Iron Savior: The Landing

írta Adamwarlock | 2011.12.01.

Megjelenés: 2011

 

 

Kiadó: Powerhouse Studio

Weblap: www.iron-savior.com

Stílus: Power / Heavy Metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Piet Sielck - ének, gitár Joachim "Piesel" Küstner -gitár, vokál Jan-Sören Eckert - basszusgitár, ének Thomas Nack - dobok
Dalcímek
01. Descending (01:04) 02. The Savior (04:47) 03. Starlight 04. March Of Doom 05. Heavy Metal Never Dies 06. Moment In Time 07. Hall Of The Heroes 08. R.U. Ready 09. Faster Than All 10. Before The Pain 11. No Guts, No Glory 12. Coming Home (Bónusz) 13. Atlantis Falling (Bónusz)
Értékelés

Képben vagyunk? Nem? Dehogynem! Attól mert magazinunk szégyenletesen kevés időt és hasábot szentelt Németország eme neves power-csapatának, attól még az Iron Savior létezik, lélegzik, és egyre magasabbra tör. Megalakulásuk idején, azaz 1996-ban igazi supergroupként indult a csapat, méghozzá a Piet Sielck (neves producere sokmindennek) – Kai Hansen (Helloween, Gamma Ray) – Thomen Stauch (Blind Guardian) trióként. Persze az eredeti felállás tagjai már régen lepattogzottak az együttes felületéről, így csak a mag maradt a régi: Piet Sielck.

Az Iron Savior sohasem volt egy világmegváltó banda, Sielck nem nagyon kockáztatott semmit. Egy jól felépített, minőségi power/heavy metal világban mozgott egész karrierje során, amit láthatólag nagyon élvezett, a közönség meg pláne. Kvázi a csapat belekövesedett a műfajba, de ennek nem látták kárát, hiszen 2011-es albumuk sem lett unalmas, sőt meglehetősen erős kiadvánnyal van dolgunk. Azt persze ne feledjük, hogy a csapatnak az összes lemeze konceptalbum, sőt ez esetben jobb konceptdiszkográfiáról beszélni, ugyanis minden egyes album az Iron Savior nevet viselő űrállomás (vagy űrhajó, vagy tudja holló, hogy mifene) történetét fűzi tovább. Akinek van türelme és kedve, olvasgassa a banda honlapját, mert ott az egész sztori le van írva. Van benne Atlantisz meg árulás meg űrutazás és minden, ami jó (én bevallom, mindössze két hasábnyit ástam bele magam az űroperába).

Itt van tehát nekünk a 2011-es anyaga egy 15 éves csapatnak egy olyan műfajban, ahol azért nem sok rágni való maradt azon a bizonyos csonton. Mondjuk úgy, hogy az Iron Savior legénysége nem cicózott, nekiálltak zúzni ezerrel. Azonnal hallatszik, hogy a banda lelke, Piet Slieck producer is egyben, mert láthatólag addig rugdosta vissza a hangmérnököket a stúdióba, amíg ki nem keverték a tökéletes hangzást. Mi tagadás, a ’The Landing’ e tekintetben kiemelkedően teljesít a 2011-es mezőnyben. Kristálytiszta, mélységekkel teli hangzást kapott a lemez, ami tökéletesen támogatja a monumentális, sodró dalokat. Ebből következően egyértelmű is, hogy milyen anyagra számíthatunk: keveri a tradícionális europowert a Manowar-ral, a Symphony X-szel, és már kész is az elegy.

Mindehhez még jön főszereplőnk jellegzetes orgánuma és énekteljesítménye, ami hallatán minden metal rajongónak meg kell állnia egy ásónyomra. Hasonló technikával és dinamikával énekel, mint a mi drága Jorn Lande barátunk (persze kisebb hangterjedelemmel), de néha éreztem mögötte egy kis Bob Catley-s utánérzést. Tehát elsőrangú énekessel van dolgunk, aki maradéktalanul megoldja a feladatát. Emellé a Küstnerrel megspékelt, öblös gitárhangzást, na meg a bika ritmusszekciót Jan-Sören Eckert-tel az élen, egyenesen a Masterplan-ből. Na igen, én még most is vízszintesben vagyok a kitűnő hangzástól, főleg annak tükrében, hogy ebben a műfajban aztán pláne tudnak olyan sz*rt kitermelni magukból az egyes bandák, hogy max a veteményest tudnám vele trágyázni.

A számok többsége pörög ezerrel és teljesen magával ragadja a hallgatóságot, mindössze a Before The Pain ideje alatt kapunk pihenőt. Többségében elégedett voltam a dallamokkal, a műfaj elvárásainak megfelelnek, sőt nem egy helyen túlteljesítik a várakozásokat: a The Savior, a Moment In Time és a Faster Than All már önmagukban bármelyik „A” kategóriás óriásbanda becsületére válnának, az R.U. Ready-nek meg hallgassuk meg, hogy ugyan mekkora poén a szövege már, ugye? Személyes kedvenc viszont egy van, méghozzá a Heavy Metal Never Dies. A dal egyszerű felépítésű: zakatoló ütemmutatóra megy egy olyan true szöveg, hogy Joey DeMaio valszeg perelni fog érte. Mindemellett a dal kapott egy olyan zseniálisan együttüvöltős, kórusozós refrént, hogy legszívesebben mentem volna az utcára pózert lincselni…

Nem nagyon lehet tehát panasz a ’The Landing’-re, egyértelműen az év pozitívumai közé sorolom. Ahogy az eddigi Iron Savior lemezek, ez sem újította meg a műfajt, de annál inkább megerősítette. Szerintem nehéz utálni egy ilyen lemezt, viszont könnyen el lehet benne fáradni. Nyolc pontot ér ez nálam, hiszen kitűnő zeneírói és hangmérnöki munkával állunk szemben, de ennél több pontot nem bírnék soha adni rá. Miért? Mert ahhoz kicsit be kell lépni a veszélyzónába, és a böszme űrállomásnak vállalnia kéne a zuhanást is nem csak a landolást… hátha így tudna fénysebességre kapcsolni.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások