Terminal: Tree of Lies
írta Kotta | 2010.05.27.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Olyan melóhelyen húzom az igát, ahol Lengyelország is a felelősségi körünk alá tartozik. Nyugodtan kijelenthetem tehát: utálok velük együtt dolgozni! Ha egy lengyelt megkérsz arra, hogy A-t vigye el B-ből C-be, egész biztos lehetsz benne, hogy B-t fogja C-ből A-ba tenni. Csak azért is! Öntelt, nyakas népségnek ismertem meg az ottani munkatársaimat, akik nem tudják lenyelni, hogy egy negyedakkora országból kapják az instrukciókat. Ami hátrány az üzleti életben, nem feltétlenül az más területeken. A non-konformizmus, az öntörvényűség kifejezetten előnyös lehet például a művészetben, hiszen kreativitáshoz, új utak kereséséhez és felfedezéséhez vezethet. Nem is csodálkozom tehát, hogy progresszív zenében a lengyelek kifejezetten jók, hadd ne mondjam, élen járnak a régióban. Ahogy a Riverside is egyénit, különlegeset alkotott nemrég (Anno Domini High Definition), úgy a Terminal is egészen izgalmas produkcióval rázza fel - végre-valahára - az egyformaságba fásult kritikusokat. Képzelj egy enyhén rappelős énekest, aki a refrénre már egy ragadós dallamot hoz. Amennyire én látom, ez alaprecept napjaink tánczenéjében. Máshol épp fordítva: laza, dob-basszus alapú pop-rock, minimális szintivel, dallamos, fülbemászó énekkel, mondjuk mintha George Michaelt hallanád, aztán a refrénre jön egy kis hörgős-rappelős keménykedés. Nem is lenne ez igazán metal, ha mindeközben nem szaggatná a riffeket a háttérben a két gitár. Igen, modern, szaggatott riffelés adja meg az egésznek a savát-borsát. Ezzel el is érkeztünk a lemez egyik potenciálisan megosztó pontjához: bár számomra éppen ez az egyik kuriózum, sokaknak nem fog tetszeni Moszczynski lágy hangfekvése. Simán megállná a helyét ugyanis egy "olyan" fiúbandában is. Látszik amúgy, hogy tökélyre akarták csiszolni a lemezt, vendégzenészek is vannak, csellón, szaxofonon, hegedűn, sőt még Virgil Donati is feltűnik az egyik számban. Sikerült is nekik változatossá tenni a produkciót, a hangzás esetében azt hiszem, picit túl is lőttek a célon: szerintem túlpolírozottá vált, egy csöppnyi kosz élőbb, organikusabb megszólalást eredményezne talán. Ezzel viszont túl is vagyunk a negatívumokon. Pozitívum pedig sokkal több van: tényleg előremutató, egyedi, amit csinálnak - igényes popzene, progresszív rock és modern metal keveredik, de bármit is játszanak éppen, azt magas színvonalon teszik. Zeneileg egy rossz szavunk sem lehet, mindenki mestere a hangszerének, hallhatóan jól (és széleskörűen, pl. jazz, klasszikus zene) képzett zenészekről van szó. A popos/rappelős és a metalos részek dinamikus váltogatása okán a Faith No More megkerülhetetlen párhuzam, stílus-közelibb összehasonlításban a Pain of Salvation adja magát. De ne lepődj meg azon sem, ha hirtelen Stinget hallod előszűrődni a hangfalakból - nem te állítottad akaratlanul véletlen lejátszásra a hifi cuccodat. Csak ilyen kiszámíthatatlan, csapongó a Terminal zenéje.
Legutóbbi hozzászólások