Symakya - Majestic 12: Open Files

írta garael | 2011.04.29.

Megjelenés: 2011

 

 

Kiadó: Fantai'Zic Productions

Weblap: www.symakya.net

Stílus: prog.-power metal

Származás: Franciaország

 

Zenészek
Matthieu Morand (Elvaron, Akroma) - gitár Kevin Kazek (Seyminhol) - ének Thomas Das Neves (Heavenly) - dob vendégek: Olivier Lapauze (Heavenly) - gitárszóló Nicolas Soulat (Outcast) - nagyzenekari sequencerek
Dalcímek
01. Genesis (8:50) 02. The First Disturbing Contact (3:14) 03. Other Keys (7:59) 04. The Inner Control (7:28) 05. Under The Banner Of The Faith (6:50) 06. Messenger Of The Verb (7:55) 07. Of New Idols (4:59) 08. Supervision: Code 1945 (7:24) 09. Human God? (8:05) 10. Disconnected: End Of Process (3:19)
Értékelés

Sacha Paeth a szimfonikus eurometal keresztapja, szinte látom, ahogy egy elsötétített szobában csókra nyújtja kezét a problémák megoldására, vagy más, egyéb irányú segítségre áhítozó speedvitézeknek, kik megkapván a lehetőséget általában élnek is vele. Aina, Wicked trilógia, Luca Turilly, Rhapsody…hát nem impozáns névsor? Ráadásul nem csak ismert, esélyes befutók köszönhetik a köztudatba lökő segítséget, emlékezzünk csak a cseh Symphonityre, ahová a Luca székéről, izé, trónjáról leszálló Olaf Hayer sem volt rest beszállni, és a Rhapsody szintjére emelni a kelet-európai gárdát, megmutatva, hogy különösebb operatörténeti háttér nélkül is lehet pátoszba merevedett áriametalt írni. Talán az ő példájuk adta a bátorságot a francia Symakyanak, hogy egy kis segítséggel megpróbáljanak az európai fősodorba ugorva öregbíteni a gall vitézi hírnevet, ami – valljuk be őszintén - metalbirodalomban nemigen létezik. Jóllehet, talán a színtér legismertebb honi nevének számító Heavenly dobosa az egyik tag, úgy érzem, ez még kevés lett volna az üdvösséghez: Paeth szelleme végig ott lebeg a produkció fölött, még akkor is, ha ezúttal nem célirányos sztenderd eurometalt kapunk a fülünkbe. A csapat, ha progresszívnek nem is mondható, de szeret kikacsintgatni a lineáris dallamvezetés kényszerítő pályájáról, amihez még jól is illik a billentyű támogatta álszimfonikus háttér. Persze nem kell megijedni, a számok, még ha többségük a hét percen felülre burjánzik, azoknak sem jelentenek megoldhatatlan egyenletet, akik utálják a valódi progresszív metal levezetési metódusait, hiszen ott a segítség: azok a heroikus, néha a Maidenben, néha a Manowarban gyökeredző dallamok, melyeket már első hallásra is dúdolni kezd az indulókba belefeledkezett metalfan, főleg, ha azokat egy olyan énekes tolmácsolja, aki minden bizonnyal csillagos ötöst kapott a Dickinson egyetemen. Nos, azt hiszem, ha csak annyi lenne a lemez érdeme, hogy felhívja a figyelmet Kevin Kazakra, már megérné meghallgatni a hangzatosan reklámozott, az emberi lét kérdéseivel foglalkozó konceptalbumot, de maguk a dalok is elviszik a hátukon az álfilozófiai moralizálásba belefutó produktumot. Hiába, ha a Gamma Ray emlőin nevelkedik egy dobos – és vendégként beugró gitáros -, genetikai szinten ég minden dalszerzői tudományába az europoweri dallamosság, melyet nem tud kiirtani onnan semmifajta progresszívnak látszó ügyeskedés.

Sajnos másik oldalról hiába Sacha barátunk (kereszt)apáskodása, a hangzás nem igazán veszi fel a versenyt a megszokott, bombasztikus minőséggel: a billentyű műanyag csilingelése inkább csak kiemeli, mintsem tompítja a pénztelenség érzését, a gitárok pedig kásásan szólnak a háttérben. Szerencsére Kazak hangját jó előretolták, így a színtelen, kissé tompa megszólalás csak akkor fülbeötlő, ha hősünket éppen a sarokba küldték progresszív riffeket keresni.

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások