Powerwolf: Preachers of the Night

írta MMarton88 | 2013.07.30.

Megjelenés: 2013

 

 

Kiadó: Napalm Records

Weblap: http://www.powerwolf.net

Stílus: Egyházi power metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Attila Dorn - ének Matthew Greywolf - gitár Charles Greywolf - basszusgitár, gitár Falk Maria - billentyű Roel van Helden - dob
Dalcímek
1. Amen & Attack 2. Secrets Of The Sacristy 3. Coleus Sanctus 4. Sacred & Wild 5. Kreuzfeuer 6. Cardinal Sin 7. In The Name Of God (Deus Vult) 8. Nochnoi Dozor 9. Lust For Blood 10. Extatum Et Oratum 11. Last Of The Living Dead
Értékelés

Ha a hülyeség ragályos lenne... akkor valószínű olyan tünetei lennének, hogy a kedves betegek teliholdkor farkassá változnak, és templomokban randalíroznak, miközben „a zsoltár metálba vált”. Persze 2013-ban elég nehéz már valami egyedi image-dzsel előrukkolni a heavy metalban, amelyben már 30 éve mindenki gonoszabb, szigorúbb és veszélyesebb akar lenni, mint a többiek. A paródia viszont egy működőképes dolog, nevetni nagy titkon gondolom még maga a főgonosz Varg Vikernes is szeret (abba mondjuk nem merek belegondolni, hogy vajon min), szóval ha a farkasok által lerágott csontot újra el akarod adni, legalább tedd viccesen! Lám, nem is hülyeség, vagyis valahol éppen, hogy az... ami viszont biztos, hogy Powerwolfék ezt okosan kitalálták, hogy hogyan is adják el az újítónak különösebben nem nevezhető zenéjüket, az újítónak különösebben nem nevezhető imidzsükkel. A siker pedig őket igazolja.

Az Attila Dorn tiszteletes által tető alá hozott egyház nem csak azért különleges, mert a fekete misékre állatokat is beenged, de azért is, mert állatkodás nélkül már el sem lehet képzelni egy-egy új Powerwolf korongot. Amely állati jó! Okoskodhat az olcsó viccek fakó pejparipáját meglovagoló fahumorú lemezkritikus, de ítélete ne merüljön ki ennyiben, a démoni teremtmények megérdemlik, hogy ránk szabadított pokluk bugyraiban mélyebbre áskálódjunk. A lemezről-lemezre történő folyamatos fejlődés azt hiszem, most érte el tetőfokát, s noha az előző koronghoz képest gyakorlatilag semmi újdonságot nem mutat fel, annak magas színvonalát tartani képes, aminek alapját az ütős, fogós power metal himnuszok jelentik. Az Amen And Attack ájncvájdrájos kezdése hallatán például az egyszeri metalosnak már-már könyörögni lenne kedve Greywolféknak, hogy harapják meg őt is a fémzene ragályával, hogy teljes odaadással tudja üvölteni teliholdnál az év egyik leghatalmasabb metal himnuszát! De a folytatás sem smafu, a Secrets of the Sacristy annak ellenére is zseniális, hogy egy standardabb begyorsulós power bomba.

Amire többen is felhívták a figyelmemet, hogy némiképp mintha „elsabatonosodott” volna a banda. No persze Attila azért Joakimnél nagyságrendekkel jobb énekes, de a Sacred And Wild, a Krezfeuer, vagy az In The Name Of God témái akár a svédek valamelyik erősebb korongján is felhangozhattak volna. A második érdekesség, hogy ezúttal relatíve sok a gyors dal a lemezen. Én ezt személy szerint örvendetesnek tartom, de ha arra gondoltunk, hogy honnan is indult ez a csapat, akkor a sebesebb power himnuszok jelenléte mindenképp jelentős változásnak számít. Másrészt viszont így a korong lendülete kitart a végéig, és még az utolsó tételek is olyan koncertre kívánkozó csemegékké válnak, mint az Extatum Et Oratum vagy a Lust For Blood. Az egyetlen probléma a ’Preachers of the Night’-tal, hogy érezhetően a Powerwolfnak csappant az ötletessége, s noha ennek ellenére most még egy erős dalcsokrot tudtak kiadni, félő, hogy legközelebb már az önismétlés olyannyira erős lesz, hogy a témáikból önmaguk giccses, klisés másolására fogja csak telleni. De egyrészt reménykedjünk abban, hogy ez nem így lesz, másrészt örüljünk annak, ami van! Egy erős, élvezetes Powerwolf korongnak, mely továbbra is napjaink power metaljáak erős pillanatai közé tartozik.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások