Kiuas: Lustdriven

írta Kotta | 2010.06.16.

Megjelenés: 2010

 

 

Kiadó: Spinefarm Records

Weblap: http://www.kiuas.net/

Stílus: europower

Származás: Finnország

 

Zenészek
Ilja Jalkanen [vocals] Mikko Salovaara [guitars] Markku Näreneva [drums] Teemu Tuominen [bass] Atte Tanskanen [keyboards]
Dalcímek
1. Kiuassault 2. Cry Little Angel 3. Of Lust Love And Human Nature 4. Aftermath 5. Lights Are Many 6. The Visionary 7. Heart And Will 8. The Quickening 9. Summer's End 10. Winter's Sting
Értékelés

Pizza metal? Pizza metal. Nem, nem olaszok. Viszont ennek a remek kajának a koncepcióját érzem a zenéjükben. Azaz, van néhány kötelező összetevő, melyek egyrészt a tészta alapjául szolgálnak (ví­z, só, liszt, élesztő), másrészt kell még egy kis paradicsom és a sajt. Ennyi. Az alapra aztán rádobálhatsz bármit, elrontani szinte lehetetlen, csak a fantázia szab határt, na meg a család í­zlése. Itt az alap - a pizzatészta, ha úgy tetszik - a jó öreg, speed alapú europower (abból is leginkább a Rage-féle egyenesvonalú, de intelligens vonal). Erre kerül némi szimfonikus szósz, néhány szelet parasztkolbász, azaz folkos elem, csí­pős fűszerek modern, feszes riffelés és "jelzésértékű progresszivitás" formájában, ahogy azt Tartuffe kolléga, a stí­lus nemzetközileg elismert szakértője (Dionysos) szokta mondani. Mindennek a tetejébe pedig erős, büdös sajt, némi-nemű hörgés képében. Azaz szinte mindenből egy kicsi, amit az európai fémzene az utóbbi évtizedekben fel tudott mutatni. Nyami! Most akkor a végeredmény finom lett, vagy élvezhetetlen katyvasz? Sok éves pizzakészí­tői tapasztalatból mondom, ahogy az élet más területein, itt is az alapokon múlik minden. Ha a tészta jó (én a vékony, szélén ropogósra esküszöm), akkor minden jó! A feltét már nem is olyan fontos, valakinek ez a rész fog jobban í­zleni, másnak meg amaz - a változatosság amúgy is a legtöbb embert gyönyörködteti (az asszony evvel nem feltétlenül ért egyet). Márpedig itt az alapok nagyon rendben vannak. A finn brigád játéka olyan feszes, mint rajtam a tavalyi nadrág, speed-powert csakis í­gy szabad előadni. És itt álljunk meg egy kis kitérő erejéig. Időnként az a vád éri a sajtót és a rajongókat is, hogy egy emberként borulnak le a skandináv zenekarok előtt, miközben itthon is találni kiemelkedő tehetségeket. Igaz, vannak talentumok idehaza, de jóval kevesebben. Nem csak az megdöbbentő, hogy a svédeknél, vagy a finneknél hemzsegnek a jobbnál jobb zenészek, de szinte havonta feltűnik két-három új banda, akik nagyon magas szinten muzsikálnak. Az okokat tudjuk, nem is érdemes ezt túlragozni, csak annyit szerettem volna mondani, hogy úgy tűnik, ezt, ilyen szinten arrafelé nagyon sokan tudják. A Kiuas mondjuk nem éppen új zenekar, már a negyedik korongnál járnak, de ennek a durván másodvonalas együttesnek az énekesét, vagy gitárosát tart karokkal fogadná bármely hazai társaság. Örülnénk mi nagyon, ha a felszí­n alól ilyen kaliberű rockzenészek bukkannának fel kéthavonta. Mikko Salovaararól csak annyit mondanék, hogy pengeéles riffjei és technikás szólói miatt magamban elneveztem Smolski juniornak, ennél nagyobb dicséret részemről el sem hangozhatna (de kétség kí­vül Alexi Laiho is hat(hat)ott rá). Vissza a muzsikához: ha úgy tetszik, a Kiuas az útkereső europowernak nyújt egyfajta alternatí­vát. Amí­g a szí­ntér vezető alakulatai belassulással, musical-szerű hangzással és nagyí­vű(nek szánt) koncepcióval kí­sérleteznek, ők az ellenkező irányba mozdultak el: rátettek a tempóra egy lapáttal, időnként egészen az extremitásokig elmerészkedve, már-már black/death metalos agresszivitással fűszerezve zenéjüket. Bátran, de í­zléssel nyúlnak a szimfo-folk hagyományokhoz is, ergo igazán nehéz erre a produktumra summás í­téletet róni - ha nem vagy túlzottan nyitott, akkor lesz majd, ami tetszeni fog, és lesz olyan is, ami nem. Én azt gondolom, a sokféle összetevőből sikerült nekik egy relatí­ve markáns, egyéni világot összehozniuk, ezért nekem kifejezetten tetszik a megközelí­tésük. Azoknak, akik régebbről ismerik a zenekart, azért felhí­vom a figyelmét arra, hogy a fentebb emlí­tett agresszivitás jóval kisebb szerepet kap most, mint a korábbi munkáikon (gyengébbek kedvéért - kevesebb a hörgés és több a középtempó, főleg a korong második felében). Ha tetszik, elindultak egy populárisabb irányba - úgy látszik, idővel csak ráuntak a dagonyára az underground posványában. Úgyhogy ezt a pizzát most nem csinálták túl csí­pősre. Személy szerint én legközelebb ismét kérek egy extra adag pepperonit hozzá, de tény, hogy í­gy nagyobb a potenciális fogyasztók tábora.

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások