Chicago - XXX
írta garael | 2006.04.05.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Végre! A Chicago zenekar 15 év után ad ki ismét új hanganyagot tartalmazó stúdióalbumot. Persze az elmúlt évek során is elláttak bennünket ínyencségekkel, mert megjelentettek koncertlemezt, karácsonyi és szerelmes nótákat és a 30-as évek slágereit is feldolgozó albumot. De a lemezfelvételek mellett is akad még bőven elfoglaltságuk, ugyanis a jövő évben megalakulásának 40. évfordulóját ünneplő zenekar oly népszerű hazájában, hogy lehetőségük van a folyamatos turnézásra. A Chicago esetében legnehezebb a stílusmeghatározás. Olvastam már AOR-t, westcoast-ot, popot, rockot, de a Chicago azon kevés zenekarok közé tartozik, akik saját stílust teremtettek. A dalok váza természetesen az előbb felsoroltakból áll, de olyan összetett vokál- és fúvós kísérettel ruházzák fel azokat, hogy nyugodtan mondhatom, hogy a műfajban az egyik legkomplexebb muzsikát játszó bandák közé sorolhatók. Új, 30. albumukon sincs ez másképp, de mintha minden rajongónak meg akartak volna felelni. Az album első felén a balladák, a slágerek hallhatók. Nekem a 5. 6. track tájékán már egy kicsit sok is a lassú nótából, de ha külön-külön hallgatom meg őket, nem találok hibát. Gyönyörű harmóniákkal, gazdag vokálokkal megkomponált darabok mind egytől egyig, néhol a fúvós betétekkel szinte szimfonikus hatást keltőek. Ilyen komoly szerzeményeket, mint a "Feel", a "King Of Might Have Been" és a "Why Can't We", tényleg csak a Chicago-tól lehet hallani. Akik pedig inkább a rockosabb, "25 Or 6 To 4" vonalat kedvelik a "90 Degrees And Freezing"-től indulhatnak be. Számomra a "90 Degrees And Freezing" az album abszolút No. 1 nótája, ami nem csak a rajongóknak lehet érdekesség, de dallamvilágát tekintve a szakmának is feladták a leckét rendesen, ugyanis olyan disszonáns hatást keltő közép és szólórészt írtak hozzá, hogy ezzel ismét bebizonyították, hogy ami a zeneszerzést és a hangszerelést illeti a legjobbak közé tartoznak. Nagy kedvencem még az "Already Gone" Champlin előadásában vagy a totálisan happy Lamm szerzemény, a "Come To Me, Do" és a Chicago-san blues-os "Better". A stúdiómunkálatok során is a tökéletességre törekedtek. Az album felét a Giant gitáros, Dann Huff játszotta föl, aki manapság már csak producerként és session muzsikusként tevékenykedik. A "Better" szólóját Dean DeLeo (Stone Temple Pilots) játsza, a vokálok feléneklésében pedig a ToTo énekesek, Bobby Kimball és Joseph Williams segédkeztek. Akik pedig a soundra érzékenyek, azoknak Jay DeMarcus biztosította a fantasztikus hangzást.
Legutóbbi hozzászólások