Rockmaraton a bécsi éjszakában: Bruce Springsteen & E Street Band - Ernst Happel Stadion, Bécs, 2012.07.12. (olvasói beszámoló)

írta Hard Rock Magazin | 2012.07.22.

Bruce Springsteen, másnéven A Főnök, idén jelentette meg ’Wrecking Ball’ című nagylemezét, melyhez természetesen világkörüli turné is kapcsolódik. Az, hogy Magyarország kimaradt a turnéállomások közül, nem lepett meg különösebben, bár hozzá kell tenni, a Wrecking Ball Tour elnevezésű körút tőlünk keletebbre sem ment, nem úgy mint például a tavalyi Bon Jovi turné, ami Bukarestbe eljutott, Budapestre azonban nem.

 

 

Így hát, a tavalyi bécsi koncertkirándulás után idén is kinézett egy, A Főnököt és legendás zenekarát látni ugyanis örök álmaim közé tartozott. A koncert előtt egy héttel sikerült wavebreaker (színpad elé szóló) jegyet vennem, minden adott volt tehát egy fergeteges bulihoz, amihez már csak Springsteen úr jó teljesítménye hiányzott, ami nem is maradt el.

Körülbelül délután 16 órakor érkeztünk meg az Ernst Happel Stadionhoz, ahol már rengetegen várakoztak az állóhelyekre való bejutásra. Rövid nézelődés és némi táplálékszerzés után úgy döntöttünk, megkeressük a jegyünknek megfelelő bejáratot. Itt kell megemlítenem az este két negatívuma közül az egyiket. Két állóhelyes kapu volt, és a stadion körül várakozó információs emberkék utasítása szerint színpad elé szóló jeggyel és sima állójeggyel is teljesen mindegy, melyiken megy be az ember, majd benn oszlik tovább a nép. Ezt kicsit furcsálltam, de végül is volt már rá precedens. Azonban amikor elindultam valami harapnivaló után nézni, a másik bejáratnál megláttam egy kb. 1x1 méteres sárga kartonlapot, nagyjából 20 centire a földttől, kifüggesztve a kordonra, melyen azt jelezték, hogy a wavebreaker jegyesek csak ott menjenek be... Ez a kőkorszaki megoldás nemhogy nem volt látható, de az információszolgáltatás céljából ott levő dolgozók még félre is informáltak. Bár biztosított helyem volt benne, nagyjából mindegy volt, mikor jutok be, de az ilyen kellemetlenségek nem javítják az ember lelkesedését. Ezután azonban rendkívül gyors bejutás következett, és 17:30 magasságára már el is foglaltam helyem a színpad előtt elkerített rész hátuljában majdnem középen.

Pontos kezdés volt hirdetve, de még így is volt két órám várakozni. Ezalatt felmértem az árakat a stadionban, és hát mondhatni, nem magyar pénztárcához voltak mérve természetesen. 20 eurós turnéfüzet és póló, 6 eurós sör és 3,8 eurós ásványvíz. Előbbi mondható átlagosnak, a folyékonyak viszont nyugodtan nevezhetőek drágának.

A pontos kezdés máig ismeretlen okból nem valósult meg, a teltházas stadion azonban 19:30-tól kezdve folyamatosan szórakoztatta magát, hullámzás a lelátókon, több perces tapsvihar a nézőtéren, és a Badlands dallamait üvöltő társaság. A jó hangulat tehát már alapozott volt, amikor is 20:09 perckor megszólalt az intróként szolgáló, általam nem ismert zene, és elkezdtek a színpadra szállingózni a zenészek. Először Max Weinberg dobos jelent meg, majd szép sorban követték a többiek kettesével: az 5 tagú fúvósszekció, Roy Bittan és Charlie Giordano billentyűsök, 3 vokalista és egy ütős, Suzie Tyrell hegedű/ gitár, Gary Tallent basszeros, Nils Lofgren és Little Steven gitárosok, majd végül némi hatásszünet után felsétált maga A Főnök is, mosolyogva, gitárral a nyakában. A zenekar belekezdett az új kislemezes dalba, a We Take Care of Our Own-ba, Springsteen köszöntötte a bécsi közönséget, és indult is a maratoni buli.

A hangszerek sokasága ellenére is döbbenetes minőségben szólalt meg a cucc, minden a helyén volt, a dob folyamatos lüktetést adott a zenének ahelyett, hogy pl. a már itthon megszokott csattogó lábdobot hallottuk volna, és kristálytisztán érthető volt az ének. Mindennek tetejébe egy kirobbanó formában levő Springsteent és E Street Bandet kaptunk. Az első taktusól kezdve mosolygott, belefeledkezett a zenébe, de egy pillanatra sem felejtette el magával tartani a közönséget. Az első négy dalból hármat az új lemezről vezettek elő, egy pedig a klasszikus Badlands volt, amelyet kb. 6 percesre nyújtottak folyamatosan visszatérve a főtémához és bevonva a közönséget egy közös éneklésre. A színpad A Főnök koncertjeire jellemzően egyszerű volt, a szokásos mennyiségű lámpákkal, de azért két oldalsó kivetítő folyamatosan üzemelt és pár dalban, főleg sötétedés után, egy hátsó, nagy kivetítőt is beizzítottak. Aznap este azonban a zenén volt a hangsúly.

A pörgős kezdést követően érkezett a My City of Ruins lassúja, rendesen feldúsítva fúvósokkal, zenekarbemutatással, és a két elhunyt E Street Band tagról való megemlékezéssel, így nagyjából 12 perces „ima” lett az eredetileg 5 perces dalból. Hozzá kell tenni, hogy semmilyen giccs vagy amerikai túlzás nem volt a megemlékezésben, pár rövid és szép sor volt csak: „Are we missing anybody? If you are here and I’m here then they are here! How do I know? I can hear them in your voices.” Természetesen óriási ováció és taps követte a dalt. Ezután jött a Spirit in the Night 1973-ból, ahol még erősebben magához láncolta a közönséget A Főnök átszellemült, érzelmes előadásával („Can you feel the spirit?”).

Ekkora már teljes energiával pörgött Springsteen és a közönség is, úgyhogy itt volt az ideje a szokásos kéréseknek. Begyűjtött pár táblát az első sorokból, és a következő négy dal rajongói kérés volt, így hallhattuk tehát a két ritkaságot, a Rendezvous és a Loose Ends című dalokat, az Empty Sky akusztikus, szájharmonikás balladáját és a Trapped című Jimmy Cliff feldolgozást.

A rajongói kérésekről többször olvastam már vitát különböző fórumokon, miszerint kamu mindegyik, aznap este azonban megbizonyosodhattunk ennek ellenkezőjéről. Teljesen spontán volt, és volt olyan dal, amelyikben látszott, hogy egymásra támaszkodnak a zenekar tagjai némelyik résznél. Nyilvánvaló persze, hogy olyan táblát kérő dalt, amit egyáltalán nem gyakoroltak be a turné előtt, nem fog elvenni. De ez teljesen érthető és ennek ellenére szerintem példamutató gesztus a közönség felé, a sok zenekar által gépiesen eltjátszott setlistekkel szemben.

Az új lemezes Jack of All Trades című balladával folytatódott a show, és itt ragadnám meg az alkalmat, hogy a második negatívumot megemlítsem. Az osztrák közönség tele volt olyanokkal, akik lassúbb, vagy általuk kevésbé ismert dalok alatt fel-alá járkáltak, cigarettáztak, és/vagy beszélgettek. Ez többünk számára nagyon zavaró volt, mert amíg egy hétvégi diszkóban ez elfogadott, addig azoknak, akik a zenéért és kedvencükért mennek el a koncertre, teljesen élményromboló. A hasonló koncertlátogatóknak javaslom, hogy vegyenek ülőjegyet vagy álljanak a stadion hátuljában, de ne a kiemelt állóhelyen vegyék el a lehetőséget a tényleges rajongók elől.

A kellemetlenségek sora ezzel véget is ért, és a lassú dal után megkaptuk a Because the Night című klasszikust, amit mostanában örömmel vesz elő koncerten A Főnök. Nils Lofgren pengető nélkül elővezetett gitárszólója alatt mutatta be a védjegyének számító féllábon pörgést is, és amíg mindenki másnál egy ilyen szólóval zárulna a dal, itt újra belecsaptak a refrénbe már-már extázis közeli állapotba hozva magukat és a közönséget. Következett a Johnny 99, amiből azonban az első pár hang után Bruce hirtelen a Darlington County-ba váltott, és végül ezt kezdték játszani. Rosszul volt-e hangolva a gitárja, vagy csak meggondolta magát, ki tudja, azonban fieszta hangulatú blokk kezdődött együtt táncoló, közönséghez kijövő zenészekkel és hangos énekléssel a nézőtéren. A Waitin’ on a Sunny Day és a Raise Your  Hand (Eddie Floyd feldolgozás) zárták a blokkot. Utóbbi elején Springsteen heves jelzései ellenére is csak kis idő elteltével vette észre Little Steven, hogy melyik dal is következik, valószínűleg spontán jelleggel kezdték játszani ezt is.

Még egy kérést eljátszott ezután, zenekarának pihenőt adva, saját maga kísérte zongorán a Tougher Than the Restet, melyet mint mondta, nem érti, miért kértek annyian, biztos nagy sláger lehetett Ausztriában. A Racing in the Streets vezette fel a záró dalcsokrot, és pontosan 2 és fél óra zenélés után az új lemezről a Land of Hope and Dreams-szel ért véget a „rendes játékidő”.

A Főnök le sem ment a ráadás előtt, meghajoltak, majd belenyomta a fejét a számára kikészített hidegvizes tálba, és eljátszották a We Are Alive-ot a ’Wrecking Ball’-ról, aztán pedig belecsaptak a Born in the USA című slágerbe, amiből megállás nélkül jött a Born To Run újabb táncra hívva a kissé fáradó, de lelkes közönséget. „Are you tired?” – ismételte csuromvizes pólóban, minden erejét ránk koncentrálva A Főnök, majd a heves nemleges válaszoknak hitt, és megénekeltette az összegyűlt 50 ezres tömeget a Hungry Hearttal.

Egyből jött a Glory Days, a Seven Nights to Rock és a Dancing in the Dark, amelyben pár szerencsés az első sorokból felmehetett rázni egy párat a zenekarral, egyikük még bikát imitálva meg is kergette Suzie Tyrellt... A Tenth Avenue Freeze-Out elején Bruce felugrott Roy Bittan hófehér zongorájára, ledobta csuromvizes mellényét, és onnan irányítva hívta a közönséget még egy utolsó táncra. Pár képsorral a kivetítőn megemlékeztünk Clarence „Big Man” Clemons-ra, akit egyébként aznap este saját unokaöccse, Jake Clemons pótolt hibátlanul, már ami a játékát illeti, egyéniségét ugyanis nem igazán lehet pótolni.

Óriási ováció és tapsvihar közepette Bruce ismét belelendült a dal végén („Are you ready for a house party?”), és még eljátszották a Twist and Shoutot, végleg kimerítve az aznap esti tartalékokat. Még egy, már tényleg utolsó búcsúzkodás, és lesétáltak a színpadról, A Főnök még ekkor is mosolygott, így intett búcsút nekünk stadionméretű házibulija után. 3 óra és 40 perc játékidő és 31 eljátszott dal után még nem teljesen tudtuk felfogni a látottakat és hallottakat, de azt örömmel nyugtáztuk magunkban, hogy A Főnök legendásan erőteljes és beszippantó koncertjeiről szóló beszámolók ezer százalékig igazak. Reméljük, minél többször láthatjuk még.

A koncerten elhangzott dalok:

Intro

01. We Take Care Of Our Own
02. Wrecking Ball
03. Badlands
04. Death To My Hometown
05. My City of Ruins
06. Spirit In The Night
07. Rendezvous (kérés)
08. Loose Ends (kérés)
09. Empty Sky (kérés)
10. Trapped
11. Jack Of All Trades
12. Because The Night
13. Darlington County
14. Working On The Highway
15. Shackled And Drawn
16. Waitin’ On A Sunny Day
17. Raise Your Hand
18. Tougher Than the Rest (zongorán)
19. Racing In The Street (kérés)
20. The Rising
21. Lonesome Day
22. Land Of Hope And Dreams

Ráadás:

23. We Are Alive
24. Born In The USA
25. Born To Run
26. Hungry Heart (kérés)
27. Glory Days
28. Seven Nights To Rock
29. Dancing In The Dark
30. Tenth Avenue Freeze Out
31. Twist And Shout

Szerző: Gyöngyösi Zsolt

Fotók: Caryn Rose (http://www.flickr.com/photos/jukeboxgraduate/7558990234/)

Legutóbbi hozzászólások