Szerintem mindenkit megleptek Peter Hammillék ezzel az új anyaggal, még a régi rajongóikat is, akik a mai napig kitartanak mellettük, azonban biztos vagyok, hogy ezért a kis kirándulásért nem kapnak fejmosást az őket jól ismerő freakektől. Azt eddig is tudtuk, hogy teljesen egyénien értelmezik a zenét, most azonban ha lehet, még messzebb merészkedtek útjukon. A tizennégy dal esetében nem beszélnék valós szerzeményekről, inkább improvizatív pillanatokról, egyszeri és megismételhetetlen témákról – melyeket azért sikerült rögzíteni az utókor számára. Továbbá pillanatnyi érzésekről, hangulatokról, hangulatváltozásokról, talán dalfoszlányokról, ötletekről, melyek valamiért kimaradtak előzőleg, zenei alapokról, szólókezdeményekről. Lehet, hogy olyan részletek is helyet kaptak, melyekről előzőleg hallani sem akartak, most pedig beleillettek az új, laza koncepcióba. Nagyon sok szemszögből meg lehetne közelíteni a hallottakat, talán nem is tudjuk meg a pontos igazságot, Peter Hammillnek részben igaza volt, amikor néhány héttel ezelőtt a zenekar egy másik arcáról beszélt az új albumot illetően. Kísérleti zene, ha a rockműfajt szigorúan, a mai szabályok szerint értelmezzük. Viszont nem nevezném annak, ha a Van der Graaf Generator mércéjével állítjuk fel azokat a bizonyos szabályokat. Érzésem szerint ők nem alkottak teljesen újat a saját világukban, inkább továbbgondolták azt, kitágították határaikat, de hűek maradtak önmagukhoz.

Hogy is mondta Arthur C. Clarke, a kultikus sci-fi szerző, a ’2001 Űrodüsszeia’ írója? „A lehetséges határait csak egyetlen módon fedezhetjük fel, ha megkockáztatjuk, hogy kevéssel túl is haladunk rajta, a lehetetlenbe.” Nos, hőseink esetében talán túlzás ez a bölcselet, de kétségtelen, hogy Peter Hammill, Hugh Banton és Guy Evans túlmerészkedtek valamin, belekóstoltak egy csipetnyi újba, nem teljesen ismeretlenbe. Ugyanakkor nehezen tudnék olyan albumot mondani, melyhez hasonlítani tudnám ennek a három nem mindennapi zenésznek az új alkotását, de ha nagyon párhuzamba akarom állítani valamivel, akkor talán a Pink Floyd ’A Saucerful of Secrets’ és az ’Ummagumma’  lemezein hallunk hasonló elképzeléseket, hangsúlyoznám, csak hasonlóakat. Felismerhetők egyes zenei stílusok, és most nem csak rockzenéről, hanem magáról a zenéről beszélnék, mert itt kérem messze-messze nem a rockműfajról szól a történet. Mindenesetre érdekes lenne hallani ezeket a felvételeket egy élő koncerten, és persze a közönség reakcióját is szívesen megfigyelném. Annyiban követték a tavaly megjelent ’Grouding In Numbers’ lemez felépítését, hogy a viszonylag rövid időkeretbe ezúttal is sok rövid szerzeményt rámoltak be. Bár ezeket a darabokat nem biztos, hogy hosszú ideig lehet érdemben variálni.