Metallica - Nyáron lesz a premier

írta pearl69 | 2013.01.21.

A forgatást követően csak nem pontosan egy évre mutatják be a Metallica nagyszabású 3D-s produkcióját, melynek rendezését Antal Nimródra bízta...

 

 

...a zenei világ élvonalába tartozó metal banda. 2011-ben még cáfolták a zenekar tagjai, hogy az új techikát alkalmaznák következő koncertfilmjüknél, de tavaly végül kiderült; az augusztus 24-én, Kanadában adott koncert kerül rögzítésre, mégpedig annak a magyar filmesnek a felügyeletével, aki a 'Kontroll' és a 'Predators' című mozikat is jegyzi. Az időközben új stúdióalbumot ígérő együttes dobosa, Lars Ulrich elárulta, hogy nem egy hagyományos koncertfilmet láthatunk majd, hanem egy több szálon futó produkciót, amelyben a másik szál a csapat egyik roadjának kalandjait mutatja be Dane DeHaan főszereplésével. Az ifjú színészt többek között 'Az erő krónikája' és a 'Fékezhetetlen' című filmekben láthatta a nagyérdemű, de állítólag 'A csodálatos pókember' folytatásában is játszani fog. A 'Metallica Through The Never' augusztus 9-én kerül bemutatásra. A Metallica nem rég tette közzé 'Quebec Magnetic' néven megjelent DVD-jét, melynek tartalma teljes egészében elérhető a világhálón.

Legutóbbi hozzászólások