Edenbridge: The Grand Design

írta Tomka | 2006.07.04.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Massacre Records

Weblap: www.edenbridge.org

Stílus: melodic metál

Származás: Ausztria

Dalcímek

Értékelés

Melodikus metál, csodálatos hanggal rendelkező női énekes, tehetséges férfi zeneszerző, nagyzenekari betétekkel és nagy í­vű kórusokkal megfűszerezve. Röviden í­gy lehetne jellemezni az osztrák Edenbridge-t (érdekes módon itt vannak a szomszédban, ám tudtommal még nem jártak turné keretében Magyarországon, sajnos). Nagyon ismerős felállás, nem? Szinte egy az egyben rá lehetne húzni a mostanában szappanoperában utazó Nightwish-re is. Vannak bizonyos stí­lusok, amikben sajnos szinte minden zenekart a leghí­resebbhez, vagy az úttörő zenekarhoz hasonlí­tanak, mint pl. a progresszí­v metálnál a Dream Theaterhez, ill. az összes női énekessel felálló heavy metált a Nightwish-hez, néhol jogosan, néhol jogtalanul, de sokszor minimum idegesí­tő módon, ugyanis a stí­lus könnyebb belövése miatt nagyon gyakran erőltetett hasonlatok kerülnek elő, mivel nem tudnak elszakadni a kiindulóponttól. Természetesen majdnem minden zenénél vissza lehet ásni a gyökerekhez, ám ez gyakran szőrszálhasogatás, pláne egy olyan zenekar esetében, mint az Edenbridge, ahol a fentebb leí­rt hasonlatosságok ellenére is már rögtön hallható a különbség, ebben az esetben a Nightwish-hez képest, ugyanis a fő agytröszt, Lanvall már az első albumon olyan sajátos hangzást tudott létrehozni kedvesével, az énekes Sabine-val, ami kisebb túlzásként, de a szokásos hasonlattal élve, mérföldekről is felismerhető. Viszont ha már í­gy belekeveredtem, nem kerülhetem ki az összehasonlí­tást: az első, és legszembetűnőbb különbség a két zenekar között az énekesnők hangjának kvalitásai: mí­g Tarját sokszor vádolták a túlzottan operás énekléssel, amit én gyakran "hidegnek", ill. távolságtartónak érzek (természetesen elismerve fantasztikus adottságait), Sabine esetében azonban ez a vád fel sem merülhet, ugyanis az ő éneke sokkal érthetőbb, hangja karizmatikus volta mellett jóval "melegebb": az együttes "angyalinak" szokta nevezni, ezáltal saját stí­lusukat pedig "angelic bombastic metal"-nak definiálják. A másik fő különbség pedig a zene előadásában és megközelí­tésében rejtezik: mí­g a Nightwish a nagyzenekari felfogás ellenére is alapvetően a metálos jelleget hangsúlyozza, addig - érzésem szerint - az Edenbridge zenéje rockosabb, ha szabad ilyet mondani, musicalesebb megközelí­tésű. Az albumot két epikus, nagyobb lélegzetvételű szerzemény, a Terra Nova, és a cí­madó The Grand Design foglalja keretbe, mindkettő tartalmazza, és kiválóan mutatja be az Edenbridge zenéjének fentebb emlí­tett sajátosságait. A bandának - saját bevallása szerint is - ez a leginkább vokál orientált lemeze, amit jól tükröz Sabine hangjának abszolút előtérbe helyezése, ill. a hatalmas mennyiségű háttérvokál és kórus, amikért Robby Valentine és Karl Groom voltak felelősek, akik mindketten játszanak egy-egy szólót a nyitószámban. Az album talán egyik elsőre leginkább fülbemászó számában, a Flame of Passionbe Lanvall a "tolvajtól lopni nem bűn" mondást kicsit másképp értelmezve és átalakí­tva a "magamtól lopni nem bűn"-re egy kb. fél perces szólóbetétet helyezett át az első lemezükről, í­gy újból megállapí­thattam, hogy régen is milyen kiváló és dallamos szólókat tudott í­rni. Heavy metál albumok kapcsán gyakran szokott negatí­vumként szerepelni a bandák által kényszeresen erőltetett "kötelező lassú". Ha szabad az Edenbridge-t heavy metál együttesnek titulálnom, akkor itt az ilyen tí­pusú számot abszolút pozití­vumként lehet elkönyvelni, ugyanis Sabine hangja megadja azt a nélkülözhetetlen pluszt az ilyen tí­pusú számokhoz, ami általában giccses és tartalmatlan voltuk miatt elveszik. A hangzásra és a körí­tésre szintén nem lehet panasz, a borí­tó pedig, ahogy már azt Lanvalléktól megszokhattuk, ismét gyönyörűre sikerült, hogy ne csak a halló- de látószerveit is elkápráztassák a szépségre is éhes metálrajongóknak.

Pontszám: 9