"Amikor próbáltunk, a kocsmában indí­tottunk és ott is fejeztük be": Interjú Cliff Evans-szel, a Tank gitárosával

Habár sosem ért el olyan sikereket, mint szerencsésebb pályatársai, a Tank is ott volt a NWOBHM születésénél, és punkos, Motörhead-párhuzamokra rászolgáló zenéjével színesítette a színtér zenei térképét. A Tank munkássága során rengeteg problémával nézett szembe, ám valahogy mindig felálltak, és folytatták - legutóbb az örökmozgó hard rock énekessel, Doogie White-tal. Cliff Evans-szel, a zenekar gitárosával a november 12-én megjelent, első Tank DVD kapcsán beszélgettünk, ám ebből az apropóból áttekintettük a Tank pályafutását is, az Algy Wardos kocsmás-próbáktól egészen a Doogie White nevével fémjelzett jelenig.

Hard Rock Magazin: Hogyan kerültél be a Tankba?

Cliff Evans: Nagy rajongója voltam a csapatnak, mielőtt beléptem. A londoni Marquee klubba jártam, hogy élőben lássam őket minden alkalommal, amikor felléptek. Haverok lettünk, és abba a gitárboltba kezdtek járni, ahol én dolgoztam. Amikor Pete Brabbs kilépett a zenekarból [Brabbs a Tank első három nagylemezén gitározott – Tomka], helyettest kerestek. Algy, Mick Tucker és Janick Gers az Iron Maidenből megnéztek engem, amikor a Golden Lion nevű helyen léptünk fel az akkori blues bandámmal, a Chicken Shack-kel. Másnap felajánlották, hogy csatlakozzak a Tankhoz. Természetesen elfogadtam, és együtt vettük fel a ’Honour and Blood’-ot. Pár hónap múlva már a Metallicával turnéztunk.

HRM: Milyen volt akkoriban a Tankban játszani?

C.E.: Nagyon izgalmas volt számomra. Sohasem turnéztam még az Egyesült Királyságon kívül, így felejthetetlen élmény volt körbeutazni a kontinenst és az USA-t. Mind nagyon élveztük, hogy együtt játszhatunk, és a stílusunk is kiváló volt. Rock volt, de volt egy kis punkos éle, ami kitűnt az akkori bandák közül. Rengeteget buliztunk ezeken a turnékon. Algy teljesen el tudta veszíteni ilyenkor a fejét, mint amikor a The Damned and the Saints-ben volt, de mindig nagy show-t csinált még így is.

HRM: Hogy nézett ki egy szokásos próba Algy Warddal?

C.E.: Azon ritka alkalmakkor, amikor próbáltunk, legtöbbször a kocsmában indítottunk és ott is fejeztük be. Közben egyszer átfutottuk a számokat. Egy bizonyos mértékű spontaneitást mindig megtartottunk ezáltal a fellépéseken, amitől éle lett a show-nak. Most is így dolgozunk. Sohasem próbálunk túl sokat. Tapasztalt zenészek vagyunk mindnyájan, akik szeretnek improvizálni és a közönség lüktetésére reagálni.

HRM: Sokan hasonlították akkoriban a Tankot a Motörheadhez. Erről mi a véleményed?

C.E.: Szerintem is sok hasonlóságot lehetett találni a Tank és Motörhead között a csapat korai időszakában. Mindkét csapatnak ugyanolyan volt a felállása, basszusgitáros/énekes, gitáros és dobos, és hasonló stílusú, punk hatású rockot játszottunk rengeteg kivagyisággal és agresszióval. Ráadásul mindkét csapatnak ugyanaz volt a menedzsere, így sokszor raktak minket össze turnékon. Nehéz lenne tagadni tehát a hasonlóságot.

HRM: Habár a Tank kultbandává vált az idők során, sohasem ért el nagy, széleskörű sikereket. Szerinted ennek mi volt az oka?

C.E.: Rengeteg oka volt annak, hogy a Tank nem nyerte el azt az elismerést, amit megérdemelt volna. A fő probléma a rossz menedzsment volt. Az első két kiadvány a ’Filth Hounds of Hades’ és a ’Power of the Hunter’ jól fogyott, és a chart listákra is felkerült az Egyesült Királyságban és Németországban. A csapatnak jól ment, és nagyobb dolgokra volt hivatott. Ugyanekkor a Motörhead sokkal nagyobb sikereket ért el, ezért a menedzsment minden erőfeszítést megtett, hogy promotálja őket, ezért elhanyagolta a Tankot, ami ahhoz vezetett, hogy a bandának nem volt semmiféle terve a jövőre nézve, és nem kapott megfelelő támogatást. A következő album, a ’This Means War’ – amin Mick Tucker gitározott – nagy sikert aratott a kritikusoknál, de a megfelelő támogatás hiánya azt jelentette, hogy nem került sor turnéra. Ezáltal a csapat elmulasztotta a kitörési lehetőségét, amit egészen eddig építettek. Ehhez még vedd hozzá Algy szokását, hogy hosszú időkre eltűnt, hogy lerészegedjen, és máris megértheted, hogy a Tank miért nem érte el azt a szintet, mint mondjuk a Motörhead vagy a Maiden.

HRM: Mekkora részt vállaltál a dalok megírásából akkoriban és most?

C.E.: Régen mindig Algy és Mick írták a dalainkat. Nagyon jól működtek együtt és rengeteg Tank klasszikussal álltak elő, amik máig a rajongók kedvencei és részesei a koncertprogramunknak. Amióta Doogie White belépett a csapatba, hárman írjuk a számokat: Mick, Doogie és én. Más stílusú dalokat akartunk írni, és ehhez alakítottuk a dalszerzési procedúrát is. Ez remekül működött a ‘War Machine’ és ‘War Nation’ lemezeken. Nagyon élvezzük, hogy együtt írjuk a dalokat, és elégedettek vagyunk azzal az iránnyal, amit a számaink jelenleg képviselnek.

HRM: Néhány rajongó szerint a későbbi Tank-albumok (’Honour and Blood’, ’Tank’) nem érik el a korábbi klasszikusok színvonalát. Mi a véleményed erről, hogy látod ezeket a lemezeket ma?

C.E.: A Tank az évek során nagyon sokat fejlődött (zeneileg is), így azok a rajongók, akik főleg a punk hatású első két lemezért voltak oda, nem igazán kedvelték a klasszikus rockba hajló ‘This Means War’-t vagy a metalos ‘Honour and Blood’-ot. Egy csapatnak tovább kell lépnie és fejlődnie kell, ami sokszor azzal jár, hogy a folyamat során bizony sok régi rajongót elveszítesz.

HRM: Össze tudnád foglalni az 1997-es újraalakulási periódust, és az azt követő éveket? Ez egy igencsak zavaros időszaknak tűnik az együttes életében, amit mintha Doogie White megérkezése stabilizált volna.

C.E.: 1987 óta nem voltunk aktívak. Algy elvesztette az érdeklődését és újból felszívódott. Én New York-ba költöztem, és megalapítottuk a Killers nevű csapatot az ex-Iron Maiden énekessel, Paul DiAnnóval. Szerződést írtunk alá a BMG-vel, és néhány évig mindenfelé turnéztunk. Amikor hazatértem az Egyesült Királyságba, felvettem a kapcsolatot Mick-kel, hogy érdekelné-e, ha nyomnánk néhány Tank bulit. Valahonnan összeszedtük Algy-t, és a HammerFallal indultunk egy európai fesztiválturnéra. Ezután egy vadonatúj szerződést írtunk alá egy német kiadóval, és kiadtuk a ‘Filth Hounds Live’ albumot. Egy japán turnét követően egy kis független kiadóval megcsináltuk a ‘Still At War’-t. A lemez nem kapott semmiféle reklámot, és nem is nagyon fogyott. Úgy éreztük, a Tank elérkezett a története végéhez. Nem volt már szív és lélek benne.

HRM: Miért hagyta el Algy a csapatot 2008-ban?

C.E.: Algy addigra minden iránt elveszítette az érdeklődését. Ez Micket és engem nagyon frusztrált, mert a rajongók, promóterek és a kiadók rengeteget érdeklődtek, hogy mi is a csapat jelenlegi helyzete. Döntést kellett hoznunk: vagy folytatjuk Algy nélkül, vagy feloszlatjuk a csapatot. Úgy gondoljuk, hogy a helyes döntést hoztuk meg.

HRM: Hogy akadtatok rá Doogie-ra?

C.E.: Mick dalokat írt Doogie tervezett szólóalbumára. Szükségünk volt egy énekesre, és Mick javasolta, hogy próbáljuk ki őt. Addig úgy gondoltam, hogy Doogie stílusa túl melodikus lesz a Tankhoz, de egyetértettem, hogy próbáljuk meg. Adtunk neki néhány készülőben lévő dalt, hogy kezdjen velük valamit, és fantasztikus énektémákkal állt elő. Pontosan ezt kerestük. Így már el tudtunk kezdeni dolgozni az új anyagon, és új életet leheltünk a Tankba.

HRM: Doogie stúdiós és turnéprogramja nem nehezíti meg a Tankkal való munkáját?

C.E.: Természetesen tudjuk, hogy a zenészek beosztása néha ütközik egymással. A Tanknak is rengetegszer változott a felállása az évek során, de a csapat magja mindig is Mick és én voltunk. A jellegzetes hangzásunkat még mindig a Gibson Les Paul hangja adja Marshall erősítőkön át, keményen, agresszívan játszva, de mégis megtartva a klasszikus rock gyökereinket. A Tank máig fejlődik, hogy a lehető legjobb zenét játssza. A bandatagok jöhetnek-mehetnek, de a Tank magja akkor is megmarad. Doogie Michael Schenkerrel fog turnézni következő nyáron, és már meg is van a nyári fesztiválokra a helyettese, akinek igencsak jó neve van a szakmában. Mindig a legjobb szórakozást és kiváló zenét szeretnénk nyújtani a rajongóinknak. A Tank mindig is a legtökösebb metalt fogja játszani.

HRM: A Tank mai felállása nem tartalmaz egyetlen eredeti tagot sem, és a legutóbbi két lemez is nagyban különbözik a klasszikusoktól. Gondoltatok arra, hogy megváltoztatjátok a csapat nevét, vagy új együttesként kezditek újra, ahelyett, hogy a Tank logó alatt folytatjátok?

C.E.: Amikor Mick és én úgy döntöttünk, hogy megtartjuk a Tank nevet, megállapodtunk, hogy ha olyan visszajelzéseket kapunk, hogy a rajongók nem elégedettek velünk, akkor azonnal abbahagyjuk. Szerencsére a közönség reakciója remek volt, és azóta is mögöttünk állnak. Persze kaptunk néhány fanyalgó kritikát pár régi rajongótól, de nekik is rá kell ébredniük, hogy egy együttesnek fejlődnie és változnia is kell bizonyos mértékben, hogy túléljen. Most rendelkezünk egy egyre csak gyarapodó rajongói bázissal, akik imádják az új anyagainkat, és felfedezik a Tank régebbi, kiváló zenéit. Úgy gondoljuk, hogy a név megtartásával életben tartottuk a Tankot, ahelyett, hogy eltűnt volna az elfeledett csapatok archívumában.

HRM: Milyen érzés a színpadon egy régi, punkos NWOBHM számot nyomni, majd rögtön utána egy hard rock alapú, epikus darabot, amit Doogie-val írtatok?

C.E.: Én a Tank minden stílusában szeretek játszani. Ez azt jelenti, hogy a show változatos, és érdekes tud maradni az elejétől a végéig. Rengeteg szám közül tudunk válogatni, így elég nehéz eldönteni, hogy mi hangozzon el. Ez különösen igaz a fesztiválokra, ahol kb. 45 perc áll általában a rendelkezésünkre. A számaink pedig elég hosszúak, úgyhogy gondosan kell kiválogatnunk őket, hogy a rajongók azt kapják, amit vártak.

HRM: Mit gondolsz, mi a fő különbség a két friss lemezetek, a ’War Nation’ és a ’War Machine’ között?

C.E.: A ‘War Machine’ volt az első lemez, amit Doogie-val vettünk föl, így több szempontból is kísérletező anyag volt. A dalokat nagyon gyorsan kellett megírnunk, és sok különböző hatás érezhető az album egészén. A producer Pedro Ferreir volt, aki korábban a The Darkness-szel dolgozott. Van az anyagnak egy ’80-as évekbeli érzülete, amivel az akkori kedvenceink felé akartunk tisztelegni. A ‘War Nation’-nek sokkal inkább mainak kellett lennie, ezért egy másik producerrel, Phil Kinmannel dolgoztunk. Ő megoldotta azt a hangzást, amit kerestünk. A zeneszerzés is fejlődött, így sokkal kényelmesebb volt megírni ezt a lemezt. Van egyfajta élő feelingje a kiadványnak, ami visszaadja a csapat energiáját.

HRM: Mekkora jelenleg a Tank rajongói tábora – az Egyesült Királyságban és a világ többi részén?

C.E.: Köszönhetően az internetnek, a rajongói táborunk nagyobb, mint valaha. Eljuthatunk a közönségünkhöz a világ minden pontján, és tudathatjuk velük, hogy mi történik a csapattal. Letölthetik ingyen a dalainkat, megtudhatják a friss turnédátumokat és olcsón vásárolhatnak a merchandise cuccainkból. A két új album remek sajtója a világ minden pontjáról hatalmas érdeklődést váltott ki irányunkban, és új közönséghez is eljuttatta a zenénket. Amíg jó minőségű zenét csinálunk, addig a rajongói táborunk is gyarapodni fog.

HRM: Kerestetek már komoly összegeket a Tankkal, vagy ez csak hobbi számotokra?

C.E.: Soha sem kerestünk még semmilyen pénzt a Tankkal, de nem pusztán hobbiként tekintünk rá. Imádunk a bandához tartozni, és nagyon élvezzük, hogy együtt alkothatunk zenét. Remélhetőleg egy napon elérjük azt a sikert, amit megérdemlünk.

HRM: Nemsokára kiadjátok a Tank első DVD-jét. Miért vártatok ennyit a DVD-kiadással?

C.E.: Amíg Algy-val voltunk, nem igazán készítettünk élő felvételeket vagy gyűjtöttünk be rajongói videókat, így nem volt mit kiadni. Ez nagy kár, mert rengeteg szép emlékünk és nagy pillanatunk volt ezen évek alatt, de sajnos ezeket nem rögzítettük. A kiadónk, a Metalmind Productions javasolta, hogy készítsük el az első DVD-t, mi pedig azonnal rábólintottunk. Biztos vagyok benne, hogy nem ez lesz az utolsó alkalom.

HRM: Tudnál mondani pár szót a buliról, amit rögzítettetek? Lesznek extrák a DVD-n?

C.E.: A fő koncertet az év elején rögzítettük a varsói Stodola klubban, és egy kiváló best of programmal álltunk elő régi és új anyagokból. Ez volt az első bulink Steve Hopgooddal a dobok mögött. A másik felvétel a Katowicei Judas Priest koncert előtt készült 2011-ben. Rajta lesz még a ‘War Nation’ hivatalos klipje, interjúk, valamint felvételek a turnéról és a stúdióból. Rengetek jóféle metal.

HRM: Mit tartogat a jövő a Tank számára?

C.E.: Annyit szeretnénk turnézni, amennyit csak bírunk. Élőben vagyunk a legjobbak, és amint lehet, újra turnézni szeretnénk. Sok új szám van, amit el akarunk játszani a klasszikusok mellett. Lassan újra dalokat fogunk írni az új nagylemezünkhöz, amit 2013 elején fogunk rögzíteni. A valaha volt legjobb Tank albumot szeretnénk kiadni. A címre még nincs ötletünk. Talán valami ’War’-os lesz…

Készítette: Tomka

Fordította: Adamwarlock