Ozzy Osbourne, Chris Ayres: Én, Ozzy
Az Ozzy Osbourne legendárium 2010-ben egy új stúdióalbum mellett az ’Én, Ozzy’ című önéletrajzi könyv magyar nyelvű kiadásával is gazdagodott. Régóta várt, valódi hiánypótló kiadványról van szó, amiben a rajongók végre egészen közelről ismerkedhetnek meg a sötétség hercegével.
Igaz, ami igaz, ennyire személyes hangvételű írást ritkán olvashatunk zenészektől. Az ember tényleg úgy érzi, hogy Ozzy csak neki, meghitt körülmények között meséli el a történeteit, amin aztán együtt derülhetünk, vagy sírhatunk. Van azonban néhány olyan apróság és mellékesnek tűnő tényező, ami egy kicsit megzavarja az amúgy tényleg nagyon jó összképet.
Ozzy barátunk évtizedek óta egy jól működő gépezetnek a része, amit részben Ő, részben Sharon irányít, vagy próbál irányítani a körülményeknek megfelelően. Minden lépésük tudatos, semmit sem tesznek ok nélkül. Feltehetően ezt a könyvet sem véletlenül írták meg olyanra, amilyen végül lett.
Eleve, Ozzy már a könyv elején elkezdi magyarázni a bizonyítványt, miszerint ő bizony semmire sem emlékszik, pontosabban ő ÍGY emlékszik a dolgokra, a sok érdekes filmrészletet így köpte vissza az általa csak szivacsnak titulált agya. Ennek ellenére a könyvben jó néhány olyan visszaemlékezés is helyet kap, ami feltűnően pontosan és kimunkáltan lett lejegyezve. Félreértés ne essék, nem az a problémám, hogy párbeszédeket írnak le a hatvanas évek derekáról, ez nyilván az írói szabadság egyik megnyilvánulása, amire szükség is van az olvasmányosság érdekében, de valóban feltűnően sok az olyan momentum, amire az ember több mint negyven év távlatából nem biztos, hogy emlékezhet – főleg, ha Ozzy Osbourne-nak hívják az illetőt.
Bár sosem voltam Sharon-ellenes, abban is biztos vagyok, hogy a könyv nem jelenhetett volna meg úgy, ha abban túlságosan rossz fényben tüntetik fel Sharon személyét és jelentőségét. Személy szerint tartom magam ahhoz, hogy a rajongók csakis kizárólag köszönettel tartozhatnak ennek az asszonynak, ám nem vagyok biztos benne, hogy a könyv tartalmában nem eszközölt néha változásokat.
Szintén érdekes momentum a Mötley Crüe-vel közös turné leírása. Érdemes az itt leírtakat összevetni Neil Strauss szintén igazán ütős könyvével, hamar rájöhetünk ugyanis, hogy a két oldal mintha tudatosan akarná a másikat vadabb, féktelenebb alak(ok)nak feltüntetni. Itt konkrétan úgy tűnik, mintha a terrorikrek lettek volna az elvetemültebbek, míg a másik könyvben Ozzy volt a megtestesült állat. Mint amikor a gyerek próbálja elhitetni a szülőkkel, hogy márpedig a szomszéd srác vitte őt bele a hülyeségbe… És persze, ha véletlenül felmerülne a ferdítés gyanúja, Ozzy egyből bedobja az „én így emlékszem rá” formulát.
Mindezek ellenére azonban azt kell mondanom, hogy az ’Én, Ozzy’ egy elképesztően magával ragadó könyv. Messze nincs benne annyi feszültség, mint a Mötley könyvben, de ez törvényszerű, hisz itt egyetlen elbeszélőtől ismerhetjük meg a történetet – igaz, kissé foghíjasan, mivel a kilencvenes évek történései valamiért titokban maradnak az olvasó előtt. A könyvet Ozzy mellett jegyző Chris Ayres kiváló munkát végzett, hiszen egy diszlexiás ember gondolatait vetette papírra, és feltehetően abban is nagy szerepe volt, hogy végül sikerült fogyaszthatóvá varázsolni az Ozzyból feltörő emlékeket. Irodalmi szempontból tehát kizárólag elismerés illeti a szerzőt.
A történet azonban távolról sem karrierösszegző mű, mondhatni, ezzel semminek sincs vége. Az utolsó fejezetnek hagyott Zárójelentés rendkívül humorosan, egyben megdöbbentően ragadja meg Ozzy meséjének az esszenciáját, ám ahhoz, hogy egy tényszerű és alaposabb írást kapjunk, feltehetően meg kell várnunk, hogy egy rendkívül elszánt és jó irodalmi érzékkel megáldott zenekedvelő nekiessen a Black Sabbath és az Ozzy Osbourne sztori felgöngyölítésének…
- A hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges
- 2238 olvasás
29 hozzászólás "Ozzy Osbourne, Chris Ayres: Én, Ozzy"
1. Olvastam a
Olvastam a könyvet.
"Legendás".
Tudjátok, idővel megszépülnek a dolgok...
2. Imádtam olvasni ezt a
Imádtam olvasni ezt a könyvet, persze a Sharon-gépezetet illetően nekem is voltak kétségeim, hogy talán itt-ott ferde a sztori. De ha belegondolunk, abban semmi különös nincs, hogy Ozzy szeretettel ír a feleségéről, aki ráadásul megmentette őt a kokainba fulladástól. Miért írná le azt, hogy "Sharon, a feleségem, egy hárpia, aki folyton csak a saját hasznát látja bennem"? Ha ezt gondolná, bizonyára elvált volna már tőle. De igazából nekem a könyvnek nem is ez a része volt a lényeges, hanem a Black Sabbathos időszak. A Jethro Tullos résznél a sírás kerülgetett kb.
3. Na igen, bennem is a
Na igen, bennem is a hitelesség gondolata merült fel először a könyvvel kapcsolatban, van itt azonban egy 22-es csapdája. Ha Ozzy valóban annyira szét volt esve, hogy nem emlékszik vissza, ráadásul önmagától egy könyv megírására sem lenne képes nyilvánvaló, hogy ha könyvet szeretnének, akkor kompromisszumo(ka)t kell kötni. ( szerzőtárs, olvasmányossági szempontok, izgalom stb.) Az már egy más dolog, hogy senki nem kötelezte őket könyvkiadásra, nyilván jó biznisz ez nekik. Mindazonáltal valóban hiánypótló kiadvány. Valószínűleg Ozzy halála után előbb-utóbb egy pontosabb, több forrásból építkező valamennyire objektívebb könyv fog majd születni.
A könyvet megjelentető kiadó amúgy is kedves a számomra, ezért valószínűleg előbb-utóbb ezt is elolvasom majd. A Motley-könyvet is tervezem már egy ideje, mert nagyon jók a visszajelzései.
4. Lassan már a csapból is Ozzy
Lassan már a csapból is Ozzy folyik.
Nekem ez már régen túl sok belőle.
Ebben a nagy Ozzy-dömpingben a zene jelentősége egyre csak zsugorodik, mint az alkoholtól tönkrement máj.
Végülis mitől értékes ember Ozzy? A Sabbath-albumoktól, ill. a 20. századi szólólemezeitől. Nekem ennyi kell Ozzy-ból. Nem kérem a valóságsóit, meg a róla szóló napi átlag 3 db hírt a semmiről, és nem kérem a róla szóló könyveket sem, sőt még azt sem, amit ő írt. Köszönöm, de elég az a néhány lemez, sőt mostanában azokat is ritkán veszem elő. Lehet, hogy már Ozzy-allergiában is szenvedek.
5. Köszönöm, ezt én sem írhattam
Köszönöm, ezt én sem írhattam volna szebben. Talán még annyit tennék hozzá, hogy "...és még hangja sincs". :-)
6. Nekem a kedvenc előadóm és
Nekem a kedvenc előadóm és nagyon is érdekelt az élete, ezért vettem meg a könyvet, egyébként audio book is megvan csak az angolul.
7. Szerintem van hangja, vannak
Szerintem van hangja, vannak olyan dalok az albumain ahol azért tudni kell énekelni.
8. Bocsánat, de engem a
Bocsánat, de engem a "hitelessége" annyira nem hatott meg. Még ha "mesékről" is van benne szó, kit érdekel? Ez egy igazán remek könyv, tele kiváló sztorikkal, amiken fekszel a röhögéstől. Lehet, hogy a fele sem igaz, de ki a francot érdekel, eszméletlenül szórakoztató olvasmány, olyan, mint egy remek vígjáték. Az meg, ha valaki nem szereti Ozzyt, "már a csapból is ő folyik", és ezért nem olvassa el ezt a remek, humoros, jópofa, szórakoztató könyvet, csak magával cseszik ki.
Kevés a tényszerű adat, sok a sztori. Jó is így.
9. Alig varom, hogy a parom
Alig varom, hogy a parom befejezze a konyvet es kezbe vehessem. Amikor olvassa es epp ott vagyok, kb. 5 percenkent rohog fel hangosan valamin.
Igazabol ugy gondolom, csak az ilyen szemelyes hangvetelu rockkonyveknek van ertelme, mint ez, a Lemmy oneletrajz, a Motley-s konyvek vagy epp az altalam most olvasott Aerosmith. Ki a francot erdekel, hogy valami "szakiro" kielemzi az adott eloado munkassagat? Sokkal jobban meg lehet erteni - szeretni - egy eletmuvet, ha ismerjuk a korulmenyeket.
10. A hitelesseg kerdeseben egy
A hitelesseg kerdeseben egy dolog torzitasa zavar leginkabb, megpedig a Black Sabbath Ozzy utani korszakanak semmibe vetele. Ozzy erezhetoen sajat szemelyet tartja a BS lenyegenek, nem veletlen, hogy a kivalasa utani BS korszakrol csak annyit ir, hogy a BS lemezek nem ertek el olyan sikereket mint az Ozzy szolok. Diot egy mondattal elintezi, Martint meg sem emliti - oke, ez nem a BS tortenete, de igencsak erzodik belole a kinos feltekenyseg.
Egyszeruen nem hiszem el, hogy Ozzynak akkora szerepe lett volna a BS alkotoi munkajaban, amennyire azt o kihangsulyozza.
A jellemeben egyetlen pozitiv dolgot fedeztem fel, tisztaban van azzal, hogy mennyire 'esendo' ember, oszinten vall gyvasagarol, allatkinzasairol, feleseg es gyerekvereseirol, illetve arrol, mennyire iranyithato es befolyasoolhato ember.
A konyvrol pedig egy pillanatig se gondolja senki, hogy Ozzy muve, hehehehhe, a zamatat ado stilus es szerkezet az arnyekirot dicseri.
11. Garael, mit írjon a Black
Garael, mit írjon a Black Sabbathról, mikor ez az ő könyve, és a BS-ből való kilépése után már csak néhány reunionnyi köze volt hozzájuk? Nem hiszem, hogy sok értelme lett volna, ha elkezdi a Black Sabbath 1980 utáni életművét elemezgetni.
Féltékeny ugyan, de elismeri, hogy nagyon meg volt ijedve, hogy a Heaven and Hell album miatt háttérbe szorul. Ennyi féltékenység pedig szerintem minden énekesben van, akit lecseréltek. Ian Gillan ugye pár éve azt állította, hogy nem is ismeri a Burn albumot... de teszem azt Bruce Dickinson egy önéletrajzi könyvben nem pazarolná a lapokat a többi Maiden énekessel készült albumok elemezgetésére.
12. Egy régi interjúban én azt is
Egy régi interjúban én azt is olvastam, hogy Dickinson saját bevallása szerint nem hallgatta meg soha a Blazes Maiden lemezeket, csak azokat a számokat, amiket koncerten tolnak. Szerintem sem baj, hogy nem foglalkozott a nélküle készült Sabbath lemezekkel, még rosszul is venné ki magát, ha esetleg valamelyikre azt mondaná, hogy nem tetszik neki. Ennek ellenére Dioról nagy tisztelettel nyilatkozik a könyvben, de megmondta, hogy szerinte nem Black Sabbath néven kellett volna folytatni. Nincs ebben semmi, ez z ő véleménye, amit szerintem teljesen meg lehet érteni az ő szemszögéből.
13. Pont az ilyen konyvek
Pont az ilyen konyvek lenyege, hogy szubjektivek. Nyilvan Iommi is megirja majd a sajat tortenetet es akkor lesz elemezgetes a BS-rol is. Amugy meg Garael, pszichologuskent nagyon is jol kellene ismerned ezt a magatartast Gillan, Ozzy stb. eseteben: nemcsak a sertettseg es feltekenyseg van bennuk, de azzal is tisztaban vannak, hogy maguknak is koszonhetik a tortenteket. A szembenezes onmagunkkal sose kellemes.
Ami Dikcinsont illeti, a 90-es evekbol (Skunkworks korszak) emlekszem egy Hammer interjura, ahol nagyon pozitivan es korrektul nyilatkozott a Maidenrol es Blaze-rol meg a dalokrol.
14. Ha nem érdekel miért olvastad
Ha nem érdekel miért olvastad el a cikket, és miért írsz hozzászólást?
Én is olvastam a könyvet és nem tudtam letenni. Szórakoztató de tényleg elég felületes iromány.
OZZY FOREVER!
15. Érdekes olvasmány a könyv, én
Érdekes olvasmány a könyv, én mindig szívesen olvasok zenészekről, és arról, hogy ők miként élnek meg ezt vagy azt.
16. Sőt én meg Ozzyról olvastam
Sőt én meg Ozzyról olvastam egyszer, hogy nem is hallgatta nagyon későbbi Sabbath lemezeket. Nem nagyon érzett indíttatást, hogy elővegyen egy Dios vagy Martinos vagy akármilyen 78 utáni Black Sabbath lemezt.
17. Miert is tette volna...?
Miert is tette volna...?
18. Az 1978as Never say dieról
Az 1978as Never say dieról azt írja kb, hogy a legnagyobb szemét amit valaha kiadott a kezéből.
19. Nekem sem tetszett annyira,
Nekem sem tetszett annyira, mint a Mötley könyv, de azért jó volt olvasni. Mondjuk engem pont a 80-as évekbeli történések érdekeltek volna legjobban (mármint a lemezkészítések, turnék stb.), de hát tudjuk, hogy pont a 80-es évekre nem emlékszik Ozzy. Amúgy szerintem a RIP Fest-en egy kiváló hangminőségű bulit nyomtak, persze csak kb. 75 percben, nulla látványvilággal, de Ozzy sosem a látványról szólt. A pár évvel ezelőtti beszámolók, lyutyub videók alapján tartottam tőle milyen hangja lesz (ill. mennyire nem lesz), de nem volt vele különösebb gond. Most láttam életemben először, régebben mindig arra gondoltam, hogy amikor majd megszólal kezdésként a Bark at the Moon, férfi létemre még talán el is sírom magam, ez most a sok várakozás/fáradtság stb. miatt nem következett be, de a kb. harmadik-negyedik számként eljátszott Mr. Crowley alatt azért jött egy kis borzongás... Várom a pesti bulit is!
20. James Uram Miert is tette
James Uram
Miert is tette volna? Hat szerintem muveszi hiusagbol. Lehet, hogy a H and Hell emlitese elkerulte a figylemem, mert egyetlen legyintessel elintezni a tovabbi BS eredmenyeket, nem tul elegans, heheheh.
Addig nem akarok leloni semmi poent, amig nem olvastad a konyvet, utana majd kivancsi leszek a velemenyedre errol a dologrol.
21. Nekem nem jött be ez a könyv.
Nekem nem jött be ez a könyv. Én személy szerint nem arra vártam, hogy 400 oldalon keresztül szinte csak azt olvasom, hogy Ozzy mikor épp milyen drog és alkohol kombinációkkal csapta szét az agyát. Ezt kár volt ilyen mélységekben leírni, hiszen ezt az egész világ tudta. :)
Persze akadt egy -két jó story amin elnevettem magam, de összességében csalódás volt a könyv.
Számomra meglepő volt az is, hogy Zakk Wylde-t alig említi, talán 3-4 oldal erejéig. (mondjuk lehet hogy a könyv írásakor már kezdett megromlani a viszonyuk és ezért..)
Jake E. Lee-t pedig ha jól emlékszem elintézi 3 sorral, azért ennél nagyobb gitárosok... pláne hogy ők is vastagon hozzájárultak ahhoz, hogy Ozzy ott tartson most, ahol...
A 80-as évek vége és a 90-es évek szinte teljesen kimaradt, lehet hogy Ozzy "agyi-merevlemezéről" elszálltak már ezek az infók, de csak jó lett volna erről az időszakról is pár story vagy valami..
A Black Sabbath-os rész a könyv elején tényleg nagyon jó, viszont amire kíváncsi lettem volna hogy pontosan miért váltak el az útjaik annak idején, nem kaptam választ, csak kb. 5 oldal mellédumálást... mindenki nagyon jó arc, nem haragszom senkire... stb.stb Csak jó politikus ez az Ozzy :)
Szívesen olvastam volna olyan albumok elkészítésének hátteréről, mint pl:The Ultimate Sin, No More Tears, Ozzmosis, de ez is kb. fél oldal terjedelemben valósult csak meg.
Így utólag kár volt 4000 Ft-ot kifizetnem a könyvért, számomra kb. 100-150 oldal volt ami tartalommal illetve humorral bírt, a többi nem igazán jött be. Lehet hogy pár év múlva még kijön egy Én, Ozzy - Ami még eszembe jutott... kiadvány, és akkor felértékelődik az első kötet is.
22. Na ez mondjuk érdekes. Ha
Na ez mondjuk érdekes. Ha tényleg ennyire szelektíven taglalja a múltat, az már nem olyan finom. Se Zakk, se '90-es évek...
Most akkor az 'éjtíz' vagy a 'nájntíz' maradt ki az öregnél...? :)
23. az volt az indoka h szerinte
az volt az indoka h szerinte piál
24. Egész pontosan az, hogy
Egész pontosan az, hogy ameddig ő is piált addig nem zavarta mert mindketten részegek voltak, utolsó őrültségük együtt egy 120 cmes tv kidobása egy hotel szoba ablakán. De miután Ozzy abbahagyta a piálást és látta milyen a részeg ember...
25. Ááááá, a picsába is, tudom,
Ááááá, a picsába is, tudom, hogy - talán - jogos a sok utálkozás, de fiúk (lányok), nekem Ozzy a keresztapám, és én vállalom. A francba is, tudom, h Dio, meg Martin torka jobb, de bazz, az első 8 Sabb,,,, ááááááá az.....na szal nemár!!!! :))))
Meg a Diary - No More Tears era, óóóó, fiúk, csak én figyeltem rokktöri órán!? :))))))))))))
Ozzy az Apám!!!!!!!!!
Ne bántsátok!!!!!
A Kib... Heavy Fuckin' Metal Fuckin' Keresztapja!!!!!!
(Objektív vélemény: Az Ozzmosis óta azé már kevesebb az ihlet. Sztem nem csak én, hanem tán még Ő is érzi, de Basszus ŐŐŐŐŐ OOOOZZZZYYYY!!!!!!!!
Bocs, vigyáztam.......