Symphorce: Unrestricted

írta garael | 2010.11.05.

Megjelenés: 2010

 

 

Kiadó: AFM

Weblap: myspace.com/symphorcepower

Stílus: power/heavy metal

Származás: Németország

 

Zenészek
Andy B. Franck (Brainstorm, Ivanhoe) - ének Cedric "Cede" Dupond (Downspirit, Freedom Call) - gitár Markus Pohl (Mystic Prophecy) - gitár Dennis Wohlbold - basszusgitár Steffen Theurer (Chinchilla) - dob
Dalcímek
01. The Eternal - 04:08 02. Until It´s Over - 03:46 03. Sorrow In Our Hearts - 03:30 04. Whatever Hurts - 04:41 05. The Waking Hour - 03:30 06. Visions - 04:35 07. The Last Decision - 03:24 08. The Mindless - 05:55 09. Worlds Seem To Collide - 03:44 10. Do You Ever Wonder - 04:21
Értékelés

Andy B. Franc vitathatatlanul korunk egyik legjobb metal torka, ráadásul énekdallamai is vannak olyan karakteresek, hogy az első osztályba röpí­tsék azokat a bandákat, melyekben szerepel: azt, hogy a Symphorce - ról beszélünk, vagy a Brainstormról, igazából csak az Andy világa alá pakolt riffek jellege határozza meg. Ennek ellenére jól tudjuk, - és ebben van némi igazság - a Brainstormot a német Vicious Rumorsnak, a Symphorce-t pedig Germánföld Nevermore-jának szokás nevezni, éppen ezért is voltam kí­váncsi, hogy az idei slágeresebb Sohatöbbé albummal - mely könnyedebb világával némileg megosztotta a fanokat - szemben mire megy Németország "amerikásí­tott" power brigádja. A meccsre fogadók azonban csalódhatnak, Andyék ugyanis egy cseles kitérővel, melyet a középkorban megfutamodásnak, jelenünkben pedig stratégiai manővernek, vagy a zenében a szélesebb tömeg felé történő nyitásnak (slágeresedének) neveznek, gyors fogyasztással az alsóbb súlycsoportba transzportálták magukat: az új Symphorce album már csak a dallamok alapjaiban, és a mélyrehangolt gitárokban hasonlí­t a valamikori szépreményű power-rafinériához, ám nem gondolom, hogy ezért most a kardunkba kellene dőlnünk. Az Unrestricted ugyanis egy olyan konkrét slágerparádé, amely dallamaiban bátran felveszi a versenyt a legjobban sikerült Brainstorm pillanatokkal is, amolyan melódia best ofot produkálva, bikabőgető hangzásánál fogva pedig még nyakon is veri a tesócsapat legutóbbi jól sikerült produktumát. Andy kapitány teljesen átvéve a parancsnokságot egy olyan irányba mozdí­totta el a csapatot, mely az eddigiekkel ellentétben nem a szigor, hanem a dallamok oldaláról közelí­t a Brainstorm felé, a progresszí­v jelleg pedig a múltba küldve hagy teret a slágerkibontásnak. Rafinált riffek csak jelzés értékűen léteznek, a szólók is igen visszaszorultak, ám a fémes jelleg azért nem tűnt el - modern powernek mégsem mondanám a megszületett alkotást: furcsa zenei öszvér született, melyben az apa és az anya génjei egymással harcolva tolják hol szigorúbb, hol közérthetőbb irányba az albumot, ám át nem lépve azt a bizonyos határvonalat, mely eddig a Symphorce-t tökösebb csapattá avatta. Itt most elvétve sincsen olyan, szinte thrashbe váltó ökölsorozat, mint a múlt album Darkness fills the Sky-ja, vagy a valamikori Face of Pain volt, ám van egy rakatnyi sláger - élükön a szerintem csúcspont The Waking Hourral és a záró Do You Ever Wonderrel, a régi időkre talán csak az elektronikával is kacérkodó, málházósabb, ám fakóbb témájú The Last Decision emlékeztet. Ettől függetlenül a lemez második fele egy leheletnyivel keményebb, köszönhetően a pár "grúvosabb" riffnek és dallamvezetésnek, talán itt érhető tetten leginkább Andy hangjának hasonlósága a minden bizonnyal példakép Dickinsonéhoz, ami nem baj, sőt...nyí­lt titok!

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások