Steve Harris: British Lion

írta Adamwarlock | 2012.10.20.

Megjelenés: 2012

 

 

Kiadó: EMI

Weblap: http://www.steveharrisbritishlion.com/

Stílus: Hard rock

Származás: Egyesült Királyság

 

Zenészek
Steve Harris - basszusgitár Richard Taylor - ének David Hawkins - gitár, billentyűk (kivéve 5., 6., 8. számok) Grahame Leslie - gitár (5., 6., 8. számok) Simon Dawson - dobok (2., 4. és 9. számok) Barry Fitzgibbon - gitár (5., 6., 8. számok) Ian Roberts - dobok (5., 6., 8. számok) Richard Cook - dobok (1., 3., 7. számok)
Dalcímek
01. This Is My God 02. Lost Worlds 03. Karma Killer 04. Us Against The World 05. The Chosen Ones 06. A World Without Heaven 07. Judas 08. Eyes Of The Young 09. These Are The Hands 10. The Lesson
Értékelés

Az Iron Maiden bandavezér úgy döntött tehát, hogy kiadja élete első szólóalbumát. Amikor először meghallottam a hírt, őszintén szólva meglepődtem. Nem értettem az egészet. Miért hozta meg Steve ezt a döntést? Eddig is ő írta a Maiden dalok nagy többségét, tehát nem mondhatjuk, hogy nem volt tere az önkifejezésre, ráadásul a Vasszűzben aztán tényleg az ő akarata a döntő. Ha azt mondja, hogy mostantól klezmert játszanak, akkor valószínűleg ezt a bizarr ötletet is át tudná verni a bandán és a kiadókon. Ergo nem áll fönn az a helyzet, ami anno a ’90-es években Bruce Dickinson esetében, amikor nem volt már elégedett a Maiden zenei irányvonalával, és valami mást szeretett volna játszani. Tehát furcsáltam a döntést, de a megoldást abban láttam, Harris bá is nyitott az újra, és ki akarta próbálni magát egy másmilyen környezetben.

A ’British Lion’ produceri és írási munkálatait Steve már a ’90-es években elkezdte, amikor Gaham Leslie gitáros felkereste őt néhány számötlettel, amik elnyerték a basszusgitáros tetszését, és rábólintott a közös munkára. Az Iron Maiden-beli elfoglaltságok miatt a végleges verzió végül nem készült el, és a későbbi folytatásban Dawid Hawkins gitáros is csatlakozott a csapathoz. Steve-et persze elsősorban a főcsapata kötötte le, és az ezredfordulón elért hallatlan sikereik miatt semmi ideje nem volt side-projectjével foglalkozni, így a ’British Lion’ kiadása végül is csúszott.

Mára végül kedvenc galloppvirtuózunk megtalálta az időt és az energiát önmagában, hogy kiadja az illusztris albumot, így kezünkben tarthatjuk immár a harmadik jelenlegi Maiden tag saját nagylemezét. Annyiban mindenképp különbözik Adrian Smith projektjei és Bruce Dickinson szólóanyagaitól, hogy esetünkben nem Steve Harris az ötletgazda, a számok kollaboráns munkák, ahol a zenei irányt nem feltétlenül  a névadó jelölte ki. A lemez számos hatásból építkezik. Egyérteműen érezni a The Who hatásait, főleg a gitártémák tekintetében, míg az UFO befolyása sem elhanyagolható, ami ugye Steve legnagyobb kedvence. Maga a hangzás összességében kicsit populistább lett, én a U2 és nyomokban a hair metal korszak hatásait is érzem az elkészült anyagon.

 

 

A cél valószínűleg egy sallangmentes rock lemez elkészítése volt, amihez képest egy meglehetősen sallangos anyag látott napvilágot. Nem mondom, vannak rajta kifejezetten kellemes pillanatok (pl. The Chosen, A World Without Heaven), de valahogy az album egészét nézve egy elég fölösleges kiadványnak tartom a ’British Lion’-t. A dallamvilág semmiben sem nyújt újdonságot, bármely fiatal banda ki tud szenvedni magából egy ilyen első albumot. A hangzást sem tartom valami eget verően csúcsteljesítménynek, s bár kétségtelen, hogy minden hangszer szépen hallatszik, számos helyen válik sterillé a sound. Az igazi negatívum Richard Taylor énekteljesítménye volt. Alapvetően egy érzelmes hangú, közepes hangterjedelmű fickóról van szó, de sokszor éreztem bizonytalannak és félrecsúszottnak a hangját (az Us Against The World különösen fájdalmas). Szerintem nem volt nyerő választás, de hát mit lehet tenni, régi haver.

Minden negatívuma ellenére van valami szerethető a ’British Lion’-ban. Talán a hangulata vagy a profizmus, amivel Steve Harris összerakta az anyagot? Nem tudom. Képtelen vagyok gyűlölni ezt a lemezt, de csak nagy jóindulattal vagyok képes egy hatost adni rá. Van néhány igazán kellemes pillanat, de a többi nem üti meg azt a szintet, amire Steve Harris neve predesztinálná.

Pontszám: 6

Legutóbbi hozzászólások