Blessed By A Broken Heart: Feel The Power

írta MMarton88 | 2012.02.14.

Megjelenés: 2012

 

 

Kiadó: Tooth & Nail

Weblap: http://www.myspace.com/blessedbyabrokenheart

Stílus: New Wave Of American Glam Metal

Származás: Kanada

 

Zenészek
Tony Gambino - Ének Shred Sean - Gitár Tyler Hoare - Basszusgitár Slater - Dob Sam Ryder - Gitár
Dalcímek
1. Deathwish 2. Shut Up and Rock 3. Love Nightmare 4. Forever 5. Thunder Dome 6. Holdin' Back For Nothin' 7. I've Got You 8. Rockin' All Night 9. Scream It Like You Mean It 10. Skate or Die 11. Innocent Blood 12. Sleepless Nights
Értékelés

A rockzene megújul. Mármint ez nem egy egyszeri jelenség, inkább egy amolyan vissza-visszatérő dolog. Ez egyszerűen rockzene a jellegéből adódik. Vadóc, lázadó, kemény stílusról beszélünk, mely már évtizedek óta a kívülállást hirdeti, ezáltal nyújtva lelki támaszt fiatalok ezreinek. Ők persze idővel vagy kinövik a tinihóbortot, vagy megkomorodott felnőttként, nosztalgiával tekintenek vissza egykori kedvenceik tevékenységére. Mégis, a rockzene mindig is a fiatalok tömegéhez szólt, az újabb és újabb generációknak pedig mindig aktualizálni kellett a mondanivalót, hogy a srácok képesek legyenek azonosulni azzal.

A Blessed By A Broken Heart-ra ráhúztam a hangzatos New Wave Of American Glam Metal stílust, hiába, a kanadaiak egyfajta alternatívát mutatnak arra, hogy a 2010-es években hogyan is lehet a 80-as évek kaliforniai glam hőseinek muzsikáját frissen, üdén, aktuálisan tolni. Ha odatesszük őket a múltkori maradványértékben bemutatott Black Veil Brides mellé, egy egész érdekes képet kaphatunk arról, hogy a tengeren túlon miként is éledezik újjá a glam rock.

A csapat eredetileg metalcore stílusban utazott, de az elmúlt évek folyamatos tagcseréi azt eredményezték, hogy a stílus megváltozott, és a metalcoret elkezdték vegyíteni a retros aréna/glam rockkal. A ’Feel The Power’re pedig utóbbi építőelem már jócskán túlzásba került, a hörgés, meg a duplázás inkább csak olyan modernizáló kötelező díszítőeleme a muzsikának.

Ami nem tetszik, az az, hogy bizony kissé túlzásba is estek helyenként a srácok, és olyan szinten nyálas refréneket fröcsögtek a mikrofonba, hogy rendes értékítéletű embernek a hátán feláll az összes szőr. Ezen felül a helyenként, főleg a balladáknál belépő AOR-es elemek is nekem borzasztó furán hatnak, és kicsit meg is törik az amúgy vadóc, harapós korong lendületét. Ami viszont pozitívum az egyrészt a hangzás, másrészt a hangszeres teljesítmény: Shred Sean gitáristen a 21. század Eddie Van Halen-je, nem győz sziporkázni a korongon. No meg nem szabad megfeledkezni az olyan slágerekről, mint a Deathwish, a Shut Up And Rock, vagy a Forever, a tengerentúlon szerintem nagy potencia lehet ebben a muzsikában.

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások