Russkaja: Energia!

írta Vica | 2013.05.01.

Megjelenés: 2013

Kiadó: Napalm Records

Weblap: http://www.russkaja.com

Stílus: Ska/világzene

Származás: Ausztria

Dalcímek

Értékelés

Nem csoda, ha a Russkaja név hallatára a legtöbb olvasónak beugrik egy dal – az osztrák ska zenekar létezésének eddigi 8 éve alatt már viszonylag csinos hírnévre tett szert –, de ami még fontosabb, hogy hatalmas közönségek előtt léptek már fel különböző fesztiválokon. Az sem csoda, ha a kedves Olvasó elsőre nem találja az összefüggést a zenekar neve és nemzetisége közt – a Russkaja énekese, Georgij Alekszandrovics Makazaria ugyanis orosz. Ez megadja a dalok alapszájízét: oroszul énekelni menő, s ezt tört némettel keverni vicces, a szó pozitív értelmében.

A skához kell egy hangulat. Tingli-tangli zene, egy kis fúvós itt, egy kis hegedű ott – nem csoda, ha az egyszeri metalos esetleg hirtelen nem találja a helyét. Russkajánk az ilyesmi problémát ügyesen kiküszöböli, a címadó, Energia dallal kezdve garantáltan mindenkinek beindítja a lábát. A rossz hír az, hogy innentől elkezd az album csúnyán lefelé ívelni. Amit az Energia elkezd, a többi dal sajnos nem tudja folytatni. Van, hogy simán nem sikerül a különböző stílusokat jól vegyíteni, és egy-egy dalnak „rádiókapcsolgatós” feelingje lesz, vagy a zenekar által humorosnak vélt, jammelősnek szánt rész értékelhetetlen bohóckodásként jön át, vagy mondjuk ki, egész egyszerűen: unalmas a dal.

Az Energia utáni második kedvencem talán a Surrealnaja, az album legskásabb tétele, itt igazán kitesz magáért a trombitás. A ska feladata az, hogy felderítse az embert, ennek a dalnak azért sikerül. Lehet, hogy az osztrákok elfeledkeztek erről, vagy csak újra akarták definiálni a dolgokat, mikor megírták a lemezen az utolsó helyet elfoglaló Sorry-t. Georgij itt egy balladaszerűséget próbál elénekelni, közben el-elcsukló hangon – nincs bajom az esetenkénti komolytalankodásokkal a zenében, de ez egész egyszerűen sajnos nem jön ki jól.

Akadnak még középszerű dalok is, mint a Radost moja, nem túl kreatív verzével, viszont teljesen szerethető és jellegéből fakadóan, igencsak éneklésre buzdító refrénjeivel. Ha beleveszik ezt a dalt a setlistbe koncerteken, igen sok hangszín-csillogtatásra számíthatunk majd a közönség részéről. Szomorúbb példa ennél az Ajajaj című dal, ami még egész kis kellemes nóta is lenne, de aztán megjelenik egy spanyol „nyávogós” betét, s ember legyen a talpán, aki ettől nem mászik a falra. Remélem, nem fog sokat ez a dal szembejönni velem…

Persze vannak azért a lemezek jó pillanatok, szép megoldások, és kellemes meglepetések is. Az Istanbul című dal török betétje például szerintem kimondottan jól sül el – jót, jól, jó helyen csinálnak, a refrénje pedig imádnivaló. Szintúgy el van találva az Autodrom című tétel, ami skához híven az adrenalint, mozgalmasságot adja vissza – de sajnos itt is van egy olyan semmitmondó instrumentális rész, amit jobb lett volna egész egyszerűen kihagyni.

Sokat panaszkodom az unalmas és lapos részekre, de az sem hallgatható el, hogy a refrének nagy része azért el van találva, és amikor több teret kap a trombita, az ritkán sül el balul – jó példa erre a Kartuli Vino. Trombitaszólamokat, trombitaszólamokat, mindenhova! 

Pontszám: 6