Fleshgod Apocalypse: Labyrinth

írta P.A. | 2013.08.16.

Megjelenés: 2013

 

 

Kiadó: Nuclear Blast

Weblap: http://www.fleshgodapocalypse.com

Stílus: Szimfonikus death metal

Származás: Olaszország

 

Zenészek
Tommaso Riccardi - ének, gitár Cristiano Trionfera - gitár, ének Paolo Rossi - basszusgitár, ének Francesco Ferrini - zongora Francesco Paoli - dob
Dalcímek
01. Kingborn 02. Minotaur (Wrath of Poseidon) 03. Elegy 04. Towards the Sun 05. Warpledge 06. Pathfinder 07. The Fall of Asterion 08. Prologue 09. Epilogue 10. Under Black Sails 11. Labyrinth
Értékelés

Szinte a semmiből lett egy kisebbfajta underground szenzáció a Fleshgod Apocalypse, pedig az olasz zenekar nem csinál mást, mint durva, kíméletlen death metalra pakol egy nagy adag sűrűn mért, nyughatatlan klasszikus zenei megoldást. Persze metalt vegyíteni szimfonikusokkal már nagyon elcsépelt dolog, de a Fleshgod Apocalypse annyira egyedi és extrém muzsikát kreált a két zenei világból, hogy mind a durva zenét kedvelő közönség, mind a szaksajtó elismerően biccentett a római zenekar két eddig megjelent nagylemezére. A siker kulcsa, szerintem legalábbis, abban rejtőzik, hogy nem csak a death metal elemek végtelenül technikásak és brutálisak, de az abba beleillesztett klasszikus muzsika is pattanásig feszített és kaotikus, és így nem egy egyszerre a kemény és a szép szimbiózisa figyelhető meg a muzsikában, hanem egy ádáz, szörnyű zenei monstrum képe körvonalazódik. Ugyanakkor sem a 2009-es 'Oracles'-t, sem az azt követő 'Agony'-t nem tartom hibátlan remekműnek, ugyanis mindkét lemez közös hibája, hogy a masszív zenén nehéz fogást találni, kevés az igazán emlékezetes, fogós pillanat, így óhatatlanul is unalomba fulladnak.

Harmadszor rugaszkodik neki a talján alakulat és első hallgatásra nem sok különbséget lehet felfedezni az új szerzemények és a régiek között, de ha már sikeresen túljutunk az ismerkedés fázisán, ami egy ennyire rétegzett zene esetében lényegesen hosszabb idő, akkor szépen megnyílik előttünk a lemez. Tommaso Riccardiék érezhetően igyekeztek változatosabbra formálni a dalokat, így ezúttal több a tempóváltás, vagy inkább úgy mondom, hogy néha Francesco Paoli is leszáll a duplázó pedálról, még ha csak röpke másodpercekre is. Nagyon jót tettek a daloknak az elszaporodó, remekül megkomponált gitárszólók, de a néha az idegek borzolására is tökéletesen alkalmas női operaének gyakori alkalmazása is új színnel borítja be a Flashgod Apocalypse viharfelhők szaggatta, nyughatatlan egét. A nagyszabású szimfonikus komponensek egyszerre nyugtalanító és monumentális megszólalásról gondoskodnak, kiszolgálják a végig zakatoló death metal riffeket, melyek közé sikerült egy-egy emlékezetes hegedű-kiállást, basszusfutamot vagy remek ívű gitárszólót csempészni, de még ezzel együtt is egy nehezen befogadható mű a 'Labyrinth', melyen csak hosszas ismerkedés után tudjuk felfedezni a fejlődés jeleit.

A koncepciót a görög mitológia Knósszosz labirintusának története és a Minótaurosz legendája adja, és ehhez a témához kiválóan illeszkedik a sokszor sejtelmes, harcos, ádáz muzsika, melybe ezúttal sikerült több fogós témát rejteni, mint korábban bármikor, így az olaszok új műve eddigi legszínesebb és leginkább grandiózus alkotásuk is egyben.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások