Metalring-Phenomena: Psycho Fantasy

A Phenomena igazi, őserőtől duzzadó, vérbő, gyönyörű dallamokkal átszőtt hard rock muzsikáját egyetlen szóval lehet jellemezni: fenomenális!

A közel húsz évre visszanyúló Phenomena történet legújabb fejezetén is fantasztikus a közreműködők névsora. Csak Glenn Hughes illetve Tony Martin elvinné ezt a lemezt, de a Tom Galley által szerzett zene magában "dallamos rock-csoda" kategória. Őrületesen jó cucc!

Jó kis hard-rock-blues keverék. Mégis azt kell,hogy mondjam, semmi nem fogott meg benne.Kellemes háttérzene, de semmi több. Ha ilyen menne a rádióban, még örülnék is, de magamtól nem hiszem, hogy hallgatnám.

A hatalmas nevek és a bűdületes hangzás ellenére az anyag nem győzőtt meg teljesen.Voltak rajta olyan nóták, amik tetszettek nagyon, de a két-háromszavas refrének hosszas ismétlése, és langyos tempó a végére leütötte az agyamban az unalomjelzőt.

hááát, igen. Most bajban vagyok, mert állandóan azt vetem fel szerkesztőtársaim szemére, hogy 65% objektí­v, 35% szubjektí­v módon értékeljenek. Nos, nálam ez az album (akár mennyire is király hard-rock muzsika) az első másodpercben törölközőt kapott, sőt, az összes törölközőt, amit csak találtam. Az a baj velem, hogy én alapjában a metal zenét szeretem, és háááát igen, ez az album minden, csak nem metal.
Biztos sokaknak nagyszerű élmény lesz, de nálam állati bukta!!!

Aki Phenomena lemezzel akar barátságot kötni, és még sosem hallotta, annak az első két lemezüket javaslom. Az elsőt azért, mert olyan (később Norum - Hughes által is feldolgozott) nóta van rajta, mint a Still The Night, meg Kiss Of Fire, a másodikat azért, mert a Surrender-t is hallani kell. Ez a lemez sem rossz, de manapság már nem tűnik a stí­lus olyan erősnek.

Erre a mérkőzésre egy igazi Dream Team jött össze, akiknél nem is volt kérdéses a párviadal kimenetele. Olyan stí­lusos játékot hallhatunk, amit nagyon ritkán. Igazi változatos hard rock album. Különösen a Glenn Hughes féle, How Do You Fell elképesztő jó! K.O.!

Hiába a kultikus név, hiába Glenn Hughes, hiába Tony Martin, elsőre bizony
nagyon átlagosnak tűntek ezek a dalok. Aztán a kultikus név, Glenn Hughes
és Tony Martin kapott még esélyt. Most ott tartunk, hogy azért ez nem egy
rossz hard-rock lemez, tele csupa nagyon jó pillanattal, és sajnos kevésbé
jóval is... Félek, hogy ennél feljebb már nem kapaszkodnak. A mérleg
nyelve összességében azért inkább a "jó" felé billen.-egy kicsivel.

A Phenomena nevű versenyző igazi sztáredzőknél edzett, és stí­lusa azt a klasszikus virtouzitást idézte, amit csak kevesen tudnak. Ennek ellenére a sztár néha zavarba jött a támadásoknál, és a stí­lus is kiismerhetővé vált az utolsó menetekre. Mindezek ellenére bejött a papí­rforma, még ha nehezen is, izzadság szagú győzelem!