Guns N' Roses - ez a tiéd, Budapest!

írta Hard Rock Magazin | 2006.06.01.

A magyar közönségnek sem sikerült botránymentes, jó koncertet látnia a várva várt zenekartól. Az utóbbi idők legfelháborí­tóbb estéjének lehetett tanúja, aki... kilátogatott Axl Rose és csapata bulijára. A majdnem teltházas Budapest Sportarénában az előzenakar Sex Action fellépése után mindenki izgatottan várta a nagy csapat fellépését. Várhatta is...Először egészen 10 óráig, amikor is egy technikus műszaki problémára hivatkozva kis türelmet kért a közönségtől. Azután egészen háromnegyed 12-ig, amikor nagy nehezen végre a szí­npadra lépett a Guns. Addigra már a nézők egy része megunta, hogy hülyét csinálnak belőle, és a pénztárakhoz indult, hogy visszakövetelje a jegy árát, melyet a szervezők vissza is fizettek. Egy, a koncerten résztvevő barátunktól megtudtuk, hogy az előadás is az előzményekhez hasonlóan botrányosra sikeredett. A beállás nélkül a deszkákra lépő csapat, (egyáltalán hogy engedheti ezt meg magának egy olyan zenekar aki a világ legjobbjának vallja magát)természetesen iszonyatosan szólt. Axl énekét eleinte alig lehetett hallani és a hangszerekből is csak egy korrekt massza volt érzékelhető. A hangzás azután később javult, Rose is megpróbálta magából kihozni a legtöbbet, de a döbbenten álló emberek arcáról látható volt, hogy nem erre számí­tottak. Az Index információi szerint a késés oka az volt, hogy a zenekar gépe a kezdési időpontban, azaz kilenc órakor szállt le. (nem volt korábbi járat?) Akik ezzel a koncerttel jól jártak, azok egyrészről a büfések voltak, mivel a buli indulásáig az összes sört eladták, másrészről pedig a Hard Rock Magazin stábjának tagjai, akik a Multimedia Concerts jóvoltából nem lehettek jelen az eseményen! Így utólag, köszönjük szépen!

Legutóbbi hozzászólások