Spiritual Beggars: Demons

írta Hard Rock Magazin | 2006.09.27.

Megjelenés: 2005

Kiadó: Insideout Music

Weblap: www.spiritualbeggars.com

Stílus: stoner rock

Származás: USA

Dalcímek

Értékelés

Mi lenne, ha vegyí­tenénk a Sabbath súlyosságát a Zepellin elszállós hangulatával, és a Doors dallamvilágával? Nos minden bizonnyal valami hasonló, mint amit a Spiritual Beggars csinál. A death fanatikusoknak a Carcassból és az Arch Enemy-ből ismert Mike Amott bandája ugyanis úgy tudja megidézni a 70-es éveket, hogy közben a mai, modern hangzásokhoz szokott fiatalság is minden bizonnyal szí­vesen hallgatná ( ha hallgatná:D). Mindezek mellett elég nehéz bekategorizálni a csapatot: a Sabbath féle doomhoz túl dallamosak, a stoner csapatokhoz túl dögösek, heavy metálhoz pedig túl pszichedelikusak. Mindenesetre az biztos, hogy a különböző stí­lusokból csak a legjobb dolgokat vették magukhoz , hogy létrehozzák azt a jellegzetes "Beggars"-i világot, mely egyszerre megidéző és előremutató (avagy lehet a 70-es évek rockját is a mai viszonyokhoz igazí­tva játszani.) Természetesen nemcsak a "régi nagyok", de napjaink class one doom és stoner csapatai is hatottak a zenéjükre (vagy a beggars hatott őrájuk, ki tudja?): a zenében ott lüktet a COC, a Trouble, a Monster Magnet, és néha fel-felvillanva a Candlemass). Nos, de lássuk, mit hoztak össze a fiúk új albumukon: A kezdő intro akár magában is megállná a helyét, mintegy eszenciáját adva a csapat zenéjénak: a sabbathos súyos riffből egy csodálatos rockdallam bontakozik ki, hogy előkészí­tse az első zakatolós Beggars himnuszt. Ennek dallamában én kis Monster Magnet hatást érzek, bár ami igaz, a régi rajongók inkább Thin Lizzy-t mondanának. Persze szó sincs itt plagizálásról, csupán a zene által teremtett hangulat ismerős. A Salt in yours ott kezdi, ahol az előző szám végezte: zakatolós riff, melyre jön az életteli verze és a fülbemászó refrén. A gitárok frankón dörögnek, a Hammond billentyűszőnyeg pedig gondoskodik a "retro feelengről". A One Man Army hápogós, rockos gitárriffel kezd, melyből Cult-os dallamvilágú téma bontakozik ki, még az énekes hangja is hasonlí­t Astbury-ére. A gitárszólót itt először billentyű helyettesí­ti, ám aztán megkapjuk a stoner virgát is. A Through the halls kezdő ütemei a sex action 'az ördög vonata" c. számának kezdetére hajaznak, (vajon onnan lophatták, hehe? ), ami után egy lassú, "metalizált" Doors sláger bontakozik ki, nem bánnám, ha az Astbury-vel felálló neo Doors ilyen stí­lusban nyomulna. A Treading Water menetelős üteme aztán hamar felébreszt a pszichadelhikus kábulatból, melyet a Dying Every Day hápogtatós riffje követ, ( kicsit az Alfa Holdbázis filmzenéjének kezdő ütemeire hajazva, hiába, éljen a retro:D)ami aztán egy csodálatos, lassabb refrénű dalba bontakozik ki, hogy egy merész váltással döngölős trouble szólóorgiába csapjon át.

A Born to die frankó dobszólóval indí­t, ami egy pszichadelhikus gitárfutammal folytatódik. A dal elég nehezen indul be, de a refrén már ismét a fülbemászó dallamokat hozza., majd egy különálló darabként feltüntetett kis zongora-hegedű szösszenet következik a szám levezetéseként. Az In My Blood dögös, pumpáló riffel nyit, a dal engem Hendrix Foxy Lady c. számára emlékeztet. Az Elusive ismét lassú és gyorsabb részeket váltogató, kissé egyhangúra sikeredett dal, melyet a korai Deep Purple hangulatú, billentyűvel bőven megtámogatott Sleeping with one eye open követ. A záró tétel az Sleeping folytatásaként is felfogható, lassú, hangulatos darab, remek lezárásaként a remek albumnak.

Pontszám: 10