Lemezkritika - külföld: Tony Martin- Scream

írta garael | 2005.10.27.

Megjelenés: 2005 Kiadó: MTM Records Weblap: http://www.tonymartin.net/ Stí­lus: Heavy Metal Származás: Anglia
Tony Martin ének, dob, basszgitár Geoff Nicholls billentyű Cozy Powell dob Joe Harford gitár
1. Raising Hell 2. Bitter Sweet 3. Faith In Madness 4. I'm Gonna Live Forever 5. Scream 6. Surely Love Is Dead 7. The Kids Of Today Don't Understand The Blues 8. Wherever You Go 9. Field Of Lies
Jóllehet Tony Martin 30 éve jelentős alakja a rockszakmának, mégis mindenkinek az a 10 év jut eszébe róla, amit a Black Sabbath-ban eltöltött. Nem véletlenül, hiszen vele a Sabbath kilábalt abból a válságából, ami miatt majdnem "elkárhozott" a csapat, s egy új, az epikus heavy metal stí­lust megalapí­tó munkásságba kezdett. Martin egyike a metál legjobb énekeseinek, hangja egyesí­ti Dio érzelemgazdagságát azzal az erővel, ami szükséges az epikus témák élvezetes kifejtéséhez. Nem véletlen, hogy a Tony Martinnal készí­tett albumok bombasztikusabb, zenekaribb hangzással, változatos dallamokkal í­ródtak. A szinti kicsit jobban az előtérbe került, a dalok visszatértek a Dio érás lemezek dallamgazdagságához, és rockosabb világához, a szövegek pedig az okkult témák helyett a misztika és a történelem irányába tolódtak. Az utolsó Sabbath stúdióalbum, a Forbidden után Tony folytatta szólókarrierjét, mely főleg különböző projectekben való szereplést jelentette, ám rövidesen egy gigantikus zenei terv körvonalazódott az énekesben: egy olyan trilógiáé, melynek darabjai azoknak a stí­lusoknak a szellemében í­ródnának, amelyekben Tony pályája során alkotott. Az eredetileg Clean, Mean &Scream cí­mű lemezfüzér azonban - valószí­nűleg a producerek fanyalgásai miatt- nem készült el, és az énekes- engedve a nyomásnak -egyenlőre csak a legkeményebb albumot készí­tette el- sokunk nagy örömére. S hogy milyen ez az album? Hát természetesen a legjobb Sabbath-i hagyományokat felelevení­tő, ám a modern kor kihí­vásainak is megfelelő dallamos metál, tele nagyszerű témákkal és szólókkal. Jóllehet stí­lusában azért eltér Iommi Fused albumától, ám ugyanúgy magában hordozza a a Sabbath gyökereket, mint az öreg gitármágus legutóbbi lemeze. Mindezek mellett azonban némi plusz is vegyül az új album darabjaiba, és ez elsősorban a hangszerelésnek tudható be: a szinti zenekaris részek mellett jelentős szerepet kap a szólóhegedű, olyan komolyzenei hatásokat becsempészve a dalokba, ami a Sabbathot nem jellemezte. Ezenkí­vül a billentyűjáték a szintén Black Sabbath tag Geoff Nichols munkája remek retros feelinggel dobja meg a dalokat, összezavarván az embert, aki nem tudja, most mit hallgat: Sabbath-tot, vagy Purple-t? Az alap természetesen azonban a Tyr és Headless Cross albumok világát felevení­tő monumentális, néha doomba forduló, néha málházós riffelés, a jellegzetes Tony Martin dallamokkal, melynek ékes példája a Bitter Sweet, ahol a lassabb és zakatolós részeket egy zseniális akusztikus blokk köti össze, háttérben finom hegedűjátékkal megspékelve. ( a dalban egyébként a doboslegenda Cozy Powell dobol. No, nem kell megijedni, ez most nem egy új japán horror, hanem pusztán egy régi felvétel leporolása, mely még annak idején a Headless Cross c. lemezre lett rögzí­tve). A modern riffelés sem maradhat ki, a szaggatott staccato ütemek a The Kids Of Today c. számban jönnek elő, ahol azonban a billentyűjáték 70-es évekbeli hangulata remekül ellensúlyozza a monoton döngölést. A lemez csúcsponthját számomra a cí­madó Scream adja, ez a billetyűintroval bevezetett motoros "zakattyú" ( elnézést Kazinczy-tól) hangszálakrobatikával és hegedűszólóval, melyhez hasonlót utoljára valamelyik Nicolo Kotzev szólóalbumon hallottam. Ajánlom mindenkinek ezt a lemezt, aki nem bí­rja már kivárni az Ozzy-s reuniont, vagy esetleg meg akarja hallgatni, milyen zenét is játszhatna a harmadik ezredbéli Black Sabbath (egy gyengélkedő Iommival).
Garael Pontszám: 10/10

Legutóbbi hozzászólások