Black Country Communion: 2

írta Bigfoot | 2011.06.24.

Megjelenés: 2011

 

 

Kiadó: Mascot (Nagy Britannia) J. & R Adventures (Egyesült Államok)

Weblap: www.bccommunion.com

Stílus: hard rock, blues rock

Származás: Nagy-Britannia, Egyesült Államok

 

Zenészek
Glenn Hughes - basszusgitár, ének Joe Bonamassa - gitár, ének (The Battle For Hadrian's Wall, Ordinary Son) Derek Sherinian - billentyűsök Jason Bonham - dob
Dalcímek
01. The Outsider - 4:23 02. Man In The Middle - 4:35 03. The Battle For Hadrian's Wall - 5:10 04. Save Me - 7:42 05. Smokestack Woman - 5:10 06. Faithless - 5:10 07. An Ordinary Son - 7:59 08. I Can See Your Spirit - 4:11 09. Little Secret - 6:59 10. Crossfire - 6:03 11. Cold - 6:55
Értékelés

Nem szőröznek ezek az angol és amcsi fiúk, hiszen kilenc hónappal az első LP megjelenése után világra jött második csemetéjük is, melynek az elsőhöz hasonlóan nem adtak címet, csak a név után dobtak egy kettest. Talán az lehetett az oka a sietségnek, hogy a bemutatkozó album után nem turnéztak, mostanra viszont összedobtak egy negyvenállomásos vándorutat. Két lemezről már lehet mit játszani, akár válogatni is.

Nekem tetszett az első lemez is, igaz kapott hideget-meleget mindenhonnan, de ízig-vérig rocklemez született a négy zenészfenomén kútfőjéből. A friss termés viszont rádobott még egy lapáttal a bemutatkozásra. Hasonlóan kezdődik, mint az első, hiszen az Outsider az a típusú dal, melytől elrepülnek a lejátszó hangfalai. Pokoli a ritmus, Glenn Hughes bődületes erővel énekel, eszméletlen virgák jönnek a párbajozó Joe Bonamassától és Derek Sheridiantól, Jason Bonham pedig, apja emlékét idézve őrült módon, csépeli a bőröket. A Man In The Middle szintén egy erőteljes nóta - erre készült egy klip is -, a dörgő gitár viszi a nótát, Hughes úgy énekel, ahogy a száján kifér. 

A The Battle For Hadrian’s Wallban Bonamassa lép a mikrofon mögé. A dob itt is őserejű, a gitár visszhangos, talán egy csipetnyi zeppelines pszichedelia is fellelhető. A Save Me misztikusan indít, aztán a Zep Wanton Songjára emlékeztető riff bekeményíti a témát, Hughes mintha egy lavórból szólna, aztán egy kis nagyzenekari hangzás újra a zeppes érzéseket hoz. A Smokestrack Woman folytatja a Zeppelin vonalat, Hughes éneke is Plant dallamvilágát idézi. A Faithless ködös nyugalmat áraszt némi Hammond-szőnyeggel, Bonamassa játéka kicsit Blackmoret, kicsit Page-et juttatja eszünkbe. Az An Ordinary Sonban újra Bonamassa hangját halljuk, és maga dal is az ő lemezeinek bluesos világát idézi, bár a gitárt megint úgy pengeti, mint Jimmy Page. A dal struktúrájában felismerhetjük a Ramble Ont a ’Zep II’-ről. Az I Can”t See Your Spirit egy döngölő hard rock nóta, csak az a baj, megint meg tudok nevezni egy Led Zeppelin nótát, a riff ezúttal a Misty Mountain Hop-ra hajaz a negyedik albumról, de hozzá kell tenni, ez a téma sokkal keményebb. Végre egy lassú blues, Hughes agyszüleménye – piszkosul érti Bonamassa az ilyen témákat – és Glenn is tud is ilyent énekelni, nem akárhogy! Eszméletlen profi módon felpörgetik a dalt, aztán visszahúzódik a csendes szomorúságba. A szóló ezúttal Gary Moore-t juttatja az eszembe. A Crossfire-t is Glenn írta, visszhangosan, savasan, lágyan indít, aztán egy Hendrix-szerű riff váltja fel a lebegést, Bonamassa is őt hozza a magáéban, a vokál úgy hangzik, ahogy Hughes lemezein mostanában, de az egész szerzeménynek valahogy jazzes íze van. A majd hétperces, lassú ritmusú Cold alapjait sok váltással, síró gitárral balladisztikusan hangzik, és hatásosan lezárja ezt a hatvanöt percet.

Pontszám: 8.5

Legutóbbi hozzászólások