Sturm Und Drang: Rock And Roll Children

írta TShaw | 2010.03.13.

Megjelenés: 2009

 

 

Kiadó: GUN Records

Weblap: www.sturmunddrang.fi/

Stílus: melodikus metal

Származás: Finnország

 

Zenészek
André Linman - ének, gitár Alexander Ivars - gitár Henkka Kurkiala - basszusgitár, vokál Calle Fahllund - ütősök Jeppe Welroos - billentyűsök
Dalcímek
01 Last Of The Heroes 02 River Runs Dry 03 Break Away 04 Sinner 05 A Million Nights 06 Alive 07 These Chains 08 That's The Way I Am 09 Life 10 Heaven (Is Not Here)
Értékelés

Fiatal, ugyanakkor igazán jó zenekarokban manapság azért nem tobzódunk. A tizenéves pop sztárocskákat javarészt mesterségesen létrehozott tehetséggel futtatják fel, hogy aztán néhány év múlva eltűnjenek a süllyesztőben... szerencsére a rock szí­ntere azért nem í­gy működik. Itt vannak azért reménységek, mint például a Finnországból (honnan máshonnan? - szerk) származó Sturm und Drang (csak ne lenne ilyen béna nevük... - szerk). Az André Linman vezetésével a dicsőség felé törő csapat átlagéletkora valahol 19 és 20 év között mozog, de 2008-ban már a második lemezüket jelentették meg. Na, az ilyen teljesí­tmény mögött vagy valami disznóság lapul meg, vagy a Sturm und Drang képében tényleg egy megfelelő támogatással ellátott, alapjáraton is igen tehetséges csapattal van dolgunk. Lelövöm a poént, utóbbiról van szó. A Rock and Roll Children első lejátszásakor fogalmam sem volt, kikkel van dolgom. Abban sem voltam biztos, hogy a csapat német vagy svéd - tőlem elsőre ezekre a tippekre tellett. Aztán a produktum annyira meggyőzőnek tűnt, hogy gyorsan utánuk is olvastam, és láss csodát, akit én legalább harminc éves, tapasztalt toroknak gondoltam, az egy érettségire készülő kölyök volt (külsőre akár a Tokio Hotel tagjai is lehetnének ezek a srácok, de a zenében sosem a külsőség a leglényegesebb momentum). Megdöbbentő és hihetetlen fejlemény volt ez számomra, ugyanakkor eldöntöttem, hogy ezzel a csapattal még foglalkozni kell. Nagyon röviden összefoglalva azt mondanám a lemezről, hogy megfelelően súlyozott, de attól még melodikus metalról van szó. Van benne pörgés bőven, ugyanakkor a témák néhány esetben kicsit csöpögősek, és a dallamok... hát azok igazán magukkal ragadóak. Bármilyen öreg motoros dalszerző megirigyelhetné ezeket a nótákat, aki pedig tizenéves létére ilyesmit alkot, annak tényleg a vérében van a zene. A Last of the Heroes már rögtön az album elején bemutatja nekünk a csapat zenéjének sajátos í­zét. Kemény, de mégis van rajta egy réteg cukormáz. Persze nem kell sem speed, sem AOR elemekre számí­tanunk, a dal - és a lemez - éppen egyensúlyban van a kettő között. Nem tudom, mi gátolhatna meg minket abban, hogy rögtön elkapjon a gépszí­j. A The River Runs Dry az album egyik legjobb dala, személyes kedvencem. Puhább hangszereléssel akár egy AOR banda is összerakhatta volna. Emlékezetes refrén, himnikus dallam - nem hiszem, hogy kell ennél több egy dalba ahhoz, hogy egyből az ember fülébe másszon. A Breakaway már keményebb ügy. Az egyensúly itt borul, egyértelműen elmegyünk a keményebb műfaj irányába, a dübörgő lábdob szerelmesei itt hegyezhetik a fülüket. Nagyjából ugyan ez igaz a Sinner-re is, majd jön a lassabb, drámaiabb és szépséges A Million Nights. A Breakaway mellett ez az album második kislemeze, és személy szerint azt hiszem, sokkal jobb választás volt, mint az első. Az Alive, a These Chains és a That's The Way I Am cí­mű dalok a keményebb irányvonalat viszik tovább, de a Life megint felpuhul egy kicsit, és itt nekem már szükségem is volt egy kicsit több dallamra. A Heaven (Is Not Here) az A Million Nights édes tesója, remek albumzárás. Megalakulása óta a Sturm und Drang játszott már Amerikában, az öreg kontinensen és Japánban is. Oké, Finnországból elindulni egy metal bandával talán egyszerűbb, mint Kelet-Európából, de ez még nem magyarázza meg a hihetetlen sikert. Az is bizonyosan sokat nyom a latban, hogy Patrick Linman személyében van a csapatnak egy támogatója és társ-dalszerzője (ő az énekes apja, egyben az együttes nevének a megalkotója), de azért azt hiszem, a lényeg mégiscsak ezekben a srácokban rejtőzik. Az első lemezhez képest a Rock and Roll Children sokkal letisztultabb és koherensebb anyag. Érződik rajta a fejlődés és az egyediség felé való törekvés, ami mindenképpen dicséretes. A csapat teljesí­tménye tehát nem csak irigylésre méltó, hanem követendő példaként is szolgál a feltörekvő együtteseknek. Biztos vagyok benne, hogy a csapat tagjairól még fogunk hallani - akár Sturm und Drang, akár más név alatt.

Pontszám: 7.5

Legutóbbi hozzászólások