Metalring - Ian Gillan: Gillan's Inn

Egy csodálatos tehetségű művész negyven éve tartó karrierjének összefoglalását nehéz objektí­ven elemezni. A számos kiemelkedő vendéget felvonultató lemez hangulatos, vagány, zeneileg tökéletesnek mondható. Nekem sajnos Gillan hangja néha eröltetettnek tűnik....és -bár tudom, hogy kihagyhatatlan ebből az életműből - de nem tehetek róla: én már nagyon unom a "Smoke On The Water" különféle verzióit! Mindettől függetlenül ez egy meghallgatásra érdemes, remek anyag!

Ugyan nem értem a lemez miértjét, hiszen nem olyan régen jelentkezett a Purple új lemezzel.
Ettől függetlenül élvezet hallgatni Ian hangját és a közreműködő vendégek muzsikáját. Olyan hely Gillan kocsmája, ahol szí­vesen töltenék minden estét.

Nem igazán értem az olyan tribute lemezeket, melyen az eredeti felfogásban próbálják lejátszani egy banda számait, főleg nem, ha az a banda a világon az egyik legjobb volt. Ráadásul Gillan hangja - amit már a legutóbbi Purple lemez kritika í­rásakor megjegyeztem - megkopott az évek során, melyet a vendégzenészek neve sem tud feledtetni. (Talán csak az Iommi féle feldolgozás).Ez biza csak fakó kópiája az eredetinek, még a szóló-számokénak is.

Gillan zseniális énekes. Összetett egyénisége átsugárzik, azzal együtt,
hogy ez a lemez öreges, mint ő maga. Tehát ezt 30 (40?) év fölött lehet
élvezni. Alatta semmi képpen... De, például engem sem elégí­t ki
intellektuálisan.

A csapat nagyon jó, de versenyzőnk egy kicsit megkopott. Bár az ütések régi jó bevált jobb, és bal horgok, de valahogy elég erőtlenek.
Lefordí­tva (kövezzen meg aki akar) Gillan hangja néhol már annyira idegesí­tett ezen az albumon, hogy maximum egy döntetlen, de az is csak a név illetve a zenészek miatt.

Úgy a szorí­tóba lépni, hogy valaki egykori legjobb önmagának már csak a töredékét tudja hozni, bátor és legalábbis elismerésre méltó cselekedet.A "soha nem volt a hangom olyan jó, mint most" kijelentés mögött persze mindenki látja és hallja a realitást, még maga Gillan is, ezért hát olyan hátországot toborzott a lemezre, hogy ihaj! Az más kérdés, hogy sportszerű-e tucatnyian boxolni egyszerre a Gillan név mögött. Nem is Gillan miatt jó ez az album, hanem az olyan nevesincs "zongoracipelőktől", mint Uli Roth, Satriani, Steve Morse, Steve Morris....stb. Minden mindegy.Az eredmény: Győztes: Ian Gillan. (De a pénzdí­jat tessék igazságosan szétosztani a sikerért keményen megdolgozók között!)

Az egykoron vitathatatlan nehézsúlyú bajnok tért vissza sikerei szí­nhelyére, hogy a régi ütéskombinációkkal elevení­tse fel a nézőkben egykori nagyságát. A ringsegédek és edzők azonban hiába voltak a világ legjobbjai, az ütések egykori romboló erejét, a virtuóz kombinációk letaglózó gyorsaságát már ők sem tudták helyre állí­tani. Jóllehet a bí­rák megosztott pontozással a bajnokot hozták ki győztesnek, ez szólt inkább az emlékekben élő névnek, mint a jelenkori ökölví­vónak.