Steel Seal: Redemption denied

írta garael | 2011.01.24.

Megjelenés: 2011

 

 

Kiadó: Underground Symphony

Weblap: http://www.myspace.com/steelsealmetal

Stílus: neklasszikus hard rock/metal

Származás: Olaszország

 

Zenészek
Roberto Fasciani - basszgitár Luca Iovieno - dob Adriano Rossi - billentyű Marco Valerio Zangani - gitár Thomas Vikström - ének
Dalcímek
1. Burn The Sky (04:59) 2. Time Stood Still (06:06) 3. Crown Of Thorns (06:04) 4. Holy Thursday (05:05) 5. Victory In Black (04:55) 6. Nevermore (05:39) 7. Call To Roll (04:45) 8. Lord Of The Flies (04:37) 9. Evening Star (05:33) 10. As Darkness Falls (05:46) 11. Afterlude In D (03:31)
Értékelés

Teljesen véletlenül akadtam bele az olasz Steel Seal - micsoda hülye név - albumába, hogy meghallgatása után aztán méltatlankodva/boldogan kiáltsak fel: emberek, én valami mást vártam! Jóllehet, a név, és a horrorfilmek kriptahangulatát elénk szerencsétlenkedő borító kisé becsapott – szimfonikus powerre számítottam -, a kapott, Rainbow ihletésű muzsika heves utánaolvasási ingert ébresztett bennem, mert igaz, ami igaz, még sosem hallottam a csapatról, s hogy egy ilyen bandáról semmit se tudjak – egyenesen skandalum! Nos, verhettem is ököllel a fejemet, mert a pár évvel ezelőtt megjelent debütalbumon még nagy kedvencem, az azóta sajnálatosan kámforrá változott multitalentum, D.C.Cooper énekelt, szokásos bravúrral, és talán egy leheletnyivel a neoklasszikus power, vagy a Tony Martinos Black Sabbath felől alapozva ( a csatolt videon a szerintem legjobban sikerült post-sabbath klónszámot hallhatjuk), hogy aztán jelen korongon egy másik többpróbás veterán, a svéd Thomas Vikström mutassa meg, hogy létezik zenei internacionalizmus, melyhez persze nem kell szellemeknek végigsöpörniük Európán.

 Nos, nem tudom, hogy a banda alapítóembere, a gitáros Marco Valerio Zangani milyen kapcsolatokkal rendelkezik (dehogynem tudom, szabadkőműves), az biztos, hogy nem véletlenül adta a nevét két elsőligás szakember a nemzetközileg ismeretlen művész alkotásához. Zangani ugyanis nem csak jó gitáros, de remek „festő” is, aki ecsetjével könnyedén mázolja elénk a szivárványt: igen, uraim, itt bizony Blackmore mester rockzenetörténeti bandájának felidézéséről van szó, ráadásul a klasszikus, karriert indító két album nyomvonalán. Hammonddal megtámogatott, ízes gitárszólókkal tarkított, veretes dalok sorakoznak egymás után, melyekben Vikström a lelkét is kiénekli és jóllehet, most is meggyőződésem, hogy a legrelevánsabb Dio utód Johnny Gioeli, el kell ismerni, bámulatos kompetenciával. Hangja ugyan teljesen eltér a megidézett példaképétől, az óriási terjedelem azonban azt a kissé steril mellékízt is száműzi, amit Vikström hallgatásakor érezni szoktam.

A szigorúbbak persze kiálthatnak plágiumot a már a címében is a Rainbow-i nagyepikát idéző, és konkrétan a Stargazer zenei örökségét hordozó Time Stood Still , vagy a Victory in black Kill the kinges robogását hallva, ám én nem vagyok az a típus, akivel ne lehetne többször is megetetni a hasonló muzikális receptekkel készült zenei csemegéket, ráadásul olyan tálalásban, ami méltó az eredeti főszakácshoz….Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a dalok bizonyos mértékig tükrözik második ezredbéli születésük időpontját: a hangzás fémesebb, a ritmusok feszesebbek, és a gitárszólókban is több a neoklasszikus elem, de úgy gondolom, ez nem jelenthet gondot azoknak a fanoknak, akiknek bejött annak idején az Alex Beyrodt féle Voodoo Circle. Az elmondottak ellenére azért kell pár meghallgatás, hogy a dallamok beleivódjanak a fülbe, de megéri a türelem – a jól megkomponált gitárszólók adnak némi progresszív ízt a daloknak, kár, hogy a billentyűk csak a magas c-ben végigtunkoltatott Lord of the Filesban és a záró, instrumentális tételben kapnak nagyobb kibontakozási lehetőséget.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások