nekem esik persze a fanatikus Tarja rajongóhad, hogy elfogult „nightwishesként” úgyis csak bántani akarom az ő kis kedvencüket, le szeretném szögezni, hogy ez nem így van. Borzasztó érdeklődéssel vártam, hogy mire is lesz képes Tarja „egyedül”. A ’My Winter Storm’ negatív kritikái közepette igyekeztem pozitív maradni, egy alapvetően nem rocker személy szólólemezéről volt szó, kereste az útját, meg kellett találni dalaiban az erősségeket és támogatni őt. A ’What Lies Beneath’ még mindig nem volt kolosszális, de már egy sokkal egységesebb, összeszedettebb Tarját kaptunk érettebb, kiforrottabb dalokkal. Az irány helyes, gondoltam, még kell egy kis rutin, és tényleg képes lesz valami igazán jót alkotni a díva. Nos, a ’Colours In The Dark’ ismeretében viszont már nem tudok pozitív maradni Tarja kapcsán. Nem, nem sokkal rosszabb, mint az előző album. Csupán az a fajta fejlődés és előrelépés hiányzik erről a lemezről, aminek reményében eddig jóindulatú voltam vele.
Ami óhatatlanul felmerül a lemez hallgatás bennem, az a következő kérdés: ezt az albumot kinek is készítette Tarja? Önmagának? Nem, sajnos hallhatóan nem. Ugye már utaltam rá, hogy Tarja nem rocker. Jó, persze néha igyekszik bizonygatni, hogy de igen, ő az, ám ismerve a hölgy pályafutását, biztosak lehetünk benne, hogy nem izgul tűkön ülve egy-egy új Manowar lemez megjelenésekor, nincsenek neki otthon Slayer CD-i, vagy ha most hirtelen megkérdeznénk tőle, nem tudna három Deep Purple vagy Malmsteen énekest felsorolni. Semmi baj. A világon nem csak rockerek vannak, sőt, létezik a rockzenén kívül is jó zene. Épp ezért érthetetlen számomra, hogy Tarja miért is próbál rockzenét játszani. A ’Colours In The Dark’ talán legrosszabb tulajdonsága az, hogy erőltetett produkció, amelynek dalaiban a hangszerelés sokszor érthetetlen, gyakran zavaró. Azt például nem fogja tudni nekem senki megmagyarázni, hogy a műmájer Zakk Wylde imitátor gitáros miért gördít helyenként abszolút oda nem illő BLS-riffeket a zene alá. Arról nem is beszélve, hogy ezen felül is fantáziátlan, színtelen a gitár az egész albumon. Abszolút nem tud hozzátenni a zenéhez, inkább csak azért szól, hogy rá lehessen aggatni a „rock” jelzőt a produkcióra.
Szólóalbumot az készítsen, aki tele van zenei ötletekkel, melyeket amúgy nem tudna magából kiadni, vagy amelyeket nem tudna megvalósítani (és ne azért, hogy ürügye legyen turnézni menni...). A legnagyobb baja viszont épp az a lemeznek, hogy alámerül az ötlettelenségben. Jellegtelen billentyűtémák, fölösleges effektek halmaza zúdul ránk. Mindenféle zenei elképzelést nélkülöző verzék, atmoszférikusnak szánt, ám gyenge kliséktől hemzsegő átkötők melegágya a ’Colours In The Dark’, ami metalnak nem elég kemény és dögös, gothicnak nem elég gótikus, dark rocknak nem elég borult és sötét, progresszívnek nem elég újító, popnak pedig nem eléggé direkt. Erre persze most mondhatja a lelkes Tarja rajongó, hogy Tarja zenéje egyedi, és őt nem lehet skatulyákba zárni, ám a valóság viszont ennél sokkal kiábrándítóbb: ez a lemez egyszerűen semmilyen. Szürke. Egysíkú. Izgalommentes. Talán a korong leggázabb pillanatai azok, amikor Tarja „misztikus suttogással” igyekszik igazán borzongató atmoszférát teremteni, de a ’Colours In The Dark’ maximum annyira vehető komolyan, mint amennyire horrornak minősül Tim Burton valamelyik kevésbé jól sikerült mesefilmje.
A pontszám mégis 6-os a kritika végén, ami magyarra lefordítva „jó”. Két dolog menti meg a teljes bukástól az albumot. Az egyik a meglepően erős refrének. Persze Last Ride Of The Day, Storytime, vagy I Want My Tears Back szintű gyöngyszemek értelemszerűen nem akadnak, de még így is borzasztó fülbemászóak és megkapóak a refrének, melyek ismeretében kisebb fajta csoda, hogy miként sikerült a dalok többi részét ennyire unalmassá és jellegtelenné tenni. Személyes kedvenc amúgy a Never Enough, ebből egy igen frankó goth/power slágert is ki lehetett volna hozni. A másik dolog, amibe nem lehet belekötni, az Tarja hangja. Gyönyörű, lebilincselő, talán hosszú évek óta most nyújtja legjobb formáját. Varázslatos, ám 2013-ban, amikor már tele van a rockszíntér jobbnál jobb szopránokkal, erősen kérdőjeles, hogy ez mennyit is ér, főleg a harmatosabb zenei produkció mellett.
A sötét színei helyett maximum csak a szürke árnyalatai juthatnak az ember eszébe erről a lemezről. Tarja egy lépést hátrált, mely egy ötlettelen megoldásokkal teli kényszeralbumot eredményezett. A hölgy gyönyörű hangja és az épkézláb refrének éppen annyira tudják megmenti a korongot, hogy a Nightwishből továbbra is őt hiányoló ifjú leánykák, és a zenét leginkább a szemükkel hallgató rocker urak ne forduljanak el tömegesen Tarjától. Ha Tarja komolyan gondolja, hogy ezt a produkciót 2013-ban bárki is a muzsika nagyszerűségéért, és nem a borítón olvasható névért veszi meg, akkor az argentin üvegpalotájába burkolózó hölgy elvesztette maradék realitásérzékét is.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 4186 olvasás
9 hozzászólás "Tarja: Colours In The Dark"
1. Komoly probléma.
Ezt nem hagyhatom szó nélkül. De most ez komoly?!!! Egyértelmű, hogy Tarja sokkal jobban járt szólóval, mint a pénzéhes Nightwish-sal. Engem most az sem érdekel, hogy mindenkinek meg van az egyedi véleménye. De ez felháborító...Amit Tarja csinál, az az abszolút művészet, hanga és ez a zene egyben. Az valami leírhatatlan. Teljes mértékben örülök, hogy ez az album megjelent, hisz ennél jobb nincs. Látszik hogy országunkban mennyire leszarják az idegennyelv oktatását, és inkább ítélkeznek egy albumról szöveg nézése és megértése nélkül. És volt ennek a cikknek egy "írója", aki nem hogy lehúzta volna a WC-n azt, inkább leadta. Szánalmas. Ez Magyarország. Nem lennék meglepve, ha hamarosan ez a honlap már Fluor és egyéb nyalánkságokról írna... hiszen, a magyar népnek ez kell. Förtelem.
2. Day and Night
Bornvillan-nal értek egyet... De jó ideje leszoktam már arról, hogy próbáljam védeni másoktól a kedvenceimet :) Tény, hogy nem elsőre ütött, de második hallgatásra bekúsztak a dalok az agytekerményeimbe. Marci, remélem, meghallgattad Te is minimum kétszer, mielőtt a fenti sorokat leírtad. Nem limonádé alapanyag ez a zene, és én személy szerint érzek benne "súlyt". És kivételesen a feldolgozás is abszolút telitalálat (szerintem). A Never enoght hangszerelése jobban tetszett a koncerteken, ez tény, de a többi dallal kapcsolatban nincs ilyen kifogásom. Biztosan nincs olyan zene a világon, ami mindenkinek tetszene, ez elfogadható. Tarja eddigi szólóalbumainál minden alkalommal igazi véleményháború alakult ki az olvasók között. Én csak annyit mondhatok, hogy a 500 letters kiváló csengőhang mobilra, nagyon jó hallgatni a colours in the dark-ot az 50 szürke árnyalata c. könyv olvasása közben, szívesen hallgatom lefekvéskor, keléskor, ha utazom, amúgy meg egész nap. :) Filmzene rajongóknak tudom ajánlani, ők szerintem tudnák értékelni. A többiek meg hallgassanak Iron Maident.
3. Régóta olvasom az oldalt, de
Régóta olvasom az oldalt, de soha nem jutottam el addig, hogy regisztráljak. Egészen eddig a pillanatig. Valahogy már nem tudok elmenni szó nélkül amellett, ahogy ezt az albumot jellemzi a szerző. Persze, ez csak az én véleményem, és ízléseken vitázni értelmetlen, de vagyok hogy lehet az, hogy ezen az oldalon szinte minden jó albumot (előadótól függetlenül) lehúznak a sárba? Értem én, hogy a Colours In The Dark nem túl goth, nem túl progresszív, nem túl akármi... Azzal viszont nagyon vitába szállnék, hogy az album jellegtelen, és semmilyen. Ez az album nem rockereknek szól, egyszerűen csak azonak, akik fel tudják fogni. Ez egy darab Tarja lelkéből. Ez az ő művészete. És nyugodtan lehet annak hívni, megnézném a legtöbb mai, marha menő zenekart, mikor tud akár egy Mystique Voyage, vagy Medusa szintű dalt megírni. Baromi sok munka van ezen az albumon, amit még az is hall, akinek botfüle van. A világon mindenhol nagyon pozitív fogadtatása van ennek a lemeznek, de nem, mi Magyarok vagyunk, tehát még a kákán is csomót kell keresni, és mindenbe bele kell kötni... Kiábrándító...
4. Nem tudom, miért vagy kiakadva.
Egy kritika mindig szubjektív, nem is lehet más. Itt nem egy tyúktojást kell értékelni: ha büdös, akkor záp, ha nem, akkor jó...
Kíváncsiságból beütöttem a gugliba a tarja colours in the dark review kulcsszavakat, az első találati oldalon olyan pontszámok vannak, hogy 2,5/5; 3,5/5; 4/5; 7,5/10; 2,9/5; én ezt nem nevezném egyöntetűen pozitív fogadtatásnak.
Személyesen nagy rajongója vagyok egyébként a tarjás Nightwishnek, de az első szólóalbumát olyan mértékben értékelhetetlennek tartottam, hogy képtelen voltam végighallgatni. Egyesek azt állították, hogy élőben sokkal jobb, megnéztem hát a miskolci operafesztiválon is, de ott sem javultak meg ezek a dalok. Akkor letettem róla végleg, nem hallgatok meg tőle semmit, mert merő időpocsékolásnak találom: egyrészt mindig vannak sokkal érdekesebb újdonságok, másrészt egy-két dala nem egyszerűen nem tetszik, hanem kifejezetten irritál.
Olyan dalszerző, mint Tuomas, a világon legfeljebb egy tucat, ha létezik, nincs mit csodálkozni azon, hogy nem talált hasonlót. Jól énekelni, meg jó dalokat írni két teljesen más kávéház.
Szerintem ne törődj vele, miket irkálunk, ide, inkább örülj neki, hogy mekkora lemezt csinált Tarja! :D
5. Tarja DVD
Szia, engem érdekel: darky@mailbox.hu
6. Szia, engem érdekel
Ezennel meg is történt a nyertes kihirdetése!Holnap jelentkezek az infókkal!Amúgy erről lenne szó!!Szinte tökéletes kép 5.1 hangsáv. http://www.youtube.com/watch?v=RMwXVP2SrIw
Ez komoly!:)
Szia!
7. Megmondom őszintén csak azért
Megmondom őszintén csak azért vettem a bátorságot,mert MMarton88 bejegyzését olvasva kissé kíváncsivá tett az anyag!Én már rég letettem Tarja-ról. Sajnos beigazolódott az amit évekkel ezelőtt gondoltam róla.Egy roppantul tehetséges hang az övé,csak egyéniség,és megfelelő zenei háttér kellene hozzá.Minden tiszteletem a hangjára,de szerintem is teljesen ötlettelen,sablonos dolgokat énekel,és ezáltal a saját értékeit is maga alá gyúrja.Valahogy engem ez a fajta teátrálisnak nevezett előadás inkább valamiféle Szinetár/Bereczki haknira emlékeztet.Nagyon hiányzik Marco Hietala remek dalszerzése,és bár némely nótában talán fel is tűnik a hasonulása,de valahogy mégis semleges dologként hallom,és inkább valamiféle mismásolásának érzem a régi idők felelevenítését!Sajnálom mert nagyon szerettem,és a mai napig előveszem az Angel's Fall First,Oceanborn,Wishmaster,Century Child,Once remekműveket..Kár érte..Most másodszor felajánlanám a Tarja dupla DvD-met tök ingyen.Igaz nem eredeti,de saját pénzemen szívesen tovább adnám olyannak,aki szereti!!Nálam nincs átverés,de szívesen megválnék tőle,de sajnálom a kukába dobni,mert annál sokkal többet ér..bárkinek szívesen elküldöm,és biztos néhányan megkérdeznék,hogy miért(?)..elférne,hadd porosodjon címszót emlegetve,de nálam már ennél értékesebb cuccok is porosodnak,és szeretnék úgy túladni rajtuk,hogy tudom,hogy "jó helyre" került!Csak egy emil cím kéne,és privátba megbeszéljük a továbbiakat..Semmi hátsó szándék nem vezérel.és már nem ez lenne az első "tranzakció".....:)
8. "Nagyon hiányzik Marco Hietala remek dalszerzése"
Inkább Tuomas Holopainené... Marco talán csak a "The Islander"-t jegyzi dalszerzőként, de az is egy bazi nagy Amorphis-koppintás (legalábbis az eleje).
9. Hááát Finn éra elvégre,és
Hááát Finn éra elvégre,és hogy a szaunában ki mit dalolgatott egymásnak az örök rejtély marad szerintem!:):)