Anubis Gate: Anubis Gate

írta Adamwarlock | 2011.09.17.

Megjelenés: 2011

 

 

Kiadó: Nightmare Records

Weblap: http://www.anubisgate.com

Stílus: progresszí­v-power metal

Származás: Dánia

 

Zenészek
Jesper M. Jensen - gitár Henrik Fevre - basszusgitár, ének Kim Olesen - gitár, billentyűk Morten Sí¸rensen - dobok
Dalcímek
1. Hold Back Tomorrow 2. The Re-Formation Show 3. Facing Dawn 4. World in a Dome 5. Desiderio Omnibus 6. Oh My Precious Life 7. Golden Days 8. Telltale Eyes 9. River 10. Circumtsanced
Értékelés

Mit tehet egy együttes, ha nagy hírtelenjében énekes-producerük kiugrik a projektből? Nehéz helyzet, ugye? Főleg, ha ezt égből a villámcsapásként teszi meg úgy, hogy a csapat többi tagja hoppon marad kikerekedett szemekkel, tátott szájjal, mintha a menyasszony hagyta volna őket ott az oltárnál. Nos, az Anubis Gate tagjaival ez esett meg.  A banda pedig egész jól elkaristolt eddig. Az alapító tag, Jesper M. Jensen 1984 óta több metal csoportosulásnak is a tagja volt, mégpedig úgy, hogy olyan rendszerességgel váltogatta az aktuális zenei stílusát, mint más az alsóneműjét (jobb esetben). Végül kikötött a melodikus progresszív metalnál, és összehozta az Anubis Gate-et. Ez volt a legjobb, amit tehetett, mert végre (viszonylag) szilárd talajt érezhetett a talpa alatt, és még közönségre is talált a csapattal. Bár először még a dobot kivéve az összes hangszeren Jensen játszott, de az első nagylemezen még csak közreműködő régi harcostársak, Kim Olensen gitáros és Henrik Fevre basszusgitáros hamar permanens tagjaivá váltak az együttesnek.

Első két lemezüket még Torben Askholm énekessel rögzítették, majd a mikrofont Jacob Hansen producer vette át, akinek neve ismerős lehet a Beyond Twilight-ból. Minden szép volt és jó, hisz a csapat kiadott két remek és kritikailag rendkívül sikeres lemezt, a 2007-es ’Andromeda Unchained’-et és a 2009-es ’The Detached’-et. A szekér tehát szaladni készült, amikor is ez a Hansen gyerek kitalálta, hogy neki kívül mégiscsak tágasabb. Ő tudja, hogy mi a jó neki, csak hát ott hagyott egy háromnegyedéig kész stúdióanyagot, valamint négy tagot, akik az állukat keresték a földön meglepetésükben. No, nem kell ám megijedni, a keresgélés nem tartott olyan soká, hiszen végül megtalálták az oly vágyott alsóállkapcsot, amikor a fejükre csaptak, hogy „Héééélóóó! Henrik itten, egészen jól tud ám kornyikálni!”. Így történt hát, hogy Fevre úr a basszusgitárosi poszt mellett beállt a mikrofon mögé is, ahogyan ezt néhány számban már megtette a korábbi lemezeken. A dán csapat pedig szépen átevezett a Nightmare Records-hoz.

Ennyit a történelemről. Lássuk a medvét! Akármennyire is veteránnak számít már a csapat, fel volt nekik adva a lecke, ugyanis a két Hansennel készült lemez a prog-metal csúcsteljesítményei közé tartozik (akármennyire is QR-klónnak tartotta Kotta őket anno). Henrik Fevre-nek pedig egy nagyon színes, karakteres hanggal megáldott énekest kellett pótolnia. Én úgy érzem, hogy az Anubis Gate egyik esetben sem hibázott. Nos igen, a csapat még mindig a nagy elődök (Queensryche, Dream Theater) csecsén csüng, de az évek során azért sikerült saját arcot is magukra rántaniuk. Most ha lehet a hangzás még epikusabb, és kevésbé steril, mint a korábbi lemezeken. Egyre erőteljesebbé váltak a power metal elemek az ’Anubis Gate’-en, amiért sokan egy öles „Hallelujah!”-t kiáltanak az égbe, ugyanis baromira jól áll a csapatnak.

Mi változott akkor? Az egész lemez valamivel optimistább, élettel telibb, szemben az előzőek sötét, laboratóriumi világával. Egyik hangulatot sem mondom jobbnak a másiknál, csak más. A mostani kevésbé borongós atmoszféra jobban is passzol Fevre hangterjedelméhez és képességeihez. Jacob Hansen orgánuma karakteresebb volt ugyan, de  Henrik a tipikus ízig-vérig tenor énekes, ráadásul a hangszíne és adottságai sokkal epikusabbá, grandiózusabbá teszik az egész hangzást. Tehát más világot élünk vokalista téren, mint az előző két lemezen, de a zene tökéletesen idomult a változáshoz.

A csapat láthatólag nem arra ment, hogy fülbemászó dallamokat írjon, de néhány hallgatás után az anyag egyszerűen „megadja magát”. Minden egyes lejátszáskor egyre finomabb és finomabb rezdüléseit fogjuk észrevenni az ’Anubis Gate’-nek, ezért megkockáztatom, hogy az év egyik legjobb prog metal lemezéhez van szerencsénk. Nem is hiába progresszív a jelző, mert egy valóban változatos korongot kaptunk, gondolok itt olyan elemekre, mint a Meshuggah-szerű zúzás betétek, vagy a Telltale Eyes drum ’n bass refrénje és a sokszor pszichedelikusan bekúszó szintetizátor részek. Hallgassuk tehát bátran az új Anubis Gate albumot, mert bár vannak változások, de még mindig azt a vonalat viszi tovább, amire a progresszív metal nagyjai mára képtelenné váltak.

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások