Reckless Love: Animal Attraction

írta MMarton88 | 2011.10.06.

Megjelenés: 2011

 

 

Kiadó: Universal / Spinefarm

Weblap: http://www.recklesslove.com/

Stílus: glam rock

Származás: Finnország

 

Zenészek
Olli Herman - Ének Pepe Salohalme - Gitár Jalle Verne - Basszusgitár Hessu Maxx - Dob
Dalcímek
01. Animal Attraction 02. Speedin' 03. Born To Break Your Heart 04. Hot 05. Fantasy 06. Dirty Dreams 07. Dance 08. Fight 09. Switchblade Babe 10. On The Radio 11. Coconuts 12. Young N Crazy (UK Bónusz dal)
Értékelés

A Reckless Love 2010-ben jelentette meg debütalbumát, s noha eleinte könnyedén legyintettem, hogy egy újabb skandináv tucatglam banda próbál meg újabb bőrt lehúzni a Def Leppardról. Amikor azonban kimentem jó pár hónapra Finnországba, alapvetően el kellett csodálkoznom a formáción. Tudniillik, az idehaza csak a Maradványérték/Sokkoló Extra típusú helyekre menesztett, jellegtelennek tűnő debütlemez északon bizony nem kicsit ütött: gyakorlatilag a finn fiatalokat a glamcsókák úgy vették meg kilóra, mint idehaza Fluor Tomi a lájkostiniket. Hiába, ha már a helyi Bravóban címlapra kerültek, én is meglestem koncerten őket, s mivel élőben is ütősnek tűntek, roppant mód vártam a második nagylemezt.

Az ’Animal Attraction’ cím tökéletesen passzol a tupírkirályokhoz, és ahogy a full Siketleopárd koppintás címadó bedübörög a hallójáratokba, azonnal érződik, hogy itt bizony nem lesz szó se a gonoszról, se a magányos finn éjszakákról… itt kérem tisztelettel a csajozásé, a bulié, meg a glam fesztelenségé a főszerep.

Úgy gondolom, hogy az új korong nem lett olyan fogós, mint a debüt, de a színvonal csak egy kicsit marad el, rengeteg remek felvételt találhat itt az egyszeri glamster. Rögtön vehetjük a Speedint, a Born To Break Your Heartot, vagy a full Bon Jovis Dirty Dreamst. Ugyanakkor tény, hogy kb. bármelyik nótát ki lehet emelni, az azonnal ható, vidám, üde, könnyen énekelhető refrének továbbra is a formáció erősségét képezik. Más kérdés, hogy kicsit a hazai sikerekre ráülve, helyenként már túl rádióbarátra vették a figurát Olli Hermannék. A tavasszal a helyi rádiókban rongyosra játszott Hot igazi súlymentes bugyirock, aminek megszeretéséhez különösebben szimpatizálni sem kell a rockzenével, annyira laza, és popos.

A személyes kedvenc amúgy a Def Leppard Demolition Man-jét idéző, pörgős Fight, de a „Wo-hooos” On The Radio is igazi partyhimnusz. A lemez egyetlen hibája igazából az, hogy az egészet már megírták Los Angelesben a 80-as években, és ha az ember nem maszületett bárányként tekint a műfajra, hamar kihallja, hogy mit honnan loptak a srácok. Persze, nem tolják rosszul a fiúk ezt a stílust, de a glam rockból már mindent kihoztak amit csak lehetett korábban (javarészt) az amerikai mesterek, és mivel ismét csak a stílus kliséinek újrafelhasználását, és ismételt egymásra pakolgatását hallhatjuk egy lemezen, a végeredmény borzasztó sablonos, kiszámítható... sőt, unalmas. Kíváncsi lennék a folytonos önismétlés helyett egy olyan izgalmas glam csapatra, mint a Blessed By A Broken Heart, akik legalább valami egész egyedi, és őrült módon viszonyulnak a műfajhoz. A Reckless Love lehet, hogy odahaza még egyszer viríthat a 15 éves tinilányok faliposzterein, de az évi 4-5 szokásos skandináv glam megjelenés közt sajnos nem számítanak túlzottan kiemelkedőnek.

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások