Bridger: Bridger

írta TShaw | 2011.08.18.

Megjelenés: 2011

 

 

Kiadó: Escape Music

Weblap: www.myspace.com/glenbridger

Stílus: melodic hard rock

Származás: USA

 

Zenészek
Terry Ilous - ének Glen Bridger - gitár Danzoid - ütősök Greg Manahan - basszusgitár Sam McCaslin - billentyűk
Dalcímek
Tuesday Afternoon How Long On the Ledge Don't Push Me Without a sound Free Live for the Moment Good to be Home Gonna Get Better Once in a Lifetime Heaven and Hell (tribute to Ronni James Dio)
Értékelés

Volt valaha egy sokaknak szép emlékű glam metal zenekar, mely XYZ néven hódította magának a rajongókat (nem összekeverendő Jimmy Page és Chris Squire bandájával!), és amelyet többek között egy elképesztő, sok nagynevű énekes hangját manírozó orgánummál bíró dalnok vitt sikerre. Volt egy másik, visszafogott sikerű banda is, a Head East, mely bár büszke és hosszú múltra tekinthet vissza, kicsiny országunkban sajnos nem sokaknak mond bármit is a nevük, most azonban a két zenekar legfőbb dalszerzői és zenészei egyesítik erejüket, hogy együttes erővel nyerjék meg maguknak a melodikus rockzene híveit…

A kissé sejtelmes bevezető után lerántom a leplet: az XYZ nevű formáció énekese az a Terry Ilous, aki jelenleg a Great White-ban helyettesíti Jack Russelt, mint azt sajnos tudjuk, változó sikerrel és energiával. Pedig a tésztaképű fazon alapból egyáltalán nem egy rossz énekes, a hangja elsősorban a romantikus témakörökben mozgó, AOR-orientált tónust testesíti meg, mely nem csak képzett, hanem jellegzetes is. Maga a hangszín egyébként kísértetéjesen hasonlít az immár tíz éve a Styx-ben domborító Lawrence Gowanére, de szintén efféle orgánummal áldották meg az égiek Age Sten Nilsent a Wig Wamból, vagy Mikael Erlandssont a Last Autumn’s Dreamből.

A gitáros úriember, Glen Bridger vele szemben már nem éppen pályakezdő – a Head East immáron 1969 óta működik megállás (!) nélkül, minimális tagcserékkel, igaz, a fénykoruk egyértelműen a hetvenes évek volt. Hogy mire képes egy ilyen páros és egy jól összerakott ritmusszekció, arra a gitárosról elnevezett formáció, a Bridger próbál válaszolni.

Alapvetően én magam ebben a lemezben egy potenciális „év albuma” várományost vélek belelátni. Amellett, hogy a hangszeresek és az énekes hajszálpontosan lőtte be magát a klasszikus, dallamos rockzene és mindenkor vállalható, fél-akusztikus hangzás közé, nagyszerű stílusátjárásokat prezentálnak az anyagon. A címnélküli korong éppen ezért egy nagyon nehezen kategorizálható, meglepetésekkel teli, ám mégis bármikor hallgatható, akár háttérben is kiválóan megfelelő lemez lett.

Terry Ilous klasszis énektémákat prezentál a lemezen. Hozza magával az XYZ örökséget, közvetlen, sokszor túljátszott éneklése remekül illik Glen Bridger indulatokkal és érzelmekkel teli, ám egyszerű gitárjátékához. Remek példa erre a szinte már musicalba illő, idegfeszítően drámai Don’t Push Me című dal, vagy a szintén színpadi műsorra illő Once In A Lifetime balladája. Számomra tehát Ilous vokális munkája már kapásból eladta lemezt, de a zenészgárda is rátesz egy lapáttal a végeredményre. Az album háromnegyed órája alatt a hagyományos, Bon Jovi-s indulók mellett kapunk akusztikus rockot, slide gitáros balladát, és hard ’n heavy szárnypróbálgatást is, szóval a változatosság kérdésében egyértelműen etalonnal van dolgunk a dallamos rock kategóriában.

A lemez egyetlen fájó pontja a zárásnak hagyott Heaven And Hell feldolgozás, ami véleményem szerint kicsit rontja az album összképét, és talán nem is sikerült annyira jól, hogy érdemes legyen azt felmásolni a korongra – az eddig agyondicsért Ilous itt sajnos nem tud megküzdeni az elé tárt kihívással, noha zeneileg az átdolgozás igazán kiváló lett. A másik dolog, ami miatt keserű a szám íze, a promóció – szemben a Frontiers marketing gépezetével, az Escape Music még mindig képes teljesen fű alatt kihozni bizonyos lemezeket, ez pedig alapvetően ítéli kudarcra Ilous és Bridger zenekarát… pedig az ő jelenlétük miatt az albumnak már a megjelenés előtt volt potenciális vevőköre. De mit tegyünk? Ilyen világot élünk.

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások