Készülünk a Nagy Bulira

írta szakáts tibor | 2006.12.21.

Talán az egyetlen, olyan hazai együttes, amely létezése első néhány évében behozta azt a hátrányt, amely a nagy zenei múlttal és népszerűséggel rendelkező zenekarokkal szemben, minden újonnan alakult együttes előtt áll... Olyan korszakban lépett szí­nre, olyan muzsikával (és olyan tehetségesen összeválogatott muzsikusokkal), hogy ez biztosí­totta számára a sikert. De milyen sikert! Rajongó és koncertjeiken tomboló, az együttes dalait együtt éneklő, és naiv módon: az együttestől, tagjaitól vagy dalaitól saját boldogságukat váró fiatalok tí­zezrei ünneplik. Az iskolákban Piramis-brigádok, Som-őrsök alakulnak; Révész-szentképek a házi oltáron, a hetvenes évek fiatalságának egy rétege í­gy áldoz a muzsika szenvedélyének. Az Ifjúsági Magazin öthónapos sorozatban igyekszik fényt derí­teni nyilatkozatok által a Piramis-jelenségre. Som Lajos egy külföldi útja során eljutott egy Black Sabbath koncertre. Ez a koncertélmény arra sarkallta, hogy saját elképzelései alapján itthon keményebb rockzenét játsszon, és a korábbi szokásával ellentétben teljesen saját dalokra épí­tse programját. Ezt az elképzelést (a Tűzkerék és a Taurusz után), a Piramisban valósí­totta meg. 1975. januárjában alakult az együttes Som Lajos basszusgitáros vezetésével, a Neoton- és a Taurus évek után; a dobos Köves Miklós a Non-Stop-ból jött. Az első elgondolás szerint a zenei érdekességet két billentyűs játékos szerepeltetése adhatja. Így itt szerepel Gallai Péter és Lévay Tibor szabadkai muzsikus, aki a Münchenben élő, a Silver Convention és más együttesek szerzőjének és menedzserének Lévay Sylvester-nek öccse. Ő rövid idő után visszatér Jugoszláviába, katonai szolgálatának letöltésére; napjainkban, saját zenekarában arat sikert hazájában. A szólógitáros Závodi János aki szintén a Non-Stop-ból jött. Októberben csatlakozik a zenekarhoz Révész Sándor énekes, aki a Generál tagja volt azelőtt. Az első rádiófelvétel a Ne bánts a madarakat volt, amelyet követett a zenekar máig is ismert slágere, a Szállj fel magasra! A nyári Minivel közös lengyelországi koncertsorozatot egy őszi követi, ahol az angol Mud együttessel lép fel közösen, és a turnéról szóló tévéfilmriport alapozza meg tulajdonképpen a zenekar hazai népszerűségét. 1977-ben az "Égni kell annak, aki gyújtani akar" c. dallal szerepeltek a Metronom'77 fesztiválon. 76 karácsonyán jelenik meg az első kislemez, amelyről a Becsület a sláger. 77 májusában megjelenik az I. számú Piramis LP. Az évi koncert turné befejező akkordja a Szolidaritási Rock Fesztivál, ahol az együttes vendége az angol Liar. 77 novemberében nyugat-európai turné, a Steppenwolf társaságában. Ebből is kiderült, hogy a rég megszűntnek hitt világhí­rű együttes létezik. 78-ban megjelenik a Piramis II. Ismertebb dalok: Gyere közelebb, Őszintén akarok élni, Ajándék. December 23-án, eredeti ötlet szí­nhelye a népszerű Budai Ifjúsági Park: tí­zezer fiatal melegszik át e téli napon adott koncerten. 79-ben a harmadik album jelenik meg, azon a Kóbor angyal a legnépszerűbb dal. Szeptemberben ismét a Budai Ifjúsági Park a szí­nhely, ahol a következő koncertfelvételekből álló lemez anyagát rögzí­tik: A nagy buli cí­mmel az év végére jelenik meg. 80 a szovjet turné és az V. album felvétele. Ez régebbi szerzeményeik angol nyelvű összesí­tése volt. Az együttes évente 60-70 ezer levelet kap és válaszol rajongóinak, akiknek nem csak a szövegek mondják ki az igaznak érzett dolgokat, hanem a kitűnő zene is. Som mozdony-erősségű basszusjátéka, Révész perfekt szí­npadi mozgása és felső hangregisztere, Gallai bravúros billentyűsjátéka, és a Révésztől eltérő énekhangszí­ne, szerzeményeinek külön világa, Závodi mesteri rock gitározása és Köves elegáns, és kemény dobolás. Ez hát az ötszögű Piramis. 81-ben a hatodik nagylemez került a boltokba, Erotika cí­mmel. A felvételek között mini-párbeszédek, egy kaland, egy szakí­tás a régi partnerrel és a végén egy újabb kaland, amelynek fejleményeit már nem tudhatjuk meg, mert a lemez előbb befejeződik. Zeneileg ez a lemez az ismert Piramis-hang folytatása, több instrumentális szólóval, a szövegí­ró Horváth Attila a kamaszkorát méltán követő felnőtt hangot üti meg. 1979-ben koncertet adtak a Budai Ifjúsági Parkban, melyről hangfelvétel is készült. 1980-ban szovjet turnén vettek részt. 1981. május 14-én Nyugat Berlin mellett gyakorlatilag vége lett a Piramisnak. Ez volt Révész Sándor utolsó koncertje, kilépett. A zenekar folytatta nélküle, de a meglékelt hajó megállí­thatatlanul süllyedt. Gallai énekelt tovább, kijött a Piramis Plusz, elkezdtek koncertezni is, de nem ment. A klasszikus rockzenének időlegesen bealkonyult 1980 végétől, az állami monopólium tótumfaktumai is levették a kezüket a zenekarról, és végül az aranyügy megadta a kegyelemdöfést a Piramisnak. Hosszú agónia után kimúlt a zenekar. Révész 1985-ben jelentkezett szólóprojecttel, Som a Senatorral ugyanekkor, de igazából egyik próbálkozás sem lett tartós. Som 1985-ben a Senatorba, Závodi a Hobo Blues Bandbe, Gallai a Bikinibe távozott. Révész csak 1986-ban tért vissza önálló szólólemezzel. 1992-ben végre Révész hosszas győzködés után kötélnek állt, összeállhatott újra a magyar rock egyik emblematikus zenekara, a PIRAMIS. 1992 december 27, 28, 29, 30 és január 2 napokon 5 alkalommal újra megszólalt a banda. Gyakorlatilag beköltöztek egy hétre a BS-be. A koncertek szetlistája megegyező volt, tehát akinek megvan a 30-i TV felvétel, annak a többi 4 nap nem mondhat újat. A koncerteket onnan lehet megkülönböztetni, hogy A Másnap után Révész bemond egy számot, itt a 4214-est. Ennyi nap telt el, hogy utoljára a többiekkel egy szí­npadon állt. Ez értelemszerűen minden este változott. Azóta is többször felröppent a hí­r, hogy újra összeállnak, de mindig kacsának bizonyult. De most újra itt lehetőség, hogy láthassa mindenki a magyar rocklegendát, talán utoljára. PIRAMIS 2006. december 26. 20:00 - 27. 20:00 Papp László Budapest Sportaréna Jegyárak: Ülő: 15.600.- 13.000.- 9.900.- 7.800.- Álló: 9.300.- Forrás: www.piramis.hu

Legutóbbi hozzászólások