The Mars Volta: Noctourniquet

írta P.A. | 2012.04.06.

Megjelenés: 2012

 

 

Kiadó: Warner Bros. Records

Weblap: http://www.themarsvolta.com/

Stílus: Progresszí­v/alternatí­v/experimentális rock

Származás: USA

 

Zenészek
Cedric Bixler-Zavala - ének Omar Rodrí­guez-López - gitár Juan Alderete - basszusgitár Marcel Rodrí­guez-López - ütős hangszerek, billentyűk Deantoni Parks - dob
Dalcímek
01. The Whip Hand 02. Aegis 03. Dyslexicon 04. Empty Vessels Make the Loudest Sound 05. The Malkin Jewel 06. Lapochka 07. In Absentia 08. Imago 09. Molochwalker 10. Trinkets Pale of Moon 11. Vedamalady 12. Noctourniquet 13. Zed and Two Naughts
Értékelés

Pár hónapja olvastam egy érdekes tanulmányt arról, hogy hogyan lehetne bizonyos drogokkal, főként LSD-vel, segíteni, korszerűsíteni a tanulást. Egyes kutatók szerint ezek a szerek, természetesen szigorú orvosi felügyelet mellett, személyre szabott receptek alapján a maximumot hozhatják ki az egyénekből, hiszen megnyitják az elme bizonyos „kapuit”, ezáltal a tanulók olyan dolgokat is könnyen megérthetnének, elsajátíthatnának, amikkel amúgy nehézségeik lennének. Nyílván nem csupán a megértésben, tanulásban, hanem az alkotói folyamatokban is segítségére lehetnek ezek az ajzószerek fogyasztójának. Persze nem kell tudósnak lenni ahhoz, hogy lássuk, a drogfogyasztás már évszázadok óta „segíti” gondolkodók, költők, festők, zenészek és egyéb művészek és nem-művészek munkáját. A probléma ott van, hogy a kontrollálatlan kábítószer fogyasztás gyakran torkollik végzetes tragédiába.

Sajnos sok másik zenekar mellett a The Mars Volta tagjai sem bántak mértékkel a drogokkal, így a tragédia őket is utolérte. 2003 májusában holtan találták a zenekar akkori hangtechnikusát, Jeremy Michael Ward-ot, a halál oka heroin-túladagolás volt. Ekkor fogadta meg a banda két vezető alakja, Omar Alfredo Rodríguez-López gitáros és Cedric Bixler-Zavala énekes, hogy felhagynak a kemény narkotikumok fogyasztásával. Azt, hogy fogadalmukat megtartották-e, nem tárják a nyilvánosság elé, viszont művészetük, zenéjük mit sem változott a történtek hatására, amiből két dologra következtethetünk: az egyik, hogy ők olyan zsenik, akik „anyag” nélkül is képesek különlegeset, egyedit alkotni, a másik, hogy esetleg még mindig harapnak ilyen-olyan tudatmódosító szereket, amivel a tanulmány mondanivalóját erősítik meg.

Vagy így, vagy úgy, egy biztos, a The Mars Volta még nem hibázott, 2001-es megalakulása óta folyamatosan forradalmasítja a rockzenét, műveiben ugyanaz a megújító tűz ég, ami a Led Zeppelint oly naggyá tette. Igazi progresszív, határok nélküli rockzenét ötvöznek jazzel, latinos ritmusokkal, modern zajokkal, zörejekkel és még ki tudja mivel, melynek végeredménye a nagybetűs zene.

A ’Noctourniquet’ a hatodik nagylemeze az együttesnek, amit még 2009-ben rögzítettek, nem sokkal az ’Octahedron’ című albumuk keverését követően, ennek ellenére nagyban különbözik elődeitől. Feltűnően nagy hangsúlyt kapott ezúttal a szintetizátor és az elektronika, ami néhány rajongónál lehet kiveri majd a biztosítékot. Mindjárt az albumot nyitó The Whip Hand perverz elektronikával bőségesen megtámogatott őrülete teszi próbára a hallgatót, amiben csupán Bixler-Zavala énekdallamai nyújtanak némi kapaszkodót. Omar Rodríguez szerteágazó, ezerarcú muzsikája önmagában sokszor befogadhatatlannak bizonyulna, de szerencsére az énekes-zseni szinte minden dalban egyensúlyt teremt varázslatos refrénjeivel. A The Mars Volta világát mindig is ez a kettősség, ez a különös egyensúly határozta meg, de úgy érzem, ezúttal nagyobb felelősség hárult az énekesre, hogy befogadhatóvá tegye a lemezt, hiszen a rengeteg elektronika gyakran totális kakofóniába dönti az egyes szerzeményeket, ahogy az a Dyslexicon-ban is hallható. Szerencsére Bixler-Zavala sikeresen megbirkózott a rá háruló feladattal, így még ha zeneileg az egyik legborultabb The Mars Volta albumot tartjuk is a kezünkben, az énekdallamok tekintetében talán az egyik legfogósabbat.

Dalt nehéz is lenne kiemelni a lemezről, minden hallgatás során valami másra kapom fel a fejem, ma például a klipesített, Nick Cave beteges szavalására hajazó The Malkin Jewel viszi a prímet, de a sötét tónusú, zajos, totálisan elborult In Absentia lassan kibontakozó, szívszaggató dallamait hallgatva is majdnem kidőltem a fotelből.

A maga 65 perces játékidejével hosszú albumnak nevezhető a ’Noctourniquet’, de annak ellenére sem unalmas, hogy a lemez második felére talán aránytalanul több lassúbb szerzemény jutott. Gondolok itt a Trinkets Pale of Moon-ra, amiben valódi hangszer alig kapott helyet, némi akusztikus gitárharmónián kívül mindent a szintetizátor zörejei uralnak, de az érzelmes, ábrándozós Vedamalady, és az azt követő címadó tétel is a ráérősebb dalok közé tartozik. A záródal (Zed and Two Naughts) ismét egy pörgős darab, lehengerlő, ellenállhatatlan melódiájával eszményi zárása a lemeznek. 

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások