Carmen és Rodrigo: Snétberger Ferenc, Amadinda Ütősegyüttes, Concerto Budapest, karmester: Keller András; Mory Kanté, VIII. Veszprémi Ünnepi Játékok 2011. július 29-30.

Lehet, hogy a keményebb rockzene hí­vei azt hiszik, eltévesztették a honlapot, de most egy olyan koncertről szeretnék Nektek beszámolni, amelynek műfaja nem biztos, hogy szervesen a hard rock zene része, viszont elemei bőven megtalálhatók a szeretett műfajban.

A hangverseny első részében a nemzetközi szinten is az egyik legelismertebb magyar gitárművész, Snétberger Ferenc lépett szí­npadra. A veszprémi közönség jól ismeri őt, hiszen, ha jól számoltam, ez volt a harmadik alkalom, hogy szerepelt a Veszprémfeszt történetében. A művészről, aki 1988 óta Berlinben él, nehéz eldönteni, hogy jazz avagy klasszikus zenész, hiszen mindkét műfajban otthonosan mozog. Gondoljunk csak bele: a kilencvenes években tagja volt hazánk egyik legnépszerűbb jazzformációjának, a Trió Stendhalnak, Dés Lászlóval és Horváth Kornéllal, ‘In Memory of My People' cí­mmel pedig egy olyan komolyzenei művet í­rt gitárra, amely a roma holokausztnak állí­tott emléket.

Egy saját szerzeménnyel, a 'Rhapsody'-val indult a program, majd következett a 1999-ben elhunyt vak spanyol zeneszerző, Rodrigo gitárversenye. (Ő egyébként az Emerson, Lake & Palmer triót is megihlette, hiszen, a Canario cí­mű darabját a sok vitát kiváltott 'Love Beach' lemezen adja elő a Nagy Hármas.) Snétberger játékát talán a szép őszhöz lehetne hasonlí­tani. Fátyolos, kicsit néha szomorú, és rendkí­vül szí­nes, melyben rengeteg improvizáció van (egyes vélemények szerint a kottával nem igazán boldogul, viszont a pali egy zseni), a klasszikus, jazz, népzenei vagy flamenco elemek keveredése pedig nem teszi lehetővé, hogy bármely műfajba beskatulyázzuk őt.

Szünet után, újabb nemzetközi hí­rű magyarok tűntek fel a Concerto Budapest zenekar mellett: az 1984 óta prosperáló Amadinda Ütősnégyes egyedi játékával szí­nezte Bizet 'Carmen' darabját. A 'Carmen' egy slágerdarab a klasszikus zenében, és én mint beteges rockrajongó, bolondulok érte. Azt hiszem, ez a mű abszolút szerethető minden rocker számára. Egy rendkí­vül erőteljes előadást láthattunk, melyre az Amadinda még egy lapáttal rátett. Rácz Zoltán, Váczi Zoltán, Holló Aurél és Bojtos Károly elképesztő összhangban szólaltatták meg nem daloló hangszereiket, és Bizet mesterműve száz százalékosan betöltötte a Veszprém Aréna levegőjét.

Érdekes elegye volt a muzsikának a három előadó: Snétberger, és az ütőszene egyik világnagysága, az Amadinda együtt muzsikáljon a Concerto Budapesttel, egy olyan vonószenekarral, akitől nem idegen a jazz sem (Chick Coreával vagy Bobby McFerrinnel egyaránt játszottak már), és mindebből egy latinos, flamencos est kerekedjen, nos, ilyenre mondhatjuk, hogy jó buli volt, bár tudom, hogy egy ilyen hangversenyre nem illik ilyet mondani. És ne felejtsük ki Keller András karmestert, akinek még arra is kiterjedt a figyelme, hogy a közönséget is bevonja a muzsika szépségeibe, ha ütemes tapsról volt szó.

Bigfoot Egy csipetnyi Afrika a veszprémi várban: Mory Kanté, Veszprémfest, 2011. július 30.

Az igazat megvallva örültem, mikor megtudtam, Youssou N'Dour kényszerű visszalépése miatt a guineai Mory Kantét sikerült megnyerniük a szervezőknek a július 30-i előadásra. Az előbbihez 1988-ban már volt szerencsém az akkori Népstadionban megtartott emlékezetes Emberi Jogok koncerten, utóbbit viszont csak névről ismertem, de feltételezem, ezzel nem vagyok egyedül. A '80-as évek végén a kábelteleví­ziózás rohamos elterjedésével számunkra is szinte kitárult a világ, és az MTV zenecsatorna családtaggá válásával egyre több, jobb (sokszor rosszabb) és újabb zenével ismerkedhettünk meg, melyek közt feltűnt Mory Kanté neve is.

Ő ezekben az években vált világszerte ismertté és népszerűvé a Yeke Yeke cí­mű dalával, mely azóta is a legnagyobb példányszámban elkelt kislemez, mely az afrikai kontinensről érkezett. Lehet, talán kicsit furcsa, hogy a Hard Rock Magazin hasábjain olyan jellegű előadó koncertjéről jelenik meg beszámoló, kinek az elmúlt 25 éve egyetlen sikerét az MTV-nek köszönheti, és az a dal is a balatonparti diszkók egyik legnépszerűbbje volt '89 körül. A szerzemény egyébként még mai füllel meghallgatva is egy remek, friss, vidám, kitűnő hangszeres teljesí­tményt felvonultató, jó értelemben vett sláger, de... Mory Kanté nem ezzel egyenlő, nem ezzel a dallal kell őt elkönyvelni.

Szerencsére az ún. világzene gyors népszerűvé válásával egyre több arra fogékony zenerajongó számára nyí­lt lehetőség megismerni különböző népek zenéjét, kultúráját, életét. Mory Kanté, mint a stí­lus egyik sztárja, szintén egy befogadhatóbb módon, európai zenei alapokkal telepakolt tálcán kí­nálja népe muzsikáját a nagyérdeműnek, í­gy főfogásként megkapjuk Fekete-Afrika lelkét, zamatát, illatát, hangulatát. A szí­npad baloldalán két igazi afrikai démon segí­tette csodálatosan szárnyaló hangjával Kantét, aki folyamatosan mosolyogva, jellegzetes énekével vezényelte a bulit. Mert ez buli volt a javából, a közönség felállt, táncolt, énekelt tapsolt az afrikai ritmusokra.

A koncert csúcspontja számomra a műsor közepe felé érkezett el, mikor a zenekar 8 tagja különböző ütőhangszerek mögé állva, ülve, forogva, ugrálva ütötte-verte a dobokat, tamtamokat, a balafont és egyéb cuccokat, hihetetlen hangulatot varázsolva a veszprémi vár középkori falai közé. Talán az Osibisa lemezein hallhatunk valami ehhez foghatót, vagy ha már itt tartunk, nyugodtan megemlí­thetjük az Uriah Heep Look at Yourself dalának betétrészét is, melyen ugyancsak az Osibisa afrikai zenészei hozzák a fekete kontinens hangulatát. A majd' 8 perces ütős, tamtamos, balafonos hangkavalkád tetézéseként az egyik hölgy törzsi táncba kezdett, szinte extázisban pörgette hosszú befont haját, lebegtette ruháját, rázta fenekét. Mory Kanté második magyarországi vendégszereplése ismét igazi sikert aratott, a közönség vidáman hagyta el a csodálatos helyszí­nt és sétált haza szí­vébe zárva egy szeletet Afrika varázsából.

nagybandi Fotók: nagybandi