Michael Kiske: Kiske

írta garael | 2006.05.07.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Frontiers records

Weblap: www.michael-kiske.de

Stílus: rock

Származás: Németország

Dalcímek

Értékelés

Szörnyű lehet olyan elvárások között élni, melyeknek elérése a belső motiváltság hiánya miatt már lehetetlen. Ilyenkor ezeknek az elvárásoknak a fala olyan lelki börtönt eredményezhet, melyből kiszabadulni csak egy úton lehet: a személyiség feladásával, az önkifejezés lehetőségének elutasí­tásával: vagyis a művészet lényegének negációjával. A korábbi nagy sikerek démonkarjai, a rajongók permanens ostorozása, a néha-néha visszakacsintgató próbálkozások - melyek ráadásul az abszolút siker reményével kecsegtetnek, szemben a jelen visszafogott eredményeivel - azonban teremthetnek olyan állandó feszültséget, melyek csak megerősí­tik az elhatározásában a művészt, hogy helyes utat választott, mégha állandóan bizonyí­tani is kell magának. Ilyenkor aztán már kevés a rajongók elvárása, kevés az új út rögös nehézsége, és a régi diadallal kecsegtetű simasága- a művész önigazolást találva mehet szemben az árral, mely azonban elüllyedéssel is fenyegethet, ami után nem marad más, csak némi örvénylő ví­zhullám. Michael Kiske a metal nagy fekete könyvének állandó, visszatérő szereplője, a zenei frusztráció és a művészi öntörvényűség filozófikus és sértődött , ám rettenthetetlen harcosa, egyfajta metal Lucifer, ki a valamikori elsődleges angyali létből zuhant a föld mélyére, hogy a aztán a felnövekvő metál nemzedék az ő nevével riogassa gyermekeit, az elvetéltség megtestesőtí­jeként emlegetve az egykori Helloween énekest - nos, talán ő az egyik művész, aki leginkább átélheti az alkotói inspiráció és az elvárások ambivalenciájából adódó feszültséget. Jómagam a Helloween hatására szerettem meg a metal-zenét, Kiske hangján és az együttes dallamain "szocializálódtam". Akárcsak a többiek, annak idején én is értetlenül fogadtam a Chameleon kí­sérletező, a későbbi Kiske világot előrevetí­tő dalait, és hallottam keserűséggel az énekes kiválását az együttesből. Akkor még azonban biztos voltam benne, hogy Kiske nem fogja otthagyni a metál szí­nteret, a sérelmek gyógyulásával vissza fog térni. Teltek az évek, és a visszatérés jelei egyre sokasodtak: az Avantasia metal operában, az Aina-ban, a tribuzy-ban, majd az Edguy-jal az újra nevét hallató egykori ikon mindig felébresztette a rajongókban a remény lángját, hogy az AOR énekessé váló Kiske ismét keményebb ví­zekre fog evezni, otthagyva a lágyabb tengerek süllyedő gályáját. A vendégszereplésekkel újra a figyelem központjába kerülő énekes interjúi azonban meggyőztek arról: nemhogy Helloween reunion (legalább egy koncert erejéig) nem lesz, de Kiskében a metallal szembeni negatí­v attitűd az egyéni sérelmek mélyen a tudatba rögzült kövévé keményedett. A Supared elvetélt próbálkozása után azonban a Place Vendome viszonylagos sikert aratott - no, nem a Helloween fanok körében. Az elkészült AOR album - mely Kiske szándékával szemben kissé még keményre is sikerült - adott némi okot arra, hogy reménykedjünk, miszerint az énekes megtalálta végre önmagát, és egy új alkotói út kitermelhet olyan sikereket, melyek igazolhatják a korábbi döntések helyességét. Itt van hát az új album, és én csalódottan csóválom a fejem. Csalódottan, és nem is a félakusztikus, állandó monotonsággal vánszorgó, lassú dalok miatt, ezt elfogadom, nem az én világom. Annak idején az Instant Clarity sem volt metal, ám az egyik kedvenc albumommá vált, és miért? Mert Kiske énekelt rajta, kihasználva hangi adottságait, azt a gyémántot, mely bármely stí­lusból ki tudja hozni a benne lévő értékeket, ám most.... A tök egyformának tűnő szerzemények hangulati monotonsága, a dinamikai váltások hiánya csak a dalokat teszi számomra unalmassá, ám Kiske a metal énekléstől olyannyira idegenkedve még a hangjából is lefaragott vagy két oktávot, hogy itt még véletlenül se gondoljon senki a valamikori fémistenre, amivel az egész produktum válik érdektelenné, középszerűvé. S hogy milyenek a dalok? A beatles iskola lí­raiságát felvillantó, ám az azok zsenialitását nélkülöző átlag szerzemények: kellemes hallgatni valók, ám pusztán az ezerből egy tucat, semmivel sem jobbak, mint pop társaik. Nem mondom, hogy egy-egy dalt nem dúdolnék szí­vesen, ha többször meghallgatnám az albumot, ám erre az egyforma hangulati világ sajna nem tud rávenni. Barátnőknek, popszerető barátoknak persze meg lehet mutatni, - akik értetlenkedve rázhatják a fejüket, hogy micsoda, ez volt az egyik metal énekes ikon?-háttérzenéként jól funkcionálhat, de a figyelem fenntartásához kevés.

Pontszám: 6