"Keep It Heavy Hungary": Interjú Tim "Ripper" Owens-szel

A hazai koncertek egyik különlegessége, a márciusi eleji Tim Ripper Owens koncert után kaptuk mikrofonvégre az énekest, aki egész életművét átfogó kérdéseinkre válaszolgatva újfent tanúbizonyságot tett róla, hogy makulátlan úriember, és emellett munkamániás, jókedvű és rendkí­vül pozití­v kisugárzású... Hard Rock Magazin: Szia Tim, hadd köszöntselek a Hard Rock Magazin olvasóinak nevében. Pár perccel ezelőtt fejeződött be a koncert, még izzik a levegő, mesélj, hogy érezted magad? Tim Ripper Owens: Helló! Nagyszerű volt, jó volt, tetszett! A banda is nagyon bejött! Korábban sosem próbáltuk el együtt a Painkillert, a Rippert, a Death Racet, meg még egy csomó dalt, és mégis nagyon együtt volt minden. Különösen a Scream Machine volt állat, fantasztikus munkát végeztek a zenészek! Nem hallottam őket egészen a buli előtti éjszakáig, mindössze akkor próbáltunk egyet. Nagyon jól megtanulták a dalokat. HRM: Egy egészen exkluzí­v műsorral kedveskedtél nekünk ma este. Honnan indult ez az egész, kitől jött az ötlet? Ripper: Metal Angel keresett meg az ötlettel, ő intézte a dolgokat. Eléggé elfoglalt voltam, amikor megtalált, de úgy gondoltam, hogy ha ő meg tudja szervezni ezt az egészet, akkor miért is ne vágjunk bele? Őt még a myspacen keresztül ismertem meg, de a legutóbbi Beyond Fear koncerten is felléptünk már közösen. HRM: Mi alapján alakí­tottad ki a játszani kí­vánt programot? Mit gondolsz, a sok csapatod repertoárjából melyik dalok a legsikeresebbek? Ripper: Nyilvánvalóan a nagyobb zenekarok dalain volt most a hangsúly, de Metal Angel is tett pár javaslatot a setlist terén, amit figyelembe vettem. Ugyanakkor a friss szólóanyagom sem maradhatott ki a műsorból. De érdekes ez a dolog, egészen eltérő tud lenni egy-egy dal megí­télése a különböző területeken, ahol játszom. Valahol pl. a Painkiller váltja ki a legnagyobb őrületet, másutt picit kevésbé lelkesen fogadják. De azért í­gy is vannak dalok, amelyek mindenhol ütősek, például ilyen a már emlí­tett Scream Machine. HRM: Tudatosan nem játszottál Iced Earthöt? Ripper: Valahol igen. Nem is okvetlenül az esetleges rossz emlékek miatt, egyszerűen csak nem éreztem szükségesnek, hogy elővegyem azokat a dalokat. Félre ne értsd, szeretem az albumokat, de most nem éreztem fontosnak előkapni őket. HRM: Nem volt ráadás, illetve visszatapsolás a bulin, amit láthatóan nehezen viselt a közönség, nem nagyon tudta senki, hogy mi is történik... Ripper: Az volt a gáz, hogy nem tudtunk több számot, nem tanultunk meg több dalt. Mindig szoktam ráadást csinálni, de ez most ez kicsit más volt. Igazából kicsit zavarban is voltam, sosem volt még olyan, hogy egy másik énekes is fent van velem a szí­npadon, kiváltképp olyan, aki tök úgy néz ki, mint Rob Halford. Egy picit fura volt ez nekem, emiatt valahol megfeledkeztem a ráadás dologról. De a legnagyobb baj az volt, hogy nem tudtunk egyszerűen több dalt elővenni. Én még valamit csak-csak, hiszen emlékszem a Green Manalishire, meg a társaira, de a banda ezekből nem készült mára fel. De í­gérem, visszajövök, és ennél egy sokkal hosszabb setlisttel fogok készülni! Ez egy nagyon sikeres este volt, remek közönséggel, egy komplett műsorral a tarsolyomban térek majd vissza! De ezt a mostani fellépést is nagyon élveztem, ezekkel a srácokkal együtt muzsikálni jó móka volt, talán ezt a Rob Halford dolgot leszámí­tva. De amúgy nem kell ezt az egészet túl komolyan venni, akkor elveszik belőle az élvezet. Valószí­nű, hogy most meg az lett volna a jó megoldás, ha levonulunk a Living előtt a szí­npadról, és a kezdésére visszajövünk. Ezt kellett volna csinálnunk, sajnos ezt egy picit elszúrtuk. HRM: Mit gondolsz a Charred Walls Of The Damned dalról, aminek itt volt az élő premierje? Ripper: Nagyszerű volt. Tudod, anno csak felénekeltem a stúdióban, a szöveget is át kellett most még néznem újfent. Mikor felmerült az ötlet, először nemet mondtam rá, ez nem egy könnyű dal! De próbáltunk, megtanultuk, és jó volt. Képzelheted mennyire izgult Richard az egész miatt, teljesen oda volt, hogy mennyire király, hogy elnyomjuk ma a dalát. (nevet) HRM: Tervezel a jövőben hasonló bulikat? Ripper: Igazából ilyesmi jellegű, önálló bulikat szoktam ám csinálni máskor is a világ más pontjain, bár ez némiképp különbözött tőlük. De pl. csináltunk pár hetes dél amerikai turnét is, hasonló koncepcióval, mint ami itt volt. Nézd, ha egy promoter megkeres, hogy menjek el játszani valahova, mindig szí­vesen megyek, érdekel, hogy mi sül ki a dologból, ráadásul ez az egész egy jó móka, szí­vesen csinálom. HRM: Tavaly jelent meg a Play My Game cí­mű szólólemezed. Milyennek tartod egy év távlatából? Ripper: Én úgy érzem, hogy az eddigi karrierem egyik legjobb anyaga lett. Erős az elejétől a végéig. Sajnos a terjesztéssel kapcsolatban a kiadó nem állt a helyzet magaslatán, nem kapható mindenhol. De szerintem ez egy időtlen korong. Öt év múlva is ugyanakkorát fog ütni, mint amekkorát hasí­tott a megjelenésekor. Büszke vagyok rá. Az újságokat is figyeltem, hogy mit í­rnak róla, szerencsére minden kritika, amit olvastam, pozití­v volt. Szerintem mindenki megértette, hogy miért is készí­tettem el ezt a lemezt, bejött az embereknek. HRM: Nagy meglepetés volt, hogy a Play My Game dalai mekkorát ütöttek élőben. Sokkal jobbak, mint a lemezen... Ripper: Szerintem a legjobb dal, amit valaha csináltam, az a Starting Over. Amikor egy album megjelenik, az emberek mindig várnak tőle valamit. A szólóalbumom nem olyan, mint a Beyond Fear, mert a Beyond Fear az a Beyond Fear. Ez egy kicsit más. Számomra a Death Race, a Strating Over, vagy az It Is Me, amit eredetileg a Beyond Fearnek í­rtam, mind nagyszerű nóták! Én szí­npadi előadó vagyok, és azt hiszem, hogy miután azok az emberek, akiknek annyira nem jönnek be ezek a szerzeményeim, meghallják őket a bulimon, azt mondják "oké, mennyünk csak haza, hallgassuk csak meg még egyszer az albumot." De érdekes ez a dolog, például a Starting Over eredetileg abszolút nem ilyennek indult. Nem akartam, hogy letépje az arcod. Azt akartam, hogy sí­rj alatta. A Starting Over eredetileg egy szomorú dal volt, egy érzelmes nóta a szerelmed elvesztéséről. Vicces, hogy ma este ez mennyire nagyot ütött, a banda nagyon jól játszotta a számot. HRM: A lemezen rengeteg hí­res rock sztár működik közre. Hogyan sikerült ezt a roppant illusztris névsort összegyűjteni? Mindenkit ismersz személyesen? Ripper: Ha mindenkit nem is, de a legtöbbjüket igen. Billy Sheehannel vagy Steve Stevenssel például még nem találkoztam személyesen, de a zenészek szinte mindegyikével baráti a kapcsolatom. Felhí­vtam őket, és egy kis szerencsével ez lett a végeredmény. Az elmúlt években nem keveset turnéztam, valamint rengeteg fesztiválon is felléptem, ahol sok emberrel találkoztam, összebarátkoztam, kapcsolatban maradtam. HRM: Milyen volt a lemez turnéja? Ripper: Jó volt, élveztem. Az elmúlt évben rengeteg koncertet adtam, ráadásul a társaság is nagyszerű volt, remekül éreztük magunkat Daviddel, Chrissel, Johnnal. Ez egy "álomfelállás" volt, igazán szórakoztató. De amikor erre válogattam össze az embereket, akkor is csak felhí­vtam a barátaimat, Christ és a többieket, hogy lenne-e kedvük a dologhoz, és igent mondtak. Az igazság az, hogy pénzügyileg nem voltam nagyon elengedve, egy turné rengeteg pénzbe kerül. Nem tudtam annyit fizetni a zenészeknek, amennyihez szoktak, szí­vességet tettek nekem azzal, hogy elkí­sértek. HRM: Nem bánod, ha egy picit feszegetem a múltat és beszélünk a Priestről? Ripper: Dehogy. HRM: Miként emlékszel vissza azokra az időkre? Van valami, amit megbántál abból az időszakból, amit ma már máshogy csinálnál? Ripper: Nem, nagyon jól éreztük magunkat. Egy erős felállás volt, jó barátokkal. Minden pillanatát élveztem. Azóta is kapcsolatban maradtunk. Sajnos elmenni nem tudtam egy koncertjükre sem, mindig elkerüljük egymást, de szoktunk egymással beszélgetni, e-mailezni. HRM: Eszedbe jutott, hogy bármikor a jövőben újból szí­npadra állj velük, akár csak vendégként? Ripper: Nem, soha. HRM: Nem is olyan régen volt egy kis nyilatkozatháború közted és Rob között. Valódi dolog volt ez, vagy csak felfújtak valamit az újságok? Ripper: Nem is emlékszem erre az esetre. Mi is volt ez? HRM: Rob kritizálta az énekesi teljesí­tményedet... Ripper: Igen, megvan. Állí­tólag azt mondta, hogy én sosem tudtam jól elénekelni a Judas Priest dalokat, mert a Priest dalokat csak egy meleg ember tudja jól elénekelni. De ilyet aztán egészen biztos, hogy nem mondott Rob, ez egy hülyeség. HRM: A Priest után az Iced Earth jött. A kezdetben biztosnak tűnő új állás sem volt tartós, eléggé csúnya körülmények közt kerültél ki. Hogyan tudtál közben végig úriember maradni? Ripper: Egy ideig Jon is az volt. (nevet) De engem mindenki ismer, mindenki tudja, hogy soha nem szoktam rossz dolgokat mondani az emberekre. Egyszerűbb volt önmagamnak maradni és emelt fővel végigcsinálni a dolgot. Ráadásul úgy érzem, hogy sikeresebb is lettem, amióta otthagytam az Iced Earth-t. HRM: Ápolsz bármiféle kapcsolatot a régi Iced Earth tagokkal? Ripper: Amí­g a csapat tagja voltam, vagy húszan megfordultak a bandában. Richard Christyvel jó barátok vagyunk, de Jonnal nem. HRM: Jon azt nyilatkozta, hogy a turnén a rajongók döbbentették rá, hogy Mattel kell folytatni a bandát. Te ebből észrevettél bármit is? Ripper: Nem, semmit. Igazából szerintem nem is ez állt a háttérben. Jon úgy gondolhatta, hogy nem fogynak elég jól a jegyek és a lemez. Talán azt gondolta, hogy ez az én hibám. De már nem vagyok a csapat tagja, és a jegyeladási adatok még rosszabbak, mint az én időmben. Ez nem az én hibám vagy az ő hibája, ezért senki sem hibáztatható. De örülök, hogy újra együtt vannak Mattel, ő egy jó énekes és egy remek srác. HRM: Beszéljünk akkor a jelenlegi nagy csapatodról, Malmsteen zenekaráról. 2 Priest album, 2 Iced Earth album, és csak 2 Malmsteen album? Ripper: Ki tudja. (nevet) Azért ez most egészen más szituáció, sokkal több szabadságom van, jobban csinálhatom a saját dolgaimat is. Több lehetőséget is kiaknázhatok emellett a banda mellett. HRM: Mennyire nehéz személyiség Malmsteen, mennyire nehéz kijönni vele emberileg, zenélni, turnézni? Ripper: Már jó pár éve ismerem, jól megvagyunk egymással. De ezek az én tapasztalataim. Az egyik legkönnyebben kezelhető ember, akivel eddig valaha együtt stúdióztam. Ha valamit úgy csinálok, ahogy elgondolta, akkor megdicsér, remek vele dolgozni. HRM: Mit gondolsz í­gy utólag a legutóbbi korongról, a Perpetual Flameről? Ripper: Jó lemez lett. A keverés lehetett volna jobb, de élveztem a feléneklését. Van néhány olyan dal is, amelyeket felvettünk, de nem kerültek már fel, szerintem azok is fantasztikusak lettek. Hard Rock Magazin: Miként fogadtak a Malmsteen rajongók? Ripper: Szerintem jól, nemigen volt ezzel probléma. A bulik királyok voltak, szí­vesen csináltuk őket, szeretnénk is minél több koncertet adni a jövőben. HRM: Malmsteen korábbi énekesei eléggé más stí­lusban énekeltek, mint Te. Ilyen szempontból mennyire kihí­vás a régi dalok eléneklése, miben próbálsz változtatni a saját éneklésedben? Ripper: Tudod, én önmagam vagyok. Ez a közös minden bandában, ahol eddig megfordultam. Akárhol játszottam, magamat adtam, a saját hangzásomat. A Priestben, az Iced Earthben, Malmsteennél, a Beyond Fearben, én vagyok a közös. Engem akartak, engem hí­vtak. Malmsteen, ha szerette volna, megtarthatta volna Doogiet. De nem akarta, valami újat szeretett volna, valami mást. Bí­rom Doogie hangját, de én teljesen más vagyok. Amúgy azt hiszem, Malmsteen énekesei sem mind ugyanolyanok. Közülük talán Jeff Scott Sotohoz hasonlí­t még a leginkább a hangom. Nem tudom úgy eltolni a régi dalokat, mint az elődeim, mégis működik ez az egész. Vannak, akik azt mondják a bulik után, hogy jobban szeretik az én verziómat, mint az eredeti régi nótákat. Szeretek énekelni, szeretek érzelmeket kifejezni ezáltal, ez egy nagyon jó dolog, Malmsteen csapatában is élvezem ezt a dolgot. HRM: Értem. A másik bandával, a Beyond Fearrel mi a helyzet? Ripper: Ez egy vicces dolog. Most vasárnap hazarepülök, jövő hét szerdán és csütörtökön pedig próbálunk. Szerda este még egy jótékonysági koncerten is fellépek, egy barátom nemrég balesetet szenvedett. Másnap megint próbálunk a Beyond Fearrel, a következő héten pedig elkezdünk felvenni 4-5 dalt, hogy majd házalhassunk velük a kiadóknál. Az alapján a pár dal alapján, amik már megvannak, annyit elárulhatok, hogy igazán frankó anyag készül, már csak egy kiadó kell. Viszont abban is biztos akarok lenni, hogy jó kezekbe kerülünk. Tudod, igazából nehéz megmondani, mikor lesz kint a kész anyag, talán márciusban, áprilisban fel tudjuk venni az egészet. Az előző Beyond Fear lemezt 15-16 nap alatt vettük fel és kevertük meg. 9-10 új számban gondolkozunk, még nincs mind kész, elválik, hogy hogyan alakulnak majd a dolgaink. HRM: Tagja vagy egy feldolgozásokat játszó supergroupnak is, a HAIL!-nek. Honnan jött az ötlet, hogy összehozzatok egy ilyet? Ripper: Eredetileg még Dave Ellefson kezdte el ezt az All-Star jammelés dolgot a NAMMon, aztán elkezdte mondani, hogy "mekkora királyság lenne csinálni néhány ilyen kis klub bulit". Egy évvel később hí­vott egy manager barátom újból az ötlettel, addigra már összeállt a dolog, lementünk Jimmy DeGrassoval Dél-Amerikába, és ott toltunk hat koncertet. Az az egész hihetetlen volt, teljesen megőrültek értünk! Az emberek már kint vártak minket a reptéren, őrületes volt. Az volt az elképzelésem, hogy ezzel a bandával nem akarok lemezt felvenni, és azt sem akartam, hogy túl sok időmet elvegye. Aztán mégis ez történt. Mentünk játszani mindenfelé Európában, hamar kinőtte magát. Amúgy ez a koncertterem tökéletes lenne a Hail! számára. Nem túl nagy, mégis van emelete, be lehet rendezni, tudod az egész Hail! erről szól. Arról, hogy lejössz mondjuk Budapestre, zenélgetsz, megiszol pár sört, jól érzed magad. Ez inkább örömzenélés. A kreatí­v énemet a szóló dolgaimban, meg a Beyond Fearben élem ki. A Hail! csak móka. HRM: Kik alkotják éppen a bandát, Mike Portnoy tag maradt? Ripper: Nem, ő csak New Yorkban és a környékén szállt be hozzánk. A dobosokban az a vicces, hogy állandóan hiányunk van belőlük. Nem tudom, hogy ki fog legközelebb dobolni, meg basszusgitározni a Hail!-ben. David visszatért a Megadethbe, ami egy jó dolog, örülök neki. Rengetegen be akarnak szállni a helyére. A promoterek mindig mondogatják, hogy ki kellene ide, de ezt azért át kell gondolni! Legalább 15 figurától kaptam levelet azzal, hogy ők elég ismertek és hí­resek ahhoz, hogy beszálljanak hozzánk, pedig nem azok. (nevet) Ide kell az, hogy legyen egy neved. Nyilván nem arra gondolok, hogy a tiéd legyen a legnagyobb a szakmában, de legyen valamid, amit már letettél az asztalra. David Ellefson vagy Andreas Kisser ilyen. Dobosoknál volt ugye Roy Mayorga, Paul Bostaph, ők sem akárkik. Meglátjuk, hogy alakul majd a felállás, hogy kik játszanak benne legközelebb. HRM: A legfrissebb lemezedet egy Charred Walls Of The Damned nevű power/thrash banda élén adtad ki. Hogy kötött ki ennél a csapatnál? Ripper: Richard Christy zenekarvezetővel barátok vagyunk, az Iced Earthben ismerkedtünk meg, utána is kapcsolatban maradtunk. Megkérdezte, hogy fel tudnám-e énekelni neki a dalokat, és igent mondtam. Ez a banda is király. Rendesen seggberúgnak ezek a dalok mindenkit. Nagyon örültem, amikor megjelent a lemez. HRM: Mit kell erről a formációról tudni. Mennyire komoly ez a csapat, mennyire project inkább? Ripper: Sajnos komoly turnézáson még nem nagyon tudtunk gondolkozni, baromi elfoglalt vagyok. Akikkel igazán komoly turnét akarok csinálni, az a szóló csapatom és a Beyond Fear. Félre ne értsd, minden koncertet vagy turnét komolyan veszek ezeken túl is. A Charrednél elég nehéz a helyzet, de megpróbálunk összehozni azért valamit. A lemez remek visszhangot kapott a sajtóban, jól is szól, mindenki szeretné, ha koncerteznénk. Csak tudod, a gitárosunk elismert producer, rengeteg bandája és munkája van. Stevenek is van rendes állása, lehet, hogy ha egyszer útnak indulunk, majd módosí­tani kell a felálláson. Meglátjuk, hogy mit sikerül összehozni. HRM: Végezetül engedj meg néhány személyesebb kérdést. Ripper: Persze, mondd csak. HRM: Mikor kezdtél el énekelni? Ripper: Kisgyerek voltam, és Elvist, meg hasonlókat énekelgettem, amiket akkoriban minden gyerek. De Apu szerette a Rolling Stonest, a Bachman Turnen Overdriveot, ilyesmiket is. Voltak otthon Johnny Cash lemezek, Aerosmith, Alice Cooper, í­gy ismerkedtem meg a rockkal. Elkezdtem én is énekelni a dalaikat, és úgy éreztem, hogy ez nekem könnyen megy! Élveztem, úgy éreztem, hogy ez az egész valahol én vagyok. Később énekelgettem kórusokban is. HRM: Tanárhoz jártál? Ripper: Nem, nem igazán. Volt pár jó tanárom a gimiben, de ez inkább tehetség dolga. Te jól tudsz í­rni, a feleségem tervező mérnök, neki az megy, megjegyzem, nem csak szebb, de sokkal okosabb is nálam, én meg ebben vagyok jó. Ha nem ez számí­tana, hanem csak úgy választhatnék, talán agysebész lennék... HRM: Nem mondod komolyan! Ripper: Dehogynem, az is király dolog lehet! De mégis, ez valahol egy természetes adottság kérdése. Érdekes amúgy, hogy amí­g az ember fiatalabb, sokkal könnyebben megy az éneklés. Egész éjjel fent vagy, és énekelsz. Ma ezt már nem bí­rnám, nem megy ennyire könnyen. Mégis, ez a tehetség egy ajándék a természettől. Egy rendes gitáros rengeteget gyakorol, hogy jó legyen. Van, akinek az énekléshez természetes készségei, képességei vannak, én is ilyen vagyok, ebben vagyok jó. HRM: Mennyire bonyolult összehoznod a családi életed a karriereddel? Ripper: Manapság már könnyebb, mint régebben. A feleségem megérti, hogy turnéznom kell, hogy pénzt kell ezzel is keresnem. Úgy érzem, hogy manapság pénzügyek terén jobban állok, mint korábban bármikor a karrieremben. Az elmúlt két év nagyon sikeres volt. De ha nem csinálnám ezt, nem nyomnám a bulikat, nagy bajban lennénk. Nem tudnánk fizetni a lakásrészletet. A feleségem is dolgozik, megérti ezt. A múlt évben 7 hónapot voltam úton. Mégis, a feleségem ezt remekül kezeli. Megérti, hogy ennek í­gy kell lennie. Két gyerekünk van, szóval ez nem könnyű számunkra, de egy házasság sem könnyű. Amikor otthon vagyok, akkor annyira jó család vagyunk! Mindent együtt csinálunk, eljárunk táncolni, úszni, visszük a gyerekeket is, elmegyünk vacsorázni, ilyesmi. Amikor otthon vagyok, sosem megyek el a cimboráimmal inni, arra ott a turné, meg amúgy sem vagyok egy nagy ivó. (nevet) Amikor otthon vagyok, akkor tényleg otthon vagyok. Együtt a családommal, a gyerekekkel. Amikor valamit veszünk fel a stúdióban, ők is ott vannak velem, imádom. HRM: Azon kevés énekesek egyike vagy, aki baseball sapkát hord a szí­npadon... Ripper: Állandóan ezt hallom, tiszta vicces már. (nevet) Brian Johnssonnak is van sapka a fején, Klaus Meinének is van sapkája. Tudom, Fred Durstnek is van baseball sapkája, de Rob Flynn is szokott felvenni a Machine Headből. Nagy sportrajongó vagyok, és a szí­npadra szeretem önmagamat adni. A hétköznapokon is szoktam sapkát hordani, akkor a szí­npadon miért venném le? Vicces, amikor Fred Durstöt emlegetik, mert mindig őt hozzák fel, pedig ha megnézel egy AC/DC videót, ott is láthatsz sapkát. Persze, Fred Durst hasonló baseball sapkát hord, de akkor is. Tudod mi a vicc az egészben? Lehet, hogy én régebb óta hordok baseball sapkát, mint ő. Ki tudja? Ugyan már! Jó, vehetnék fel olyan sapkát is, mint Brian Johnsson, de mit csináljak? Szeretem a baseballt! (nevet) HRM: Miként értékelnéd az elmúlt 15-20 éved? Ripper: Szerintem király volt ez az időszak. Király albumokon énekeltem, sok embert megismertem, akik mindig segí­tettek a pályám során. Mondták, hogy szálljak be az Iced Earthbe, és beszálltam. Jó időben, jó lemezeket csináltunk, a Gettysburg például valami egészen szenzációs. Végignézek az elmúlt 15 évemen, és 1996 óta igen frankó dolgok történtek. Folytatni is akarom a pályát, amí­g csak lehet. Amikor a Priestnek vége lett, ott volt az Iced Earth. Mikor az a sztori fejeződött be, folytattam a munkát a szóló anyaggal, a Beyond Fearrel. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy í­gy alakultak a dolgaim. HRM: Megosztanád velünk ezen időszak legvadabb sztoriját, ami megesett Veled? Ripper: Eszembe jut egy-két dolog, de azokat inkább megtartanám magamnak titokként. De nem vagyok egy problémás srác, nem szoktam vadul berúgni, kiütni magamat, nincsenek ilyen dolgaim. De ki tudja, talán majd holnap, amikor elmegyünk erre a tribute bandás bulira. HRM: Holnap mentek oda? Ripper: Jaja, lenézünk. HRM: Holnap fog játszani nálunk az Airbourne is... Ripper: Gondolom, Te meg oda mész. HRM: Igen. Ripper: Akkor add át nekik az üdvözletem. (nevet) De visszatérve, nem jut most eszembe semmi ilyen vad sztori. HRM: Hány napot töltesz Budapesten, lesz időd várost nézni? Ripper: Holnap megpróbálok kicsit szétnézni a városban. Fellépés előtt nem szeretek programokat csinálni, inkább csak pihenek a szobámban. Lazán veszem a dolgokat, de éneklés előtt nem szeretek elfoglaltságokat iktatni a napirendembe. HRM: Emlékszel a korábbi budapesti fellépéseidre? Vannak emlékeid? Ripper: Vannak. Például a legutóbbi Beyond Fear show nem volt jól megreklámozva, nem tudtak róla az emberek, mégis jó buli volt, jól éreztem magam. A Priesttel is jól éreztük itt magunkat, jó sokáig fent maradtunk még a koncert után, őrületes volt, mindig jó buli idejönni. HRM: Tudsz mondani arról valamit, hogy mikor, melyik csapattal szeretnél visszajönni hozzánk? Ripper: Meglátjuk, elvileg szeptemberben újból fel fogok itt lépni a szóló csapatommal, bár még nem tudni, hogy pontosan kikkel is. Ősszel lesz az Európa turnénk. Jó kör lesz, 15-16-17 koncerttel. De más csapatokkal is szí­vesen visszajövök! Beyond Fear, Charred Walls Of The Damned, teljesen elképzelhető bármelyik, sőt, akár azokkal a srácokkal is fellépnék megint, akikkel ma este együtt játszottam! Semmi próba, és mégis ilyen buli, hihetetlen! Legközelebb több Beyond Fear, több saját dal várható. HRM: Mennyire követed manapság figyelemmel a rock szí­ntér eseményeit? Ripper: Nem igazán. Amikor hazamegyek, mindig a saját dolgaimmal kell foglalkoznom. Szokott otthon rádió szólni, de inkább beszélgetős vagy sport műsorok. Ha a mai zenéket emlí­tik, leginkább az új Heaven & Hell lemez jut az eszembe. HRM: Három kedvenc album? Tim Ripper Owens: Badmotorfinger a Soundgardentől, Heaven & Hell a Black Sabbathttól, és mondjuk a Sad Wings Of Destiny a Judas Priesttől. HRM: Van valami új, titkos projected készülőben, mint amilyen a Charred Walls Of The Damned is volt? Ripper: Nem, most épp nincs semmi. De ki tudja, lehet, hogy egy hónapon belül előállok valamivel. (nevet) HRM: Tim, köszönjünk a beszélgetést, örülök, hogy itt voltál, vigyázz magadra, találkozzunk mihamarabb! MMarton88