Frequency: When Dream and Fate Collide
írta garael | 2006.08.10.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A múlt század közepe táján az Amerikába szakadt magyar tudósokat tréfásan 'marslakóként'-ként könyvelték el, lévén oly hirtelen bukkantak fel a "senki földjéről", s oly produktummal, egyéni kreativitással és logikai készséggel rendelkeztek, melyek szinte földönkívüli révületbe ejtették a csodakeresést olyannyira kedvelő amerikai közvéleményt. Nos, ha ezt a tényt a metálra vetítjük, most a svéd zenészekre lehetne ezt mondani: a semmiből olyan bandák kerülnek elő, kik már első produktumukkal képesek etalont állítani mind hangszeres, mind kompozíciós készség területén. A Frequency tagjait azért a szakavatottabbak már korábban ismerhették: a csapat egy Lothorien nevű death együttes romjain alakult Linus Wikström (gitár), Daniel Hannedahl (dob) és Tobias Birgersson (gitár) közreműködésével, kikhez aztán csatlakozott Mats Halldin basszgitáros, valamint egy újabb csodatorok: Glenn Laurén . A stílus szerencsére (már akinek persze) változott, a banda néha rafinált, néha egyértelműbb power metalra váltott, valahol a Masterplan és a Heed mezsgyéjén. Zenéjükben a kemény power riffelésre - melyben néhol a valamikori death szocializáció is érezteti hatását, sőt, egyszer-egyszer a bay area thrash nyakroppanása is hallatszik- hard rockban gyökeredző, melodikus metal dallamok úsznak és süvöltenek. A számok nagy része dühös középtempóban dübörög végig a hallgatón, a kétlábdobok felett gyakran modernebb riffek staccatóznak. Lauren igazi rocktorokként tolmácsolja a dallamokat, hangjában a Jorn Lande féle iskola keveredik Rob Rock nagy hanterjedelmével. Persze mit sem érne ez, ha nem sikerült volna hallgatóbarát dallamokat írni, mely által egy dal sem válik unalmassá a permanens zúzda mellett. A riifek tempójában gyakori a váltás, amit általában remek gitárszóló vezet át, ezáltal kapják meg azt a csipetnyi progresszivitást a dalok, melyek a Masterplant idézik. Lírai szám nem nagyon található a lemezen, hacsak az album címadóját nem vesszük annak, bár a When Dream... annyira ballada, mint amennyire a balta precíziós műszernek minősül fogpiszkáló faragás esetén. Ebben a számban egyébként jó adag US Power jelleg is szorult, Lauren hangja itt a Sadistic Symphony korabeli Vicious Rumors-t idézi. A Facing Destiny kapkodó riffelése csipetnyit visszautal a deathes időkre, csakúgy, mint a Fire and Steel daldíszítő kórus hörgése. Ennek ellenére ne ijedjen meg senki, aki ódzkodik a halál fém durvulatától és kifejezési eszközeitől: mindkét szám vérbeli heavy metal, némi neoklasszikus jelleggel, nagy ívű dallammal, néha belassuló riffeléssel és kétlábdobos Norbi step-pel.
Legutóbbi hozzászólások