Lemezkritika - magyar: Black-Out: Radioaktí­v

Megjelenés: 2005 Kiadó: Sony Weblap: http://www.black-out.hu Stí­lus: Rock Származás: Budapest

---

Csányi Szabolcs (gitár) Csányi Zoltán (dob) Kowalsky (ének) Fehérvári Attila (basszusgitár)

---

1. Ragadozó 2. Tetovált Sorszám 3. Radioaktí­v 4. Ami Vagy... 5. Nincs Végleg Vége 6. Olyan Az Élet 7. Black-Out 8. A Törvény Ugyanaz 9. Poros Út 10. Még Egyszer 11. Ördögöt A Falra 12. Mindenki, Mindegy Ki! 13. A Körúton (2005) (cd bónusz)

---

Bevallom, a Black-Out-ot nem nagyon ismertem. Annak idején, az első albumuk tájékán láttam egy videoklippüket, ami ráadásul tetszett is, ám elkönyveltem magamban a bandát egy grunge ihletésű, kissé pszichedelikus formációként, melynek énekese furcsa grimaszokat vágva, és szemeit kifordí­tva egyfajta modern posztsámánként énekelte béta világbéli ihletéseit. Mivel azonban abban az időben éppen tele voltam a garázsrock depressziós és cipőbámuló számaival, és képviselőivel- kiknél hiába kerestem a pallóst és a pajzsot, legfeljebb az injekcióstűt találtam-, hát nem nagyon figyeltem rájuk. Jóllehet kritikákat olvastam aztán a csapat produktumairól, melyek dicsérték az énekes-szövegí­ró művészi ihletésű vers-szövegeit, és nyelvi metaforáit, ám én akkoriban sajnos a differenciálegyenletek tömör realizmusa mellett nem nagyon értékeltem a fonetikai akrobatamutatványokat, melyeket az énekes a szí­npadon valós gyakorlati bemutatókra konvertált: úgy tudom néha kisebb bakikkal, melyeknek aztán végtagtörés lett az eredménye.

A csapat, illetve Kowalsky a közelmúltban került figyelmem központjába, a Kowalsky és a vega agyonreklámozott klipjével, melynek „pimasz grimaszai”, és dallamai elnyerték tetszésemet. Mivel úgy olvastam, hogy a számok zenei gyökerei a Black- Out zenéjében is megtalálhatók-persze rockosabb köntösben- úgy gondoltam, teszek egy próbát a csapattal, s milyen jól tettem.

Az első, ami feltűnt, hogy zenéjük már csak nyomokban emlékeztet a grunge zenei és szövegvilág minimalista önmarcangolására, s jóllehet a dalokat belengi valamifajta elgondolkodtató szomorúság, az nem olyan mértékű, hogy rögtön suicid hajlamai legyenek az embernek. A zene inkább modern rock, némi samplereffekttel, és női vokállal megspékelve, s olyan dallamokal, melyeket a bemetálosodott „Zsüti” í­rt volna, ha nem Karády Katalin lett volna a múzsája, hanem mondjuk Doro. A szövegek ezzel szemben nem ennyire egyértelműek, néha olyan érzésem támad, mintha Kowalsky maga lenne a reinkarnálódott Tristan Tzara, a dadaizmus megalapí­tójának és Tandori Dezsőnek genetikailag összemixelt abszorvációja. Pontos megfigyeléseit enyhe szarkazmussal adagolja a hallgatónak, egyfajta modern Esti Kornélként észleli a világ történéseit.

Kowalskyék nem szűkölködtek a slágerekkel, szinte az összes szám megfordulhatna a rádiókban, ettől függetlenül nekem személy szerint a rockosabb dalok tetszenek, a lassabb számokban túl sok U2 feelinget érzek (Olyan az élet). Ezek mellett azonban az Ed Wood filmekre jellmező effektekkel rendelkező Ragadozó, a megadallamos refrénnel ellátott albumhúzó szám, a Tetovált sorszám, a nosztalgikus visszatekintéssel historizált Black Out, és a női vokállal kí­sért Ördögöt a falra számok általam igen sokat hallgatott albummá avanzsálják a Radioktivitást.

Kellemes meglepetésként, és számomra az év egyik legjobb magyar albumjaként megtalált lemezt ajánlom mindenkinek, aki szereti a tartalmas szövegekkel- ám nem „agylövésekkel”- ellátott dallamos, igényes rockzenét, s a metálcsaták után a pallóst lerakva szí­vesen elhallgatja a kobzosok énekét a tábortűz mellett.

---

Garael Pontszám: 10/10