Joe Bonamassa: Beacon Theatre (DVD)

írta Bigfoot | 2012.04.24.

Megjelenés: 2012

 

 

Kiadó: J& R Adventures

Weblap: http://jbonamassa.com/

Stílus: Rhythm & Blues

Származás: USA

 

Zenészek
Joe Bonamassa - gitár, ének Carmine Rojas - basszusgitár Tal Bergman - dob Rick Melick - billentyűsök Kevin Shirley - producer Vendégek: Beth Hart - ének (8-9. szám) Paul Rodgers - ének (16-17. szám) John Hiatt - ének, gitár (13-14. szám)
Dalcímek
DVD 1 01. 72nd St. Subway Blues 02. Slow Train 03. Cradle Rock 04. When The Fire Hits The Sea 05. Midnight Blues 06. Dust Bowl 07. The River 08. ll Take Care Of You 09. Sinner's Prayer 10. You Better Watch Yourself 11. Steal Your Heart Away 12. Bird On A Wire 13. Down Around My Place 14. I Know A Place 15. Blue And Evil 16. Walk In My Shadows 17. Fire And Water 18. Mountain Time 19. Young Man Blues DVD 2 01. If Heartaches Were Nickels 02. Woke Up Dreaming 03. A Friend Stops By 04. A Busker´s Tale 05. Fotó Galéria
Értékelés

Bonamassa élő ténykedéseinek legújabb dokumentációját a Broadway egyik legpatinásabb színházában örökítette meg az utókor számára. A Beacon Theatre-ben nagy dolog fellépni, hiszen játszott már itt Bob Dylan, a Deep Purple, sőt a Rolling Stones is e falak között örökítette meg legutóbbi mozifilmjét Martin Scorsese rendezésében. Nem nagy a helyiség a maga három és félezer férőhelyével, de az itt rögzített koncerteknek mindig varázsa van. Joe három évvel ezelőtt Londonban bevette a Royal Albert Hallt, ezúttal az óceán tulsó partján egy másik rockzenei szentélyben dobott egy nagyot.

Persze, ehhez kell egy olyan kaliberű zenész, mint Joe, akinek a blues minden formája mellett a kisujjában vannak a hard rock muzsika fogásai is. Mert attól is izgalmas Bonamassa zenéje, hogy remekül elegyíti a két műfajt, saját dalai mellett, és ahogy régebben is szokta, most is megidéz egy-egy dalt a példaképektől. Így mindjárt az elején hallhatjuk Rory Gallagher Cradle Rockját, - teljesen más felfogásban, mint ahogy Gallagher játszotta, anno - vagy a vége felé feleleveníti a The Who Young Man klasszikusát. Nagyon jó a kezdés is: ahogy egyre gyorsabban pörög a mozdony lokomotívja egy dögös, tempós rhythm & bluest várnánk, helyette a tavaly megjelent ’Dust Bowl’ album kezdete, a Slow Train lassú bluesa zuhan ránk valami félelmetes erővel.

Ahogy a három évvel ezelőtti Royal Albert Hall koncerten is hívott erősítést, (akkor Eric Clapton csatlakozott hozzá) Joe-t ezúttal sem hagyták magára híres kollégái. Először Beth Hart jött be két dal erejéig, (ebből az egyik egy Ray Charles szerzemény, a Sinner’s Prayer) hogy ismételten bebizonyítsa, ő a huszonegyedik század egyik legnagyobb blues énekesnője. John Hiatt neve talán annyira nem ismert Európában. Ennek a gitáros/szerző/ énekesnek nagy tisztelője Bonamassa, a ’Dust Bowl’ albumon is felvett tőle egy szerzeményt, itt vele szintén két nótát nyomott el. Aztán a végére előkerül a HANG – igen így, csupa nagybetűvel! Amikor Paul Rodgers megjelent, rajtam is átfutott a hideg, kíváncsi lettem volna, milyen hatása volt jelenlétének ott élőben. Rodgers is két ősrégi Free nótát hozott , a Walk In My Shadowt és a Fire & Watert.

A második lemezen először az eredeti filmből kimaradt akusztikus felvételeket halljuk, aztán egy szakmai beszélgetést David Crosbyval az egyik próbán. Nagyon jó az a kis film, amikor Bonamassa lemegy a New Yorki metróba és a csavargó zenészek attitűdjét felvéve elképesztő bluesokat kezd el pengetni. A bonusz anyagot a szokásos képgaléria zárja – sok-sok híres rockerrel készült közös fénykép látható.

A zenébe nem igazán tudok, nem is akarok belekötni, Bonamassa ismét zseniális anyagot adott ki a kezei közül. A képi megvalósítással viszont nem igazán vagyok elégedett. Túl sötét a színpad, időnként félhomályban nyomják a műsort, kicsit álmosító a vizuális hatás, még jó, hogy a zene letaglózó.

Pontszám: 9

Legutóbbi hozzászólások