Witherscape: The Inheritance

írta Tomka | 2013.07.27.

Megjelenés: 2013

 

 

Kiadó: Century Media

Weblap: http://www.witherscape.com

Stílus: Progresszí­v death / power metal

Származás: Svédország

 

Zenészek
Dan Swanö - ének, billentyű, dob Ragnar Widerberg - gitár, basszusgitár
Dalcímek
1. Mother of the Soul 2. Astrid Falls 3. Dead for a Day 4. Dying for the Sun 5. To the Calling of Blood and Dreams 6. The Math of the Myth 7. Crawling from Validity 8. The Wedlock Observation 9. The Inheritance
Értékelés

Miközben a 90-es évek közepén az In Flames, a Dark Tranquillity vagy az At The Gates azon fáradozott Göteborgban, hogy kikeverjék az európai death metal közönségbarát verzióját, addig pár kilométerrel arrébb pár svéd fiatal épp a progresszív végleténél tűzte ki a műfaj határbójáit. Hogy az Edge of Sanity hírneve úgy aránylik mondjuk az In Flameséhez, mint a zenekarnak otthont adó Finspångé Göteborgéhoz, az talán annak is köszönhető, hogy a zsáner mérföldkövének számító ’Crimson’ kiadása után hamar földbe állt a csapat, mivel az agytröszt Dan Swanö elhagyta a bandát. Korábban is jegyeztek már sokperces dalokban gondolkozó, de egyben a death metalos gitárhangzást is melodikusabbá varázsoló lemezeket, ám a ’Crimson’ példátlan kísérletnek minősült. Swanönek az Opeth ’Orchid’ című lemezén végzett produceri munka során esett le a tantusz, miszerint hagyja a verze-refrén struktúrákat a fészkesbe, és helyette inkább egy 40 perces, egész albumot kitevő dalt ír. Persze a ’Crimson’-ra is felférkőztek a harmóniák (pláne ha mondjuk az ’Unorthodox’-szal mérjük össze), ám az EoS-nak úgy sikerült lekötni a hallgatók figyelmét, hogy ahol csak lehetett, kerülték az ismétlődő melódiák és riffek nyújtotta "biztonsági játékot".

Mindez csak azért kívánkozik ide, mert a kenyerét hangmérnökként kereső Swanö akkor alkotott kultgyanúsat a death metal műfaján belül, ha a ’Crimson’ szellemiségét gondolta tovább. (A Bloodbath-ról most ne beszéljünk.) ’99-ben az Edge of Sanity tagokon „állt bosszút” azzal, hogy kiadott egy mára kissé feledésbe merült remekművet. A „mintha a Rush játszana death metalt” szlogen alatt futó ’Moontower’ a progresszív rock átgondolt dalszerkesztését és domináns billentyűfutamait plántálta a death metalos riffek közé, ráadásul az összes hangszert egymaga kezelő Dannek a gitárjátékban is sikerült közös nevezőre hoznia az egymástól szögesen elütő műfajokat. Rajongói és kiadói nyomásra végül 2003-ban még összerántotta egy teljesen más tagsággal az Edge of Sanity-t, hogy megírja az elődjével azonos vénában fogant ’Crimson II’-t, ám azóta leginkább hagyományőrző death metal projektekben (Bloodbath, Demiurg stb.) bukkant fel, valamint az amúgy szintén zseniális Nightingale nevű bandáját vitte előre bátyjával, Daggel. Jó pár éve viszont letette az összes hangszerét, bevette magát az Unisound Studios falai közé és csak kevert, kevert és kevert… míg meg nem ismerkedett Ragnar Widerberggel egy zeneboltban, akivel rögtön közös kapcsolódási pontra lelt a régi heavy metal csapatok iránti rajongásban.

Swanö tehát újra aktivizálta magát, a magát elsősorban mindig is dobosnak tartó zenész behuppant a bőrök mögé, formába hozta magát, és megírták Ragnarral közösen a ’The Inheritance’-t. Vagyis ha úgy tetszik, a ’Crimson III’-at vagy a ’Moontower 2’-t: a Witherscape debütlemeze szerkesztésmódját tekintve közelebb áll a ’Moontower’-hez, mivel elkülönülő és roppant fogós szerzemények sorjáznak itt, de a hangzás és a progresszivitás a ’Crimson’ hagyományát viszi tovább. Swanö már régen körvonalazta azt a fajta, csakis rá jellemző hangulat- és melódiauniverzumot, amiből jó ideje nem lépett ki. A ’The Inheritance’ mégis mutat újdonságot: ha a ’Moontower’ a „progrock + death metal” képlettel dolgozott, akkor a mostani lemez a „power + death metal” kombinációban agyalt ki 8 odaverős számot. Az énektémák nagyjából az Edge of Sanity-s, gyomorból felhányt hörgés és a Nightingale-esen populáris tiszta vokálok közt váltakoznak. A korábbiaknál jóval lelkesebben osztogatja a dallamokat Swanö, és ha épp tiszta énekkel söpri ki a brutális hörgéseket, akkor is ércesebben, keményebben énekel. Megkívánja ezt a Paul Kuhr (Novembers Doom) által jegyzett horrorisztikus koncepttörténet is, amely egy vidéki kúriába, egy régi arisztokrata család és az őket gyakran látogató Kaszás köreibe kalauzolja a hallgatót.

A megjelenés előtt közölt tételek, az Astrid Falls és a Dead For A Day a ’The Inheritance’ legdirektebb szerzeményei közé kérnek bebocsájtást, utóbbi például annyira „slágeres”, hogy a ’Moontower’-ról se lógna ki – méltó párja az Uncreationnek. Az Astrid Falls már többet mond a korong egészéről: az ügyesen szőtt akusztikus passzázsok, a dalt végigkísérő gitár- és billentyűfeleselések, valamint az egész szerzeményt belengő, keserédes és misztikus hangulat később is visszaköszön. Habár a ’The Inheritance’ nagyon egységes portrét fest magáról, többedik hallgatásra a finomságok is kibomlanak, melyek rejtett árnyalatokkal színesítik az összképet. Gondolhatunk itt a Dying For The Sun fojtott hangú, fülledt levegőjű intrójára, vagy rock ’n’ rollos lazasággal előadott verzéjére, az Arjen Lucassen space operáiból ismerős szintetizátor-hangeffektekre a The Math of the Mythben, a több dalnak is húzós alapot biztosító, peckes és menetelős dobtémákra, netán a nyitó Sun of the Night-ben és a záró The Inheritance-ben elbújtatott tücsökhangokra (!), amik mesterien alapozzák az atmoszférát.

Középtájékon persze vastagabban húzzák ki a tradicionális prog-death vonal, a To The Calling of Blood and Dreams-t, a Crawling From Validity-t és az egészen epikusra szabott The Wedlock Observationt ha akarná sem tagadhatná le Swanö, annyira izzik rajtuk a kézjegye. Az egyik személyes kedvenc mégis a címadó dal, ami alig mászik túl az egyperces játékidőn, és a metalt is kilúgozták belőle: olyan borzongató zongoradallam – és a már említett tücsökciripelés – bujdos benne, hogy az bármelyik elhagyott házas horrornak perfekt filmzenéje lenne...

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások