Skanners: Factory of Steel

írta garael | 2011.02.27.

Megjelenés: 2011

 

 

Kiadó: SAOL/H'Art/Zebralution

Weblap: http://www.skanners.it/

Stílus: heavy metal

Származás: Olaszország

 

Zenészek
Claudio Pisoni - ének Fabio Tenca - gitár Walther Unterhauser - gitár Dino Lucchi - basszus Kranauer Christian - dob
Dalcímek
01. Never give up (04:20) 02. Iron Man (04:23) 03. Factory of Steel (05:12) 04. Hard and Pure (05:03) 05. Thunder in my Hand (03:00) 06. Story of Sound (04:11) 07. We rock the Nation (03:48) 08. The Lords of Lies (04:10) 09. When I look in your Eyes (05:06) 10. To Survive (02:20)
Értékelés

 A tavalyi év a „nagy öregeké” volt, melynek folyamodványaként ha nem is vérre, de fémre menő viták zajlottak le az Iron Maiden, Halford és Accept hívők között, kinek a favoritjai tették leginkább oda magukat. Természetesen igazságot még Justicia sem tudna tenni, főleg, mert az ő kedvenc bandája jól tudottan a Metallica - de szerencsére itt van egy olyan banda, amely egy divatlapból kilépő modell eleganciával tett az ’i’-re pontot, a megfejtés amolyan „nagysándori egyszerűséggel” oldotta fel a problémát.

No, nem fogom tovább csigázni az olvasók érdeklődését és elárulom a titkot: a csapat fogta magát és mindhárom favorit zenei világát amolyan digitális szkennerbe rakta, majd a kapott végeredményt a fémgyárban addig ütötte, míg egységgé nem olvadva sóhajthatott: „…Be van fejezve a nagy mű, igen. /A gép forog, az alkotó pihen…” (Madách: Az ember tragédiája)

Gondolom, a leírtak nem hangzanak rosszul, főleg azoknak, akiknek nem ciki előkapni a ruhásszekrényből a magas szárú puma cipőt és a cicanacit - szerencsére a szimpatikus akaratot jól sikerült végrehajtás is követte, melynek receptje adott volt: Dickinson áriázós énekstílusát és refrénvilágát magáévá tevő első osztályú vokalista, a 80-as évek világát idéző ikergitáros Judasos riffelés, és az Accept menetelős himnikusságát felvállaló profizmus. Persze lehetett volna a végeredmény amolyan olcsó-tesco gazdaságos is, de - és ha a példaképek színvonalát elérni nem tudták - akik szeretik az említett bandákat, a hallott „formagyakorlatokat” osztályozva minden bizonnyal nagyot csettinthetnek a levegőbe. Ráadásul, ha hozzáteszem, hogy némi Saxon is befigyel olykor, azt hiszem, minden öreg, iszapszemű rája könnyes elérzékenyüléssel gondolhat vissza a valamikori rőzsére, mert nincs az a true rocker, aki ne kezdene vadul headbangelni az olyan himnuszok hallatán, mint az ipari keménységgel kezdő, de igazi indulóvá terebélyesedő Factory of Steel, az icipicit rockosabbra vett Hard and Pure, vagy a Judas ősriffre épülő motoros We Rock the Nation (melyben mintha maga Halford rekesztené a mélyebb és magasabb hangokat).

Persze nem kell csodálkozni a kiadott minőségen: az olasz fiúk nem ma kezdték a gitárokat koptatni, ezért nem is véletlen, hogy nem a divatos talján szimfo-power farvizén evezve próbáltak újból előtérbe kerülni. A Factory of Steel már a hatodik albumuk, és Istók uccse, egy komoly orrba nyomással tartozom magamnak, hogy eddig nem figyeltem fel rájuk, pedig az olasz heavy metal a brazil mellett a szívem csücske, ezzel is bizonyítván, hogy Marxengels tévedett annak idején az internacionalizmus társadalmi színterű vizsgálódásánál - elég lett volna feltenni két, említett nemzetbéli metal lemezt és egyből tudták volna, hol terem a népek egyenlősége!

 A mindig mindenben kukacoskodók természetesen ezer pontot találhatnak, hogy kivéreztessék a szegény áldozatot, de tegyük a szívünket a kezünkre: ki akarná ledöfni a jóságos nagypapát, aki ezerszer hallott, de mégis kedves mesékkel tudja szórakoztatni a nagyérdeműt úgy, hogy mindegyik mesemondó alkalommal csavar egy kicsit a történteken? Paneles szövegek, refrénre kihegyezett, a gyermekkori tudat mélyén motoszkáló őszinte dallamok, barázdabillegetés és a video tanulsága szerint az összes sztereotip mozdulat - ha nem lenne ennyire őszinte az egész, még gúnyosan röhöghetnénk is rajta, de tudjátok mit, én inkább örvendezve mosolygok.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások