Chicago - XXX

írta garael | 2006.04.05.

Megjelenés: 2006. március 21.

 

 

Kiadó: Rhino/Warner

Weblap: www.chicagotheband.com

Stílus: AOR/Westcoast

Származás: U.S.A.

 

Zenészek
Robert Lamm: ének, billentyűk Lee Loughnane: trombita James Pankow: harsona Walt Parazaider: szaxofon Bill Champlin: ének, billentyűk Jason Scheff: ének, basszusgitár Tris Imboden: dobok Keith Howland: gitár
Dalcímek
1. Feel (Hot Single Mix) 2. King Of Might Have Been 3. Caroline 4. Why Can't We 5. Love Will Come Back 6. Long Lost Friend 7. 90 Degrees And Freezing 8. Where Were You 9. Already Gone 10. Come To Me, Do 11. Lovin' Chains 12. Better 13. Feel (w/Horns)
Értékelés

Végre! A Chicago zenekar 15 év után ad ki ismét új hanganyagot tartalmazó stúdióalbumot. Persze az elmúlt évek során is elláttak bennünket í­nyencségekkel, mert megjelentettek koncertlemezt, karácsonyi és szerelmes nótákat és a 30-as évek slágereit is feldolgozó albumot. De a lemezfelvételek mellett is akad még bőven elfoglaltságuk, ugyanis a jövő évben megalakulásának 40. évfordulóját ünneplő zenekar oly népszerű hazájában, hogy lehetőségük van a folyamatos turnézásra. A Chicago esetében legnehezebb a stí­lusmeghatározás. Olvastam már AOR-t, westcoast-ot, popot, rockot, de a Chicago azon kevés zenekarok közé tartozik, akik saját stí­lust teremtettek. A dalok váza természetesen az előbb felsoroltakból áll, de olyan összetett vokál- és fúvós kí­sérettel ruházzák fel azokat, hogy nyugodtan mondhatom, hogy a műfajban az egyik legkomplexebb muzsikát játszó bandák közé sorolhatók. Új, 30. albumukon sincs ez másképp, de mintha minden rajongónak meg akartak volna felelni. Az album első felén a balladák, a slágerek hallhatók. Nekem a 5. 6. track tájékán már egy kicsit sok is a lassú nótából, de ha külön-külön hallgatom meg őket, nem találok hibát. Gyönyörű harmóniákkal, gazdag vokálokkal megkomponált darabok mind egytől egyig, néhol a fúvós betétekkel szinte szimfonikus hatást keltőek. Ilyen komoly szerzeményeket, mint a "Feel", a "King Of Might Have Been" és a "Why Can't We", tényleg csak a Chicago-tól lehet hallani. Akik pedig inkább a rockosabb, "25 Or 6 To 4" vonalat kedvelik a "90 Degrees And Freezing"-től indulhatnak be. Számomra a "90 Degrees And Freezing" az album abszolút No. 1 nótája, ami nem csak a rajongóknak lehet érdekesség, de dallamvilágát tekintve a szakmának is feladták a leckét rendesen, ugyanis olyan disszonáns hatást keltő közép és szólórészt í­rtak hozzá, hogy ezzel ismét bebizonyí­tották, hogy ami a zeneszerzést és a hangszerelést illeti a legjobbak közé tartoznak. Nagy kedvencem még az "Already Gone" Champlin előadásában vagy a totálisan happy Lamm szerzemény, a "Come To Me, Do" és a Chicago-san blues-os "Better". A stúdiómunkálatok során is a tökéletességre törekedtek. Az album felét a Giant gitáros, Dann Huff játszotta föl, aki manapság már csak producerként és session muzsikusként tevékenykedik. A "Better" szólóját Dean DeLeo (Stone Temple Pilots) játsza, a vokálok feléneklésében pedig a ToTo énekesek, Bobby Kimball és Joseph Williams segédkeztek. Akik pedig a soundra érzékenyek, azoknak Jay DeMarcus biztosí­totta a fantasztikus hangzást.

Pontszám: 10

Legutóbbi hozzászólások