Holy Knights: Between Daylight and Pain

írta Jocke | 2012.08.23.

Megjelenés: 2012

Kiadó: Scarlet Records

Weblap: http://www.myspace.com/holyknightspowersymphonic

Stílus: Szimfonikus Power Metal

Származás: Olaszország

Dalcímek

Értékelés

Tíz év elteltével jelentkezik újra albummal az olasz Holy Knights, amely még a power metal új erőre kapásának idején, 1998-ban alakult, hogy aztán egy pár évvel később kiadott demó, majd album után szétszéledjen. A feloszlás után tíz év telt el, mire újra összejött a zenekar, igaz, a két felállás között csak két átfedés maradt, a HK pedig háromfősre csökkent. A srácok minden esetre nem könnyítették meg a dolgomat, mert a debütalbumon még művészneveket használtak, de végül csak „lebuktak”: Claudio Florio dobos tíz éve még Claus Jorgenként futott, míg Dario Di Matteo Mark Ravenként billentyűzött és énekelt. Új tagként Simone Campione csatlakozott hozzájuk, aki a Holy Knights mellett még két projektben is érdekelt. A ’Between Daylight and Pain’-en gitározott és basszerozott is, illetve Di Matteóval kiegészülve minden egyes dalban kivette a részét a dalszerzésből.

No, hát nagy meglepetés ne érjen senkit a név hallatán! Gondolhatták ezt még anno a srácok, és a tíz évet öregedett, félig-meddig megújult felállás is szentül hiszi, hogy felesleges változtatni a bevált recepten. Így tovább röpködnek a középkorból ismert kulcsszavak, lesz szó tengerről, ködről, harcról, szabadságról és mindenféle misztikumról. Az egyetlen kivételnek talán a 11 September tekinthető, bár tematikájában, szóhasználatában simán elvegyül a többi között. S ha már kitértem a dalszövegekre, akkor a csomagolásról is megemlékeznék: végtelen egyszerű, nem hivalkodó, tulajdonképpen szimpatikus kiadvány, bár a front borító annyira színtelen és szagtalan, hogy igazából mégiscsak a középszerű felé tendál. Igaz, még mindig mérföldekkel jobb, mint a tíz évvel ezelőtti szörnyület, amelyhez hasonlót ritkán látni (szerencsére).

Belül pedig a szövegekhez hűen passzoló szimfonikus power metal ízek, amelyek változtak ugyan az eltelt tíz év alatt, de nagy pálfordulás természetesen nem történt. Elvarázsoló intrók és szólók, bevágott effektek, nagyzenekari részek, feszes gitárok, trappolás (sárkány hátán vágtatva hogyan is lehetne máshogy gitározni?) és Rhapsody (vagy inkább Fabio Lione-) ízű, már-már elcsöppenően dallamos verzék. Az anyaföld jótékony hatása szerintem annyira érezhető, hogy az adalékinformációk elolvasása nélkül is belőhető majd a zenekar származása (párhuzamként említhetném a Vision Divine-t és a DGM-et). Dario Di Matteo egy képzett, kellemes hangszínnel megáldott énekes, akinek a dallamszerkesztési vénája is rendben van, amit bizonyít a korong 42 perce során elégszer. A viszonylag rövid játékidő annak is köszönhető, hogy mindössze 8 dal került fel a ’Between Daylight and Pain’-re. Ha ezt azért tették, hogy ne fussanak túl sok vakvágányra, akkor jól cselekedtek, mert a fennmaradó nyolc tétel jó kis hallgatnivaló lesz.

Először féltem a korongtól, és könnyen el tudtam volna képzelni, hogy a geil power metaltól megcsömörödve valami jófajta feketemetallal veretem ki füleimből a bélsarat. Szerencsére nem így történt, és annak ellenére, hogy valóban vannak ilyen erős beütései a korongnak, azért a progresszívebb és neoklasszikusabb power metal kedvelői elégedettek lehetnek ezzel az új Holy Knights albummal. Egyszóval: ez az album jó. Ahhoz kevés, – meglepő sokszínűsége, kellemes énektémái és tisztasága ellenére – hogy itt valami őrületes dolog történjen a zenekar (vagy inkább projekt?) körül, de ahhoz bőven elegendő, hogy akár többször is meghallgatva, néhányszor szűk háromnegyed órányi kikapcsolódást szerezzünk magunknak.

Pontszám: 6.5