.jpg)
Black Sabbath: 13
Ozzy Osbourne - ének, harmonika
Tony Iommi - gitár
Geezer Butler - basszusgitár
Vendég:
Brad Wilk - dob
1. End of the Beginning
2. God Is Dead?
3. Loner
4. Zeitgeist
5. Age of Reason
6. Live Forever
7. Damaged Soul
8. Dear Father
Bonusz dalok:
9. Methademic
10. Peace of Mind
11. Pariah
A heavy metal alapköve visszatért. Óriási várakozás övezte, hogy 35 év után Ozzy Osbourne újra a Black Sabbath élére álljon. Én nem tudom, hogy mit is gondoljak erről az összeborulásról, mert igencsak dollárjeleket véltem felfedezni az érintettek pupillája helyén, tekintve, hogy a volt és jelenlegi énekesről miket mondott a két bárdista anno különböző interjúkban, és amint tragikus okok miatt befuccsolt a Heaven and Hell, már indult is a nagyszerű reunion. Kicsit ráncoltam a homlokom, de összességében örültem, hogy összeáll a klasszikus Sabbath. Persze sejthető volt, hogy Bill Ward max a sajtótájékoztatókig jut el, és az egészségügyi problémákkal küszködő dobos hamar a formáción kívül találta magát. De nézzük a dolgok jó oldalát: végül is megszületett hát a ’13’ című alkotás, és bőszen hallgathatjuk!
Bevallom, számításaimtól eltérően a csalódás elmaradt. Én azt gondoltam, hogy nem maradt már töltény Tony Iommi riffpuskájában, de szerencsére tévedtem. A Sabbath lelkének számító gitáros olyan elsőrangú munkát végzett, hogy csak átkozni tudom eretnek fejemet, hogy egy másodpercre is kételkedni mertem benne. A sötét, bikaerős riffek olyan erővel szántják végig az albumot, hogy csak ámulok, és veszem újra elő a régi lemezeket, hogy többet és többet halljak a mester zsenijéből, ami valljuk meg, sehol nem lenne Geezer kemény és súlyos játéka nélkül. Elsőrangú munka zeneileg a ’13’, ami – bár szerintem klasszikussá nem fog válni – simán odatehető a ’Never Say Die’ mellé a gyűjteménybe. Viszont számomra hatalmas fekete pont Ozzy bá teljesítménye. És most nem az örök „Ozzy nem énekel, csak vernyákol” témát feszegetném, mert egyrészt unalmas, másrészt pedig igaztalan, hanem azt kellett megállapítanom, hogy az énekdallamok leszerepeltek a korongon: túlságosan is homogének, és cseppet sem izgalmasak, amik ezáltal kissé kivették az élt a hangszerek szárnyalásából, akárhogy is kiáltsa nietzschei bizonyossággal bele a világba a vén bőregér, hogy Isten halott. Ezt leszámítva jó kis lemez a ’13’, de én a ’Devil You Know’-t erősebbnek érzem. (Adamwarlock – 7 pont)
Kicsit elrontja az új album iránti örömöm a rengeteg szarakodás, ami a zenekar klasszikus felállásának újbóli összejövetele körül zajlott, és ez a hőn óhajtott reunion csak háromnegyed részben valósult meg. Ha hozzávesszük még, hogy a kilencvenes évek közepe óta próbálták a négy muzsikust összehozni, de az istennek nem sikerült, akkor még bosszúsabb leszek.
Azonban hallgatva a zenekar első huszonegyedik századi produkcióját, mindjárt szélesebb lesz a kedvem. Ez a lemez simán beférne a ’Master of Reality’ és a ’Vol. 4’ közé, illetve azt mondanám, az első három album nyers, kegyetlen, brutális gitárriffeken alapuló zenéjét viszik tovább. Néhány énekdallam, zenei megoldás ugyan a hetvenes évek második felének Black Sabbath albumait idézik, de a gyökerek valahol 1970-71 környékére vezethetők vissza. Aki jól ismeri a zenekar munkásságát, könnyen rájön, hogy a nyitás, az End of Beginning a zenekar legendás névadó nótájából bújik ki, a Loner a N.I.B.-ra emlékeztet, a Zeitgeist pedig a ’Paranoid’ album Planet Caravanját idézi.
Nem egy slágerekben gazdag anyag, és a tempó sem száguldó, jó kis doomos riffek, közepesen rohanó, a Children Of The Grave ritmusában galoppozó dalok jönnek, a Damaged Soul-ban Ozzy fújja a herflit... ez rendben is van. Egyetlen szerkesztési hibát azonban muszáj szóvátenni. Nem volt szerencsés két megegyező tempójú, ráadásul lassú szerzeménnyel kezdeni az albumot, én egy kis pörgést belevittem volna. A lemez lezárása, a Dear Father lehet, hogy üzen valamit. A dal végén hallható esőhang, harangjátékkal kombinálva pont úgy hangzik, mint az első albumuk kezdete. Lehet, hogy a kör bezárult.
Minden káosz ellenére úgy tűnik, ezek a visszatérések jól sikerülnek, hiszen, a 2009-ben Dioval, a Heaven and Hell időszakában szintén nagyot szólt a ’The Devil You Know’, és ez az új album sem rosszabb semmivel, mint az első nyolc stúdiólemez. Minden esély megvan rá, hogy klasszikussá váljon. Iommi nem felejtett el riffelni, Ozzy örök, Butler basszusfutamai pedig most is iszonyatos erővel tolják a dalokat. Kár, hogy Bill Wardról nem tudok semmit mondani… (Bigfoot – 8.5 pont)
35 éve nem készült Ozzy-val Sabbath sorlemez. Elképesztően sok idő. Pont elég arra, hogy egy harmincéves ember hatvanötté váljon. Talán még arra is, hogy valamennyire kipárologtassa szervezetéből a sok szirszart, amit magába szippantott ez idő alatt. Szóval elképesztően sokat kellett várni, amivel persze sikerült elérniük, hogy a mérce látatlanban is jó magasra kerüljön. Háromszor lepörgött a ’13’, de Istenemre nem tudom eldönteni, hogy most mi van. Tetszik? Nem tetszik? Na jó, azért bőven az előbbi felé tendálok, mert az album igazából remek – ott figyel a Dög, mélyen röfög a gitár, sorakoznak egymás mellett a setétes riffek és itt-ott az énektémák is kellemesen dallamosak.
Ám! 35 évvel ezelőtt 1978-at írtunk, sőt, ezen logikát követve 40 éve meg 1973-at – a Sabbath-csapat sörben és kokóban végezte a napi tisztálkodást, hippi gúnyában dülöngéltek és ökörködtek a színpadon, és mindez a lemezekről is átjött. No, ez az a feeling, ami nem telepszik rá a ’13’-ra. Mondjuk állítólag a jó Osbourne még manapság is megjutalmazza magát olykor-olykor egy kis tündérporral, de ahhoz ezek szerint édeskevés, hogy visszateleportáljon a régi szép időkbe. Hiába, már a drogok sem a régiek…
Ha valaki azonban nem a feeling miatt szerette a Sabbath-ot (de hát mi másért lehetne szeretni a Sabbath-ot?), annak simán betalálhat a ’13’. Az Age of Reason kövér, voivodos riffjeinél csak pislogtam jobbra-balra (meg az a tekerés a végén, ember…), a God is Dead?-nél az ének miatt kellett belemarkolnom a térdembe, a Damaged Soul meg akkora elszállás, hogy elég gyanús, hogy csak-csak ráharaptak egy-két izgalomfokozóra a stúdiózás alatt. De hogy ne csak embereink drogfogyasztási szokásait elemezzem: nekem bejött a hangzás, ahogy röfög Geezer basszerja, az imádnivaló. Ha ki kéne választani egy favoritot, akkor tuti a Methademic lenne az, a vén csataló akkorát homorít benne a mikrofon mögött, hogy a szemöldököm vígan ugrott egyet felfelé. Welcome back Black Sabbath, aztán legközelebb hozzatok össze valami ihletettebb borítót is! Hétésfeles! (Jocke – 7.5 pont)
Klasszikussá nem (csak) azért válik valami, mert nagyon jó. Klasszikussá azért (is) válik valami, mert jókor van jó helyen. A Black Sabbath pedig nagyon jókor volt nagyon jó helyen. Négy fiatal tökéletesen elkapta egy korosztály hangulat- és érzésvilágát, és azt úgy ültették át zenébe, hogy a végeredménnyel tömegek tudtak azonosulni. Ott és akkor képesek voltak valami olyat alkotni a saját érzelmeikből, az őket ért nehézségekből, félelmeikből, amiben rengeteg ember magára ismerhetett. Ez 40 éve történt. Itt van tehát az új Black Sabbath album, és a kérdés az: milyen? Nem is igazán tudom, hogy mit vártam, valahogy az egész hiteltelen. Nem, ne értsd félre, nem a Sabbath-tal van a baj. Hiteltelen a visszatérő Kiss, a visszatérő ZZ Top, a visszatérő Van Halen, Aerosmith stb. is, és meg is mondom kerek perec, hogy nem vagyok híve ezeknek a „nagy visszatéréseknek”. Nem rossz, nem szégyenletes, nem csorbítja (sok esetben) a formáció hírnevét, de: hiteltelen. Mert azt nekem senki ne próbálja meg bemesélni, hogy Iommi, Ozzy, meg Geezer ugyanolyan problémákkal és félelmekkel bír, mint 40 évvel ezelőtt, amikor fiatalok voltak, szegények, és drogosok. Persze, „kutyából nem lesz szalonna”, és az embernek bármilyen személyiséggel is bír, egy idő után már nem megy át radikális változásokon. Nem volt hát nehéz összedobni egy abszolút frankó, retrós kis lemezt... de ez azért mégsem ugyanaz, mint a klasszikusok.
Persze, most jön a „mit képzel magáról ez a firkász, ezek az emberek már letették az asztalra, amit le kellett, és különben is már tök öregek, nem lehet már világmegváltást várni tőlük!” Igaz! De akkor senki ne is várja el, hogy pusztán tiszteletből 10-est adjak erre a korongra. Félre ne érts, a ’13’ egy élvezetes, frankó doom metal lemez. Simán partiban van mondjuk egy-egy erősebb Cathedral, vagy Candlemass lemezzel, az előző Heaven And Hell-nél pedig simán jobb. Éjsötét hangulat, gonosz riffek, ráadásul Ozzy-hoz piszkosul jól áll ez a fajta gonosz világ, már évek óta ismételten Iommival kellene dolgoznia, mert piszok jól működnek együtt. Nagyon tetszik, és nagyon jó a ’13’. Ugyanakkor nyilván, mivel sok minden történt az elmúlt években, ennél többet véleményem szerint nem is lehet várni ezektől a veteránoktól. Egy szórakoztató, feelinges doom metal album, amelyre könnyen rákattanhat bárki, aki a stílus híve. Baromi retrós, ami nekem szimpatikus, ne is próbáljanak ennyi év után már újítgatni. Ami egy kicsit fura, az a dob... ha már abszolút retro cuccot akartak készíteni, Brad Wilk helyett egy kevésbé ügyes ütőst kellett volna keríteni. A srác ugyanis túl jó Wardhoz képest, és kicsit zavaróan sok a díszítés meg a finomkodás, így a kevesebb több lenne... de ez csak szőrszálhasogatás. A lényeg, hogy a Black Sabbath visszatért, s noha soha nem fogok örülni, amikor az első 5 lemez klasszikusai helyett koncerteken a ’13’-ról kapnak elő majd valamit, doom metal rajongóknak ez az év egyik kellemesebb albuma lesz. (MMarton88 – 7 pont)
1978.
II. János Pált pápává választják.
Isaac Bashevis Singeré az irodalmi Nobel-díj.
Világra jön Gianluigi Buffon és Rita Faltoyano.
Bemutatják a Szarvasvadászt és a rajzfilmes A Gyűrűk Urát.
Elfogják Ted Bundy-t.
Megalakul a Hobo Blues Band.
Tony Iommi, Geezer Butler és Ozzy Osbourne 1978-ban szerepel utoljára együtt Black Sabbath-stúdióalbumon…
2013.
Valószínűleg ezekben a napokban a világ népességének tetemes hányada a ’13’-t hallgatja. A ’13’-ről beszél. A ’13’-ről ír… Jól is van ez így, a Black Sabbath mégiscsak maga a megtestesült Rockzene, a történelem egy súlyosan fekete, feketén súlyos szelete. A Legenda most visszatért. Vélhetően utoljára… Addig is mindenki formáljon szavakat a szájával, és mondja ki legalább egyszer hangosan, érthetően: "ÚJ BLACK SABBATH-LEMEZ JELENT MEG". És tényleg: az orrunk előtt íródik a történelem…
Becsüljük meg tehát ezt a pillanatot: ugyanis mi még megérhettük, hogy az eredeti rosszarcú négyesből három ismét összeállt, és friss Sabbath-zenével ajándékozott meg minket. Ahogy Hendrix vagy a The Doors esetében sokunk már nem ilyen szerencsés… A ’13’ olyan, mintha a ’Vol. 4’ után járnánk nem sokkal, ergo aki inkább a Dio/Martin-féle epikus-színpadias heavy metal nagy barátja (mint jómagam is), az most akár csalódott is lehet, mert itt ismét a füstszagú, pincemély riffektől duzzadó, éjfekete hangzásvilágú BS-t hallhatjuk, amelynek hatására kelt életre megannyi irányzat. A korabeli összes védjegy adott hát, a sziklasúlyú, zord gitártémák egyenesen a hetvenes évek sötét katakombáinak homályából görögnek fel Mr. Riffmester ujjai által, s még Ozzy is hozza a másnapos kecske nyekergésére hajazó frazírjait (igen, Tony Martint talán szívesebben hallgatnám helyette, de hát a Nagy Mítoszhoz a vén totyogós kell, mese nincs!). Egyszóval a csapat hithű rajongói elégedetten bólogathatnak e mázsás szörnyetegre, ki lészen itt elégítve a tengersok sabbathista. Egyedül azt kifogásolom, hogy a lemez meghallgatását követően valahogy csupán egy kellemesen tömény massza marad hátra, igen, kissé összefolynak a dalok, nem érzek igazi csúcspontokat (bár gyenge pillanatokat sem), és bizony az emlékezetes megoldások számát is keveslem valamelyest. Így aztán Paranoid- vagy Iron Man-szintű slágeresélyes dalokra senki ne számítson. Az oly jóleső, megborzongató nosztalgia édes ízére azonban annál inkább!
Az utolsóként elhangzó Dear Father lecsengésének esőáztatta, komor harangzúgása afféle keretet ad az egész Black Sabbath-történetnek; minden bizonnyal egy közel félévszázados, páratlan életpálya lezárásának lehetünk tanúi. Akárhogy is lesz, becsüljük meg eme pillanatokat, azt, hogy részesei vagyunk s voltunk ennek a nagy ördögi mulatságnak… (Mike – 7 pont)
Kapcsolódó cikkek:
Jöhet az új Deep Purple vagy a Megadeth korong, az év legjobban várt lemeze és legnagyobb szenzációja akkor is az, hogy a klasszikus felállású Black Sabbath - pontosabban annak három tagja - új lemezt készített. Ennek alkalmából pedig többen is klaviatúrát ragadtunk, hogy elragadtatott vagy csak mérsékelten lelkes reakcióinkat is kritikába öntsük.
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 7613 olvasás
.jpg)
34 hozzászólás "Black Sabbath: 13"
1. "A sötét, bikaerős riffek
"A sötét, bikaerős riffek olyan erővel szántják végig az albumot, hogy csak ámulok, és veszem újra elő a régi lemezeket, hogy többet és többet halljak a mester zsenijéből, ami valljuk meg, sehol nem lenne Geezer kemény és súlyos játéka nélkül."
Azért ez eléggé erős. Persze, hogy vannak ilyen-olyan Sabbath-korszakok, de azért Black Sabbath név alatt jöttek ki olyan hatalmas (zseniális) albumok is, amiken Geezer nem szerepelt, Iommi meg igen.
No mindegy.
Ami miatt klaviatúrát ragadtam, annak oka az, hogy az egyik kritikában szerepel (meg ezeregy más helyen is van rá utalás), hogy:
"A lemez lezárása, a Dear Father lehet, hogy üzen valamit. A dal végén hallható esőhang, harangjátékkal kombinálva pont úgy hangzik, mint az első albumuk kezdete. Lehet, hogy a kör bezárult."
Kíváncsi vagyok, ki az (a nem is feltétlenül őskövület Sabbath fan), aki szimpla CD-t vett? Ha veszem a 3 >>bónuszt<< a második lemezről, akkor ez az esőhangos-harangozós fejtegetés értelmét veszti. Amúgy fel nem foghatom, mi értelme volt így kihozni az albumot. (A 3 bónusszal is csak 68-69 perc az anyag, azok is ráfértek volna még ugyanarra a lemezre.) És a szokásos vesszőparipám: Ami igazán pofátlanság, hogy a >>dupla deluxe<< beszerzése után elégedetten dőltem volna hátra, amikor szembesültem vele, hogy létezik egy afféle >>best buy<< verzió, rajta a NaíŻveté In Black című tétellel. Persze mondhatni, minek voltam olyan hülye, hogy nem néztem ennek vásárlás előtt utána, de pont az ilyen kiadói baxakodások miatt (is) van az, hogy egyre kevesebben vásárolnak eredeti hanghordozókat, mert azért ugye ez a fajta megoldás nem zenekari ötlet volt szerintem.
2. 13
Végre kezemben a lemez, extra Cd-vel de -luxe változatban. Azárt ez nem ugyanaz mint a neten meghallgatni. Már a borító is érdekes, hologramos, ha úgy fordítjuk. a 13-ból tűzcsóva jön ki. A cd-k a régi bakeliten látható Vertigo matricát idézik, ez szívet melengető. A zene a Vol.4 folytatása, az igazi Sabbath hangzás. Én ezen a zenén nőttem fel, eltelt40 év de ugyanaz a hangzás. Fantasztikus. Köszönöm ezt a csodálatos ajándékot.
3. Akkor most én leszek a gonosz
Akkor most én leszek a gonosz nyelvtannáci, de miért írja majdnem mindenki ipszilonnal Iommi nevét? Ozzy miatt? :)
4. ipszilonnal
Való igaz,hogy eltévesztettem,de azért nem kellene azért pálcát törni valaki feje felett,mert eltéveszt egy betűt...azért így is tisztelhetem,és szerethetem a zenéjét!Jogos a felvetés,de azért rosszul esik rám nézve:(
5. Ha jól emlékszem, az első
Ha jól emlékszem, az első Sabbath borítón még Ozzy is Ossie volt... :)
6. God is Dead? - No! God is Alive, this album is the evidence :)
Még nem volt szerencsém meghallgatni a teljes lemezt, csupán pár számot, de a God is Dead? szám az überzseniális.
Nem vagyok híve a retro meg reunion dolgoknak. Sőt, kifejezetten rossz érzéseim vannak ilyenkor mert 10-ből 9 reunionos zenekar csalódást okoz. De ez a 10-ből 1, amelyik azt bizonyítja, hogy mégis van értelme. Semmi újdonság nincs ebben a számban, csak egyszerűen kiváló. Zseniális. Lúdbőrzik az ember háta gitárriffektől és Ozzy énekdallamától. Kell ennél több?
Számtalan Sabbath kópia van a világban, de az eredeti az csakis az eredeti. Iommy belecsap a húrokba, Ozzy meg odateszi hangját meg a dallamait, vagyis csak magukat adják, és a többi zenekar a nyomukba sem érhet.
Ez a dal nyugodtan fent lehetett volna bármelyik 70-es évekbeli lemezükön, amelyek egy teljes egész műfaj elindításért voltak felelősek, és zenekarok tízezreire hatottak az Amerikai kontinenstől Európán át Ázsiáig.
Amikor ezt a számot hallgatom, a lelki szemeim előtt a régi fiatalkori Ozzy és Iommy jelenik meg - ez több mint retro, ez maga az időutazás :)
7. Az emberek túl nagy
Az emberek túl nagy elvárásokkal, és túl sok agyalással hallgatják ezt a lemezt.
Ozzy hogyan énekel? Iommi új riffjei mennyire eredetiek? Geezer basszusa szaggat-e úgy mint régen? Hol van Bill Ward? Miért Rick Rubin a producer?
Összeállt négy ember, hogy készítsen egy új Black Sabbath lemezt, és ez a négy ember azt adja, amit jelenleg tud. Aki azt várja Ozzy Osbourne-tól, hogy tökéletesen énekeljen itt metál operákat, az nem tudom milyen bunkerben töltötte az elmúlt 20 évet. Aki ugyanis hallotta a No more tears óta megjelent Osbourne műveket az pontosan tudhatja, hogy jelentős technikai rásegítés nélkül mit lehet ebből az alaposan elhasznált torokból még kicsiholni. Ráadásul ahhoz képest még felül is múlta önmagát.
Iommi attól még, hogy 35 éve nem adott ki Ozzy-val közös lemezt, még eléggé aktív 35 éve tudhat maga mögött. Kiírta már rég a legeredetibb ötleteit magából, ráadásul sok más előadóval szemben senki mástól nem lop itt most, csak saját magától. Ennyi engedtessék már meg neki.
Geezer az Geezer :) Nem lehet belekötni.
Brad Wilk (a monogramja még egyezik is Bill Ward-dal :-)) teszi amit kell, ez a lemez totál nem róla szól, de nem ront az összképen.
Rick Rubin helyett lehetett volna bárki a producer, mindenkin lehet fogást találni. Lehet hányingerkeltően gusztustalan szintig színezett anekdodákat mesélni a kanapén heverészve moslékot zabálós munkamódszeréről, mégis elég sok nagy név bízza rá az új lemezét. És szerintem ez a lemez jól szól. A The devil you know harapósabb volt, de ott nem volt céljuk ennyire retronak lenni.
Ezeket érdemes lerendeznie annak aki meghallgatja a lemezt magában, és eldönteni, hogy tetszenek-e a dalok vagy sem.
Nekem tetszettek, van egy egyéni hangulata az egésznek. Még ennyi idősen is van a zenéjüknek egy saját arculata, kitűnnek a többiek közül. Nekem ez számít. Kell neki némi emésztés, mert nem könnyű cucc az biztos. Nálam 7,5-8 pontot ér. 1-2 rövidebb, tempós dal (mint pl. a bónusz Methademic) feljebb tudná tolni, de ha Isten is úgy akarja talán legközelebb lesznek olyanok is.
8. Ezért muszáj volt regisztrálnom...
Üdv!
Nagy visszatérés Ozzy-val! Legendás trió - Ozzy, Iommi, Butler!
Valóban megidézték a 70-es évek hangulatát, stílusát... lehet, hogy nem sok új dallamot, témát írtak, de nem is biztos, hogy emiatt kell szeretni.
De mielőtt értékelném részletesebben, szeretnék mesélni az együttessel való megismerkedésemről.
18 éves vagyok, művészeti szakközép iskolába járok, gitár szakra, és az egyik kötelező zenekari számunk, a Paranoid volt. Rocker vér folyik az ereimben, szóval nagyon élveztem a többi lassú, jazz(standard) dalokkal ellentétben. Természetesen névről ismertem az együttest korábban, és pár slágerét, de csak ezek után éreztem kíváncsiságot, hogy utánanézzek/hallgassak. Minden albumot "megszereztem", és a stílus eleinte szoktatlan volt. Lágyabb, klasszikusabb rock bandákat hallgattam korábban, de most már úgy vagyok vele, hogy ha metál, akkor abból a kiemelendő igényes zenekar a Black Sabbath! Megszerettem, de először és igazán csak a 86-95 közötti albumokat. Ott kicsit másabb hangulatú stílussal operál a banda. Nagyon sötét, démoni hangulatú hangszerelések jellemzik a hangszínek, effektek, és a "szinti-vonós" alapok miatt! Viszont szerintem ez egyedinek, legalábbis részükről stílusalkotónak számított. A hangzás elvarázsolt, Iommi brilliáns játékával, és Martin eszméletlen jó hangjával az élen. Szerintem Iommi a legjobb szólóit, riffjeit, témáit alkotta meg abban az időszakban, amiket szívesen tanulgattam. Mivel eleve a melodikus rockot szeretem, ezért is imádtam ezeket a lemezeket, elvégre ezeket sokrétűség, dallamosság, változatosság jellemezte számomra.
Hughes és Dio hangját is imádom, de a kedvencem Tony Martin, az ő hangja passzolt a legjobban a fent említett időszak zenei stílusához. Nem sokat tudok a zenekar történetéről, hogy mi miért történt, de sajnálom, hogy nem csináltak még több lemezt Martinnal.
Visszatérve...
Én Ozzy-t is szeretem és tisztelem, nagy öröm számomra, hogy nem vénültek annyira meg, és ugyanaz a lendület és a stenk uralja őket! Iommi szólóin csak ámulok! Mélyen fejet hajtok előtte, már csak azért is, mert betegen is beleadott apait-anyait! Elvégre az élete nagy része az együttesről szól, és ő a leghűbb tagja. Én kívánok neki jobbulást, és még sok aktív évet, stúdiólemezeket az egész együttesnek, - még ha sokan erőltetettnek és fölöslegesnek tartják is!
Ugyanilyen lendülettel él még a Deep Purple is, a másik nagy kedvencem nekem is, és ezek a bandák azok a kevés közül, akik még érnek valamit öregségükre is és hitelesek tudtak maradni. Nem ide tartozik, nekem az új DP lemez sokkal több újat mutatott, nem csalódtam. De érdekes, hogy mennyire csekély érdeklődés fogadta az új albumot, és a single dalokat, a Black Sabbath albumához, és a God is dead c. számhoz képest. Mindketten rock-történelmet írtak!
Bocsánat, hogy ide ennyit írtam, de nincs külön zenekarkategória-topik.
9. Talán azért volt kisebb
Talán azért volt kisebb érdeklődés és visszhang a Purple új lemezénél, mert ők nem tértek vissza a gyökereikhez...
10. Pontozás...
6 ponttal értékeltem. Még kezdő vagyok az oldalon, de viszonyítás képpen mondom, hogy a Now what?! DP lemez 9-et kap!
11. Elsőre végighallgatva a
Elsőre végighallgatva a lemezt, szemernyi kétség sem maradt bennem: ennek a lemeznek meg KELLETT jelennie !!!!
Eddig csak két album ami kiérdemelte A Black Sabbath és a Deep Purple ez az, amiért érdemes zenét hallgatni!
12. Elsőre végighallgatva a
Elsőre végighallgatva a lemezt, szemernyi kétség sem maradt bennem: ennek a lemeznek meg KELLETT jelennie !!!!
Eddig csak két album ami kiérdemelte A Black Sabbath és a Deep Purple ez az, amiért érdemes zenét hallgatni!
13. Tisztelt Doktor úr!
A bejegyzésed minden szavával egyet értek.A mi korosztályunk már csak ilyen becsontosodott nosztalgiázó öreg fószer.
14. Köszönjük, ez méltóságteljes lezárás lenne!
Ezért a lemezért az Ozzy-s Sabbath rajongók hálát kellene, hogy adjanak. Ilyen múlt, ekkora történelmi jelentősségű munkásság vége felé ennél szebb pontot nem is tehettek volna történetük végére. Minden rinyálónak, kritikusnak én egy középső ujjat mutatnék (és szerintem ők is) - ez a lemez NEM nekik készült, hanem a (jó) ZENÉT önmagáért szeretőknek, az Ozzy-s korszak híveinek, és elsősorban magának a zenekarnak. Anyagi érdekeket ugyan már zárjuk ki, őket ez már hol motíválná? A mai zeneipari helyzetben milyen bevételt hozhat egy sikeres BS lemez?
A kritizálók mindent kitalálnak, hogy belekössenek - holott a kézzel fogható lemezt még nem is hallhatták... Valahonnan letöltött mp3-ról írnak a hangzással kapcsolatban. Gyorsfogyasztásra szánt lemezként hallgatni egy kvázi ős-Sabbath anyagot? Hogyan lehetne végső következtetéseket levonni néhány hallgatás után? Bár, nekem elsőre bejött...
Koromnál fogva "napra készen" vehettem meg lemezeiket anno a "Sabotage"-tól kezdve. És igen, ez bizony jelentős különbség egy "mai" fiatalhoz képest, aki a megjelenés napján letölt(het)i, majd 1-2 hallgatás után kuka, vagy jobb esetben marad a vinyón, hátha egyszer... Vagyis, sajnos elfelejtettek az emberkék ÉRTÉKként, ALKOTÁSként kezelni egy lemezt. Nem kell már rá gyűjtögetni, nem kell izgatottan várni, hogy mikor bukkan fel valamelyik lemezboltban, hazaérve nem ül le, hátradőlve, kezében a borítóval, csak a ZENÉRE koncentrálva beszippantani kedvencei minden apró információját. Nem tudják ők, miből maradtak ki.... Tisztelet a kivételnek, természetesen.
Szóval, ez egy jó lemez, egy igazi ajándék a zenekartól híveinek, tessék neki örülni és szeretni, mert jobb, mint amennyire a fikázók tartják ;) Csak azért nem 10/10, mert az évjárat 2013, nem pedig 1979 ;)
15. Jól összefoglaltad, egy
Jól összefoglaltad, egy Sabbath lemezt (és még mondhatnék jópár nevet) nem lehet "gyorsan fogyasztani". 2-3 meghallgatás qrtára kevés hozzá, többre viszont idő és figyelem híján nem futja. Ez a kor amiben élünk és ehhez idomul a most fiatal zenehallgatók zöme is. És tényleg nem tudják miről maradtak le, bár pont ezért nem is érdekli őket. No meg egyszerűbb kétségbe vonni, mint elhinni... :)
16. Annyira gatya már ez a "mai
Annyira gatya már ez a "mai fiatalok nem tudják mi a jó" duma. Miért kéne szeretni egy lemezt csak azért, mert régen a '70-es években milyen jó volt hallgatnia a régieket?
Annak nem lehet véleménye egy 2013-as cuccról, aki akkor nem élt? VAgy nem élte át a megjelenésüket? Nálam ez az album 7 pont, de nehogy már azért kelljen 9-est adnom rá, mert milyen jó, hogy VAN.
17. Nézd, én nem éltem a 60-as
Nézd, én nem éltem a 60-as évek végén/70-es évek elején, és valamikor a 90-es évek első felében gimis koromban ismertem csak meg a korai BS lemezeket. És teljesen megfogott a zene.
Igaz ugyan, hogy még csak a God is Dead? számot hallottam az új lemezről, de ez tisztára olyan, mintha abból a korszakból származó kiadatlan nóta lenne (ami csupán valami véletlen folytán maradt le). És ugyanaz a lúdbörzést éreztem a hátamon, mint amikor először meghallottam a Black Sabbath lemez nyitó dalát a névadó Black Sabbath számot :)
Vannak zenekarok, amelyeknek történelme van. Nem egyszerűen története, hanem történelme. Amelyek nem egyszerűen lemezeket adtak ki, hanem olyanokat, amelyek zenekarok sokaságának szolgáltak alapul, amelyeknek zenei műfajok köszönhetik létrejöttét. És amikor a BS egy olyan lemezt készít mint a régi BS, akkor nem a régi BS-et másolja, mint más zenekarok esetében jogos ez a megállapítás, hanem a saját gyökereihez tér vissza. Azokhoz a gyökereihez, amelyek nélkül más zenekarok létre sem jöttek volna, hogy őket másolják.
Nem kell, hogy tetszen neked, elég, ha tiszteletben tartod a zenekar szándékát és a lemezt kedvelők véleményét.
A BS rajongók közül sem kell, hogy mindenkinek tetsszen: pl. a Dio vagy Tony Martin korszakbeli rajongóknak ez miért is kellene? Ez nem nekik szól, nem nekik készült.
Egy ilyen zenekarnál mint a Sabbath különböző korszakok vannak, és mindegyiknek meg vannak a nagy rajongói. Ez a lemez az ozzys korszak rajongóinak meg a Doom Metal rajongóknak szól (hiszen ez a stílus ennek a BS korszaknak köszönheti a létrejöttét).
És ugyan csak a God is Dead?-et hallgattam eddig még csak meg, de ez a szám zseniális. És ha a többi is hozza ezt a minőséget, akkor ott a helye a korai BS lemezek (CD-k) mellett a polcomon :) Nekem ugyanis ez a kedvenc BS korszakom.
18. Ez részemről oké, amit írsz,
Ez részemről oké, amit írsz, és örülök, hogy ennyire tetszik, de ne az legyen már az érv 9-10 pont mellett, hogy milyen bandanév van a cd tetejére írva, és fárasztó már ez a duma, hogy aki fiatal az úgysem érti meg, hogy mi a jó. Ez a lemez 2013-ban íródott. Én is szeretem a Sabbathot. Fasza lemez, de hallottam már sokkal jobbakat is, magától a Sabbathtól is. Miért tiszteletlenség, ha ezt valaki elmondja? Vagy kritikával meri illetni a lemezt? Csak mert nem úgy tekint rá, mint olyanra, ami a letűnt fiatalsága egy ízét hozza vissza? Hát bocs...
19. A doomos koszakbeli BS ranjongoknak készült a lemez
Nekem a BS-től a kori ozzys korszak a nagy kedvencem. Nem azért mert Black Sabbath, hanem a zene miatt. A hangulata, a roffek, a Ozzy paranoid éneke, stb amik teljesen egyedivé teszik, és ennél is több:megfogják az embert.
Én a Tony Martin korszakkal ismertem meg a zenekart (Headless Cross), az is tetszik, és nagyon kellemes hallgatnivaló, de a mikor a névadó Black Sabbath c. szám elkezdődik, akkor a lúdbörzik a hátam.
Ez a mostani lemez, vagy a róla hallott dalok (egyelőre még csak jutyúbon) ugyanezt érik el nálam.
Ha egy BS kópiazenekar lennem, akkor valószínűleg csak letölteném a netről, de ez maga az eredeti zenekar.
Persze nem tetszhet mindenkinek. Nem is mindenkinek írták. Ez nem a Dio meg Martin korszak stílusában íródott. Ha jól olvastam a kritikákat a lemezről, akkor a Delixe változat 3 bónusz száma az olyan pörgősebb, gyorsabb, ami a Dio korszak kedvelőinek is bejöhet. A Martin korszak rajongóinak pedig lehet, hogy még azok sem.
Nézd, ilyen zenével indult a zenekar, ilyennel lettek világhírűek és ami ennél is több: stílusteremtőek. Most az új lemezen ehhez az időszakukhoz tértek vissza az eredeti felállásból 3 őstaggal.
Egyedül a dobos új, de nekem tetszik a dobolása, és ennyi újítás belefér, a számok hangulatát egyáltalán nem változtatja meg, mert azokat Iommi riffjei és Ozzy paranoid énekdallamai adják.
Ahogy többen is írták: ez Doom Metal lemez. Abból is az igazi ősdoom (amikor még nem is annak nevezték). Akinek nem ez a stílusa a kedvence, az ezt a lemezt sem fogja kedvelni. Ezt nem is vártam el az előző hozzászólásomban - de mivel nekem a Doom Metal nagy kedvencem, had örüljek már annak, hogy a stílus megteremtői egy igazi ősdoom lemezt adtak ki teli baromi jó riffekkel és Ozzy paranoid dallamival, okés? :)
20. Hát bocs, de nekem semmi
Hát bocs, de nekem semmi letűnt fiatalságomat nem hozza ez a lemez vissza, max azt az érzést, amikor 10-12 éve először meghallottam a Paranoidot meg Electric Funeralt és tudtam, hogy kész, ez örök kedvenc lett. Szuper lemez és ezt 26 évesen is maximálisan át tudom érezni.
21. Jaja, vagy aki nagyon vidéken
Jaja, vagy aki nagyon vidéken élt és csak a rádióban vadászhatott rockzenére (jó esetben heti 1-2 alkalommal volt) vagy esetleg a haveroktól kunyerálta el a lengyel műsoroskazit... Régi szép idők! De akkor valóban kincsnek számított minden lemez, ha jó volt, ha kevésbé...
A régi jó dolgokból nem maradt semmi... :D
22. Jó
Szerintem teljesen jó lett a lemez. Legalább is én szívesen hallgatom.
23. 4 napja csak ez szól !! :)
4 napja csak ez szól !! :) maximálisan hozták amit vártam igazi SABBATH ez!!! aki meg fanyalog hallgasson mást ....talán annak is örülni kellene hogy egyáltalán el készült ez az album , még ha nem is teljes a fel állás . ha ez a BALCK SABBATH utolsó albuma akkor ezzel az albummal azt hiszem méltó kép fejezik be a pályafutásukat !!
24. jószándékú és gyenge cikk ez....
Sokan nem fognak velem egyetérteni, de hát papíron demokráciában élünk...
Sok hosszú, részletes cikk születik ezen az oldalon, Sabbath témában elég erre az írásra gondolni plusz a vezércikkre, ami nem tom hány oldal, de céljára nem sikerült rájönnöm.
Nekem egyátalán nem jön be ez a tudományoskodó, kimerítőnek szánt sok írás, mivelhogy lőzungokat, sablonokat hoznak csak, semmi új számomra ezekben.
Számomra néhány megállapítás viszont igen zavaró. Csak kettőt emelek ki. A cikk első mondata: heavy metal alapköve. Iommit hadd idézzem: "we have never been a heavy metal band, we were a hard rock band". A forrás a reunion dvd egyik interjúja. Azaz sose voltunk heavy metal zenekar. Ezt egyébként csomószor elmondják, nemcsak a Sabbath, de a Purple is, mégis fél évszázada az újságírók ezt figyelmen kívül hagyják.
A másik dolog h az új dobos sokkal jobb mint B Ward. Sosem voltam annak a híve, hogy összevessük mittudomén Blackmore-t Page-el, vagy Gillant Dio-val, stb., stb, de azért a két dobos nem egy súlycsoport szerintem. Ez persze szubjektív megint, de a 13 dob részei nem is emlékeztetnek engem a klasszikus Sabbathra.
25. Az, hogy a zenekar minek
Az, hogy a zenekar minek definiálja magát, és a rajongók meg az újságírók az két külön dolog.
Ha a Heavy Metalt alatt a klasszikus Iron Maiden - Judas Priest vonalat értjük akkor tényleg nem, hanem inkább Doom Metal, Stoner, meg Groove Metal stílusokba tehető az ozzys korszak (de a Dio és Tony Martin korszak már az Epikus Metal kategóriába).
De ha tágabb értelemben nézzük a Metalt, akkor még az sem nagyképűség, hogy az egész Metal műfaj létrejöttének ők a megteremtői. Még a Judas Priest is hozzájuk viszonyítva alakította ki a saját stílusát. Egy régi interjúban így fogalmaztak: ugyanolyan kemény zenét akartunk mint a Sabbath, csak máshogy (és ez sikerült is nekeik: ugyanolyan kemények lettek mint a BS, de mégis teljesen máshogyan, saját önálló stílusukat létrehozva).
:)
26. Nem tudom, valaki leírta-e
Nem tudom, valaki leírta-e ezen az oldalon közülünk, hogy a Purple heavy metal banda... A másik dolog, hogy a brit hard rock Nagy Négyesébe a Purple, a Zep, a Heep mellett a Sabbath foglaltatik bele, ennek ellenére rengeteg metal banda tarja legfőbb inspirációjának Iommiékat.
Amúgy köszönjük az építő kritikát, gondolataidat szem előtt tartva változatlan intenzitással végezzük munkánkat továbbra is.
27. Nekem ugyan semmi bajom nincs
Nekem ugyan semmi bajom nincs az Ozzy-érás cikkel, dehát ízlések és pofonok... Szerintem sokan örültek neki.
Iomminak szíve joga, hogy ne tartsa metalnak a Sabbath-ot, de ha olyan lemezekre gondolok, mint a Dehumanizer, Mob Rules, Born Again... Még a martinos korszakot se érzem hard rocknak. És a korai lemezek is elég távol esnek a Purple vagy a Zep világától.
28. Dögunalom volt az első
Dögunalom volt az első perctől az utolsóig. Egyedül Iommi szólói jelentettek igazi élményt.
29. 13
Csak részleteket hallottam még belőle, de nekem tetszett. A lemezt már megrendeltem, alig várom érkezését. Én a kézzel fogható lemezt akarom meghallgatni. Nem értem a fanyalgásokat, nem tudunk maradéktalanul örülni, hogy a világ egyik legnagyobb bandája ismét összeállt? Gondoljunk csak vissza 85-re amikor a Purple összeállt, és kijött a Perfect Strangers. A kritika fanyalgott, beszéltek pénzről, közben a banda kiadta történetének egyik legjobb albumát. Szerintem az idő fog választ adni, mennyire sikerült a 13.
30. Nálam is szép életerős 8-as,
Nálam is szép életerős 8-as, rajongással sem lesz több, azonban nálam a Sabotage is erős 8-as szóval ez nagy szó. A bónusz CD Methademis című tétele a legjobb dal szerintem. Én nagyon elégedett vagyok
31. Nálam csont nélkül nyolc
Nálam csont nélkül nyolc pont, de mivel baromi elfogult vagyok, ezért inkább 8,5-9. Leginkább Iommi és Geezer játéka miatt, de Ozzytól is nagyon jó újra ilyen sötét dallamokat hallani.
32. Két hallgatás után nálam kb 8
Két hallgatás után nálam kb 8 pont egyelőre. Én se vagyok elhalva Ozzy dallamaitól és mintha a számsorrend se lenne az igazi. De ez akkor is SABBATH!!! :)
A turné után pedig jöhetne egy Martinos újjáalakulás...
33. Nekem 8!:):) Már előzőekben
Nekem 8!:):) Már előzőekben kifejtettem a véleményemet!
34. Ja, és én titkon reménykedtem
Ja, és én titkon reménykedtem benne, hogy lesznek azért a 73-76 közti "színes" Sabbath stílusában is dalok...
A Devil You Know-val szerintem értelmetlen összehasonlítani. Mindkettő remek album, csak persze máshogy.