"Nem akarunk új műfajt létrehozni, csak játszuk azt a zenét, amit szeretünk": Interjú Adam Hectorral, a Bullet basszusgitárosával

írta Jocke | 2012.11.20.

A svéd Bullet néhány hete jelentette meg negyedik stúdióalbumát, a ’Full Pull’-t. A számukra hazai Black Lodge kiadótól a német Nuclear Blasthez szerződött a zenekar, amely egyúttal azt is jelentette, hogy nagyobb területek nyíltak meg az eddig jobbára csak Svédhonban koncertező zenekar előtt. A Bullet a Blastnek, és persze az eddigi évek munkájának köszönhetően idén ősszel önálló turnéra indult. Adam Hector basszerossal az új albumról, a turnézásról, valamint a fürdőszobai és a templomi éneklés rejtelmeiről beszélgettünk.

 

 

HRM: Adam, nemrég jelentettétek meg új albumotokat, a ’Full Pull’-t a Nuclear Blast kiadónál. Mik a legnagyobb különbségek a Blast és a svéd Black Lodge között?

Adam Hector: Hú, óriási a különbség. A Nuclear Blast sokkal hatékonyabb, szélesebb kapcsolati hálózata van és jóval messzebbre ér el a kezük.

HRM: Mi a véleményed az új albumotokról, továbbá milyenek a rajongók, ill. a média visszajelzései?

Adam: Nekem nagyon tetszik ez az album. Ugyanúgy élveztem a dalírást és a felvételeket, mint az új dalok eljátszását élőben. A svéd kritikák és beszámolók elég lagymatagok. Nagyon gyorsan változnak nálunk a dolgok: a legtöbb média még a kedvenc zenekaraként kezelt minket néhány éve. Svédországon kívül már pozitívabbak a kritikák és úgy tűnik, a rajongóknak is tetszik.

HRM: Milyen célokat tűztetek ki a ’Full Pull’ készítése előtt?

Adam: Amolyan „vissza az alapokhoz elv” alapján nyersebb hangzást szerettünk volna, illetve fontos volt, hogy élőben játsszuk fel a dalokat a stúdióban; nem szerettünk volna „puzzle-ozni”. S persze cél volt, hogy több slágert írjunk, ami alatt azt értem, hogy könnyű legyen őket együtt énekelni a koncerteken. Szerintem jó lett a végeredmény. Nem hallok rajta töltelékdalokat.

HRM: Milyen a csapatmunka a zenekarban? Ki írja a dalokat?

Adam: Nos, mikor hogy! A ’Full Pull’ esetében főleg Hampus [Klang – gitáros], Gustav [Hjortsjö – dobos] és én írtuk a dalokat, mert éppen mi voltunk azok, akik nem voltak elfoglalva valami mással. Hell papának [Hofer – énekes] gyermeke született, Erik [Almström – gitáros] pedig a versenyautójával van elfoglalva… Lehet, hogy máskor másnak jön közbe valami. Tudod, úgy megy ez nálunk, hogy mindenki annyit ad bele, amennyire képes. De mindenkinek van szava. Nagyjából hasonló a zenei ízlésünk, és persze ott rejtőzik bennünk a „Bullet-váz”, amihez hozzá tartozik a hülyéskedés és az új dolgok kipróbálása is.

HRM: Sok elem rejlik a zenétekben, amelyeket a ’80-as évek hard rockja és heavy metalja inspirált. Nem zavar, amikor „old school hard rock / heavy metal” zenekarként címkéznek meg titeket?

Adam: Nem, ez teljesen oké, hiszen ez egészen jól körülírja, hogy milyen zenét is játszunk valójában. Nem akarunk új műfajt létrehozni, csak játszuk azt a zenét, amit szeretünk.

HRM: Mit gondolsz arról, hogy egyesek szerint Nektek, illetve olyan zenekaroknak, mint a Steelwing, vagy a Skull Fist, nincsen egyedi hangzásuk, és – zeneileg legalábbis – a múltban éltek/élnek?

Adam: Szerintem ez butaság… De tudod mit, miért is ne?! Ha tényleg ez a helyzet, akkor ez egy jó dolog. Rengeteg kölyök van, akik ezt a zenét akarják hallani, és ha a régi zenekarok nincsenek itt a környéken, akkor nagyon király, hogy be lehet ugrani egy seggberúgós Skull Fist bulira!

HRM: Ha már a buliknál tartunk, térjünk át a turnéra! Éppen a ’Full Pull’ lemezbemutató körútján vagytok túl. Mik a benyomásaitok?

Adam: Nagyszerű volt a turné! Tudod, egy szombat este Belgiumban nagyon kemény tud lenni… Minden turnénak vannak hullámhegyei és -völgyei is, de összességében elégedett vagyok az első körutunkkal, amelynek mi voltunk a headlinerei. Királyok voltak a bulik és sok baráttal találkoztunk. Általában sokkal jobbak a koncertek Európa más területein, mint Svédországban. Kelet-Európába is szeretnénk eljutni, állat lenne Magyarországon is játszani!

HRM: Egészen ismertek vagytok Magyarországon, de még nem jártatok nálunk. Mikor látogattok el Magyarországra?

Adam: Nem tudom, hogy mennyire vagyunk ismertek nálatok, de meg akarok győződni róla! (nevet) Remélem, hogy a turné következő kanyarjában ez összejön, ha más nem, akkor fesztiválok keretében. Harcolni fogok érte, hogy így legyen!

HRM: Turnéztatok olyan ismert svéd bandákkal, mint a HammerFall, a Grand Magus, a Hardcore Superstar és a Backyard Babies. Mit tanultatok ezektől a zenekaroktól?

Adam: Nagyon sok mindent, főleg a Backyard Babiestől! Ők voltak az első zenekar, akik elvittek minket turnézni. Egy hónapon keresztül minden éjjel színpadra álltunk. Nagyon sok szervezési ötletet vettünk át tőlük, illetve a gondolkodásmódjuk is hatott ránk. Nagyon keményen dolgozó zenekar, és ezért nagyon becsülöm őket.

HRM: Mi történik a bulik után? Öt laza srácnak tűntök, kemény rock’n’rollos attitűddel. Gondolom felszedtek néhány csajt és megisztok egy halom sört. Vagy inkább siettek vissza a hotelszobába aludni, hogy kipihentek legyetek a következő bulin?

Adam: Nem-nem, koncertek után lógunk és megiszunk egy halom sört. (nevet) Persze ezt nagyon nehéz bírni szusszal és energiával. A bulik későn vannak, s mire lejövünk a színpadról, már be is zár a klub. Általában a buli után fújunk egyet a backstage-ben, és dumálunk egy jót.

HRM: Térjünk át a magánéletetekre! Mit csináltok, ha otthon vagytok? Mit dolgoztok, és mit csináltok szabadidőtökben?

Adam: Alkalomadtán dolgozom, ha extra keresetre van szükségem. Különböző hobbijaink vannak, mint például az autók, a szőnyegek, ilyesmi. A svéd Muskelrock fesztivál szervezésében mi is benne voltunk. Egy pici fesztiválról van szó, 1500 látogatóval. Idén nyáron a Pokolgép is fellépett nálunk! Olyan zenekarokat szervezünk oda, akik remek zenét játszanak, de alig hallott róluk valaki arrafelé.

HRM: Ahogy tapasztaltam, a svédek szeretik a sportokat. Te hogy állsz ezzel? Szoktad látogatni a Blågult [svéd futballválogatott] vagy a Tre Kronor [jégkorong-válogatott] meccseit?

Adam: Semmit nem tudok a sportokról és nem is akarok! (nevet)

HRM: A Bullet érdekes figurája az énekesetek, Hell Hofer. Mit kell róla tudnunk?

Adam: Hell a templomi kórusban énekelt gyerekként, de aztán a Black Sabbath és az Iron Maiden hatására már nem fért meg a templom falai között, így Accept-feldolgozásokat kezdett énekelni egy sulibandában. Azt mondta nekem, hogy amióta az eszét tudja, mindig is heavy metalt szeretett volna énekelni.

HRM: Te hogy állsz az énekléssel? Kinek a dalait gyakorlod a fürdőszobában? Melyek a kedvenc zenekaraid?

Adam: Guns N’ Rosest éneklek a zuhany alatt, teszem hozzá, nagyon szarul. (nevet) Nagy Judas Priest fanatikus vagyok, de ami igazán elbűvölt tizenévesként, az a Beatles volt, amelyet a mai napig szeretek.

HRM: Melyik a TOP 3 heavy metal album számodra?

Adam: Iron Maiden: Powerslave, Judas Priest: Killing Machine és a Black Sabbath: Master of Reality.

Készítette: Jocke

Legutóbbi hozzászólások