"A dalokat fontosabbnak tartom a zenészeknél": Interjú Olaf Thorsennel, a Vision Divine és a Labyrinth gitárosával

írta Tomka | 2012.12.26.

A Vision Divine is azon power bandák sorát bővíti, amelyeknek elismertsége nem áll egyenes arányosságban tehetségükkel. Pedig nem más énekel náluk, mint Fabio Lione, aki lassan terranás aktivitással veti bele magát a projektezésbe – a zenekar motorja azonban az az Olaf Thorsen, akit eredetileg a Labyrinth gitárosaként ismerhetett meg a szélvész riffekre és nagy ívű dallamokra fogékony közönség. A Vision Divine idén egyik, ha nem a legjobb lemezét készítette el ’Destination Set To Nowhere’ címen, aminek apropójából a gitáros Olaffal beszélgettünk.

 

 

Hard Rock Magazin: A ’Destination Set To Nowhere’ szerintem az eddigi legjobb és legdallamosabb lemezetek. Az írás során törekedtetek arra, hogy még melodikusabb, még himnikusabb dalokat írjatok?

Olaf Thorsen: Köszönjük az elismerést! Általában nem tudok mit mondani, amikor megkérdezik, hogy direkt készítettünk-e egy dallamosabb lemezt. Őszintén szólva, csak olyan dalokat írtunk, ami nekünk tetszik, és addig dolgoztunk rajtuk, amíg úgy szólaltak meg, ahogy szerettük volna. Mikor nekifogunk egy albumnak, csak leülünk, és megvalósítjuk azt a pár ötletünket, amink van, legyen bármilyen is a végeredmény – dallamosabb, fogósabb vagy progresszívebb...

HRM: Mit gondolsz, lehet egy metal szám túl dallamos?

Olaf: Szerintem a jó dal az jó dal és kész, mindegy, hogy metal, fülbemászó vagy Isten tudja micsoda. Személy szerint nagyon szeretjük a ’Destination Set To Nowhere’ dalait, amik egyaránt fogósak és erőteljesek. De ez nem olyan dolog, amit előre kiterveltünk: mi csak azt akartuk, hogy állatul szóljon a lemez.

HRM: Hogyan megy a Vision Divine-ban a dalszerzés? Közösen dolgozzátok ki Fabio Lionével az énektémákat?

Olaf: Általában a koncepcióból indulunk ki [a ’Destination Set To Nowhere’ is konceptlemez – Tomka], amire szükségünk van ahhoz, hogy tudjuk, milyen zenét írjunk hozzá. Utána nekifogunk megírni magát a zenét, a gitárriffeket stb. Ezt követik az énekdallamok (ezeket Fabio általában egyedül készíti el), innentől kezdve pedig én dolgozom a hangszerelésen, változtatok egyes részeken, hogy jobban passzoljon a dal egészéhez stb. Végül megírom a szövegeket az összes számhoz. Ami azt illeti, ez egy egészen összetett folyamat, nekünk azonban mégis könnyű ez a munkamódszer, mivel közben megvan az az érzésünk, hogy minden, amit csinálunk, kapcsolódik a zeneszerzés többi részéhez.

HRM: Mesélnél a ’Destination Set To Nowhere’ koncepciójáról?

Olaf: A ’Destination Set To Nowhere’ egy olyan emberről szól, akinek annyira elege van a mai világból (a politikából, a gazdaságból, a bankokból, a környezetszennyezésből stb.), hogy épít egy űrhajót és elhagyja ezt a bolygót mindazokkal együtt, akik hozzá hasonlóan gondolkodnak. Ebben a nagy bárkában repülnek majd az emberek az űrben új otthont keresve, ahol új életet kezdhetnének – jobbat, mint amit maguk mögött hagytak. Végül, nagyon hosszú űrutazás után, találni fognak egy új bolygót, de a dolgok nem lesznek olyan egyszerűek, mint azt elképzelték, mert rájönnek, hogy a belső természetünk miatt vagyunk azok, amik. Semmi értelme elfutni: ha először nem változunk meg mi magunk, akkor semmi sem fog változni. Szeretek úgy gondolni erre a történetre, mintha kétértelmű lenne, amit egy nagy allegóriaként is lehet értelmezni, és ezt az űrutazást belső utazásként is fel lehet fogni, amiért viszont nem kell millió kilométeres távolságokat megtenni.

HRM: Te voltál a ’Destination Set To Nowhere’ producere, úgyhogy most nem dolgoztatok együtt Timo Tolkkival. Miért?

Olaf: Azt szerettem volna, hogy az album egészen pontosan úgy szóljon, ahogy én azt elképzeltem – ami nem valósult meg a ’9 Degrees West of the Moon’ esetében. Timónak volt pár fura ötlete, ami végül megváltoztatta az egész lemez hangzását, és ezáltal a befogadását is. Az új lemez esetében szerettem volna minden aspektust felügyelni, hogy biztos legyek benne: úgy fog szólni a lemez, ahogy én akarom. Ez jó érzéssel töltött el, ugyanakkor be kell valljam, csak azért vállaltam el a produceri teendőket, mert elkerülhetetlen volt. Ez az egész négyszer annyi energiabefektetést kívánt, és megvolt az a kockázata, hogy szem elől tévesztem a célt. A produceri feladatok ugyanis szükségszerűen elveszik az időt a dalszerzéstől és a gitárosi teendőktől: sokkal nehezebb összeegyeztetni ezt a három dolgot, mint azt gondolnátok. Mindezek ellenére olyannyira elégedett vagyok a végeredménnyel, hogy az is lehet, még egyszer belevágok majd a dologba. (nevet)

HRM: Az új album mellé egy bonusz CD is járt, amin újrafelvett Vision Divine dalok hallhatók, de ezek között akad olyan is, amin eredetileg is Fabio énekelt [2003 és 2008 között Michele Luppi volt a zenekar énekese, vele három album készült: a ’Stream of Consciousness’, a ’The Perfect Machine’ és a ’The 25th Hour’ – Tomka]. Miért vettétek fel újra ezeket a számokat is?

Olaf: Ennek a „best of-nak” nem az volt a célja, hogy Fabio újra felénekelje azokat a dalokat, amiket eredetileg nem vele vettünk fel, vagy hogy a két énekes közötti versengéssé változtassuk ezt a kiadványt. Azzal a célzattal születtek meg az újrafelvételek, hogy jobban szóljanak a szerzemények, és hogy olyan dalcsokrot nyújtsunk át az embereknek, amit érdemes és élvezetes hallgatni.

HRM: Hagyománynak számít nálatok, hogy szerepel egy feldolgozás a lemezeteken. Mi alapján választottátok most a Savatage Gutter Ballet c. dalát?

Olaf: Hogy miért esett a Savatage-ra a választásunk? Egyszerűen mert szeretjük a bandát, és nagy rajongói vagyunk. Elégedettek vagyunk a végeredménnyel, pláne, hogy nagyon kevés időnk volt tető alá hozni ezt a bonusz CD-t.

HRM: Beszéljünk egy kicsit az „újjáalakulásokról”. A Vision Divine-t anno Fabio Lionével kezdted, aki 2004-ben távozott a zenekarból, de 4 évvel később visszatért. Miért ment el akkor, és hogyan került most vissza a Vision Divine-ba?

Olaf: A válasz egyszerű: lejárt a régi Rhapsody menedzsmenttel kötött szerződése, és ezzel együtt megszűntek a kötöttségek is, amik arra kényszerítették akkoriban, hogy kilépjen a Vision Divine-ból.

HRM: Milyen volt újra együtt dolgozni Fabióval?

Olaf: 1993 óta ismerem Fabiót, úgyhogy azok közé tartozom, akik a legjobban ismerik a hangját. Mindig öröm hallani, ahogy a dalaimat énekli, mivel az egyik legjobb aktív énekesnek tartom őt.

HRM: Luppi miért került ki a bandából?

Olaf: Azért, mert nem volt elég tere a zenekarban: nekem egy énekes kell a zenekarhoz, neki egy zenekar kell az egójához. Én a dalokat tartom fontosabbnak a zenészeknél, ő a zenészeket a daloknál. Teljesen eltérő a zenéről alkotott felfogásunk, amiben persze nincs semmi szörnyű, csak ez a dolog már nem működött tovább.

HRM: Mikor Luppi távozott, egyértelmű volt, hogy Fabio visszajön a bandába?

Olaf: Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy Fabiót már nem kötik a szerződések, akkor teljesen egyértelmű lett az is, hogy ő fog énekelni a Vision Divine-ban.

HRM: Amikor megjelent az első Vision Divine album, a stílusa elég közel állt a másik zenekarodhoz, Labyrinthéhoz, és a tagság között is nagyon nagy volt az átfedés. Miért döntöttél úgy, hogy új bandát kezdesz, ha a stílus nem igazán változott?

Olaf: Mert az első Vision Divine lemez eredetileg az első szólóalbumom lett volna, és a szerzemények 80 %-a instrumentális tételnek készült. Amikor úgy döntöttem, hogy nem instrumentális szólóalbumot akarok csinálni, és nevet adtam a projektnek, meg kellett változtatnom a dalok szerkezetét, hogy belekalkuláljam az énektémákat (Fabióét), és a végeredmény persze olyan lett, mint amiket a Labyrinthban írtam. De úgy gondolom, a második lemezzel nyilánvalóvá váltak a két zenekar közötti különbségek.

HRM: Hogyan lett „Vision Divine” a zenekar neve?

Olaf: A „Vision” a legelső bandám neve volt, a „Divine” pedig a szólóalbum címe lett volna, amin dolgoztam. Amikor nevet kellett választani a bandának, úgy gondoltam, a kettő kombinációja érdekesen hangzik.

HRM: 2002-ben kiléptél a Labyrinthból, hogy a Vision Divine-ra fókuszálhass, de nemrégiben visszatértél, és elkészítettétek a ’Return To Heaven Denied II’-t. Hogyan jött létre ez a „reunion”?

Olaf: Mióta csak 2002-ben kiléptem a zenekarból, nagyon szerettem volna, hogy megszülessen ez a második rész. Ami azt illeti, azért léptem ki akkor, mert én a ’Return To Heaven Denied’ második részét akartam megjelentetni, ők pedig egy modernebb irányba akarták elvinni a hangzást. Most, hogy megjelent, sokkal jobban érzem magam, mivel évekkel ezelőtt, még a távozásom előtt így képzeltem el a Labyrinthet.

HRM: A lemez megjelenése óta két év telt el. Mi történik most a zenekar háza táján, dolgoztok a következő lemezen?

Olaf: Őszintén szólva, nem tudom. Az én célom az volt, hogy kiadjuk ezt a második részt, ami elég jól sikerült. Vannak felkéréseink újabb lemezekre, de én még mindig gondolkodom rajta. Nemrégiben összehoztunk egy új promót, amin még dolgozgatunk. Ha elkészülünk, és jól sikerül, akkor meggondoljuk és esetleg kiadunk egy új lemezt is.

HRM: Mesélnél a gitártanulmányaidról? Mennyire ástad bele magad az elméleti részekbe és mennyiben vagy autodidakta gitáros?

Olaf: A klasszikus gitáron 16 évesen, balkezesként kezdtem el játszani, szóval azóta tanulok zenét írni és olvasni. 19 évesen kezdtem el játszani elektromos gitáron, immár jobbkezesen (egyszerű pénzügyi okokból: nem volt pénzem balkezes gitárra, ami elérhetetlenül drága volt számomra), és továbbra is tanultam harmóniát és kompozíciót (ami azt illeti, egészen a mai napig tanulok). Autodidakta gitáros vagyok abban az értelemben, hogy amikor én kezdtem, nem volt internet, se túl sok gitáriskola, úgyhogy ahhoz, hogy megtanuljak elektromos gitáron játszani, azokat a lemezeket és gitárosokat hallgattam, akiket szerettem, és próbáltam levenni azokat a hangokat, amiket játszottak. Szerencsés voltam, mert a szabályokat és az elméletet már ismertem, így a technikára koncentrálhattam. Ezek után pedig befejeztem a modern zenei tanulmányaimat egy firenzei iskolában.

HRM: Melyik az a rock vagy metal lemez, amire büszke lennél, ha te írtad volna?

Olaf: Egyértelműen a ’Parallels’ a Fates Warningtól.

HRM: Melyik az a kedvenc bandád, amit „bűnös élvezetnek” tartasz?

Olaf: A Fates Warning.

HRM: Melyik a kedvenc science fiction műved?

Olaf: Ha filmekre gondolsz, akkor a Star Trek sorozat.

Készítette: Tomka

Legutóbbi hozzászólások