Edeneye

A szigorúan „acélmentes” Mezőkövesd városából származom. Azonban ennek ellenére – vagy talán éppen ezért – apám már fiatal korában Észak Metropoliszába (Miskolc) menekült – ami mint tudjuk, „Acélváros” –, itt pedig egy Deep Purple tribute-zenekarban gitározva próbálgathatta oroszlánkörmeit. Ebből kifolyólag már kisgyerekként is szívesebben hallgattam például Black Sabbathot az akkor népszerű úttörődaloknál. Ezirányú rajongásom a későbbiekben sem csillapodott: kedvencem azóta is a Sabbath által kitaposott súlyos, sötét, nyomasztó, komor hangzás. Bizonyos határokon belül azonban minden másra is vevő vagyok, a lényeg csupán annyi, hogy a zene lehetőleg legyen vidám, napfényes, pozitív és felszabadult. Mint például a Funeral Doom. Emellett még közel állnak hozzám a pszichedelikus rock és a 80-as évek gothic/post-punk mozgalmának szakadárjai is, amelyek közül örökbecsű kedvencem a The Cult zenekar. A magyar rock-metal életben annyira nem vagyok járatos, mindazonáltal van egy olyan, számomra kedves zenekar, amely érthetetlen módon – hihetetlen zenei bonyolultsága és mondanivalója ellenére – nem kapott még nagyobb publicitást. Igen, a Burzsoá Nyugdíjasokról van szó! Meggyőzősédem, hogy ők lehetnének az első komoly külföldi befutók a magyar színtérről. Egyébként még annyit érdemes rólam tudni, hogy idén végeztem az ELTE BTK-n (Történelem-Esztétika szakpár), és azóta hivatalosan is az állástalan bölcsészek egyre növekvő számát gyarapítom. Ha minden jól megy, ezen kiváló és nívós intézményben folytatom majd posztgraduális tanulmányaimat.
Edeneye
Születési dátum: 1986.08.18.
E-mail: natura.naturans@yahoo.com
Kedvenc zenekarok: The Cult, Black Sabbath, Type O Negative, The Doors, New Model Army, 16 Horsepower, Paradise Lost, Nick Cave And The Bad Seeds, My Dying Bride, Saint Vitus, Killing Joke, Reverend Bizarre, Moonspell, Katatonia, Tiamat
Énekes: Ronnie James Dio, Ian Astbury, Peeter Steele, Jim Morrison
Lemez: Black Sabbath: Masters Of Reality, Heaven and Hell, The Cult: Love, Sonic Temple, Type O Negative: October Rust, Bloody Kisses, Paradise Lost: Icon, Draconian Times, New Model Army: Impurity
Rendező: Ingmar Bergman, Lars Von Trier, David Lynch, Terry Gilliam
Író: G. K. Chesterton, Neil Gaiman, Hamvas Béla, H.P. Lovecraft
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 1854 olvasás





























Oszd meg barátaiddal és ismerőseiddel: