Solar Scream: Ground Level
írta garael | 2006.03.09.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Újabb fiatal, feltörekvő metál csapat kopogtatott be ajtómon, persze egy CD-re absztraktált formában. A Solar Scream nevű együttest a legtöbben a Pepsi Szigetről ismerhetik - no, nem a táncdal színpadról, zenéjük ugyanis némiképp eltér a hagyományos schlager dalok által képviselt egyszerű kompozíciótól. Nos, mivel nemrégiben olyan kritika ért, hogy túl elnéző és engedékeny vagyok az értékeléseimben, megfogadtam, hogy ezentúl kissé szorosabbra fogom venni a gyeplőt, és szemüvegem egyik lencséje szigorból, másik rosszindulatból fog csiszolódni. Ennek fényében csomagoltam ki a CD-t, s pillantottam meg a rendkívül igényes lemezborítót - ehh, pedig reménykedtem egy jó kis porn-grindcore-ban, amiről aztán le lehetett volna húzni a keresztvizet, némi gyúrással ráedzve a szigorizomra. Ehelyett azonban érdekes fotomontázsokkal tarkított igényes tokot kaptam, mely szerint még a cukros bácsinak is köszönetet lehet mondani a lemez elkészültéért. (talán a ragadós dallamok miatt?) Nézzük hát, mit rejt a zene. No, itt sem két perces hörgedvény darákat kaptam. A kezdő intro egy kissé jazzes, pszichedelikus , filmzenés bevezető Vangelis: A szárnyas fejvadász soundtrack-ének szellemében, majd megdörren a Ground Level c. nóta, hogy a csendes andalgásból egyből vigyázzba vágja magát a kritikus, a Nevermore-ra hajazó, hangfalból japán kísértetlányként előszökkenő riff hallatán. A nóta azonban nem középtempós döngölde, inkább sok szövegmondással tarkított, elmélkedősebb darab, némi progresszív beütéssel, szomorú, és némileg apokaliptikus hangulattal. Nem hiába nevezték meg a fiúk hatásaik között a Paradise Lost-ot, a gótikus mélabú bizony igen erősen belengi a dallamokat és a háttérben egy szép női szoprán is fel-felcsendül, fokozván a már említett hatást. A szintetizátor digitális hangprüttyögései dehumanizálják a szomorú dallamokat, némiképp elidegenítve tőlük a hallgatót. Az ének úgy érzem, túlságosan is a háttérbe van szorítva, ezért néha kissé kásásan jönnek elő az dallamok, ezen úgy érzem, mindenképen változtatni kell. A következő számban sem tréfálnak a srácok: egyrészt már maga a dalhossz tiszteletet parancsolóan közelít a 10 perchez, másrészt a depresszív hangulat itt sem vált át happy punk-ba. Ami mindenképen pozitív, a tempóval való ügyes játszadozás, ami megmenti a számot az unalomba fulladástól. Amit némiképp viszont hiányolok, az a tempóváltásokhoz rendelt énektémák váltakozásának hiánya: ilyen hosszú számnál ez ajánlott, a riffek és a hangulati árnyalatváltozások nem mindig teremtik meg kompletten a figyelem megtartásának erejét. Átlépve a This Order-re visszatér egy kicsit a Vangelis-es hangulat, hogy aztán egy málházós riffel támassza alá a cybercold világot. Úgy érzem, ebben a dalban a legerősebb az énekdallam, ám éppen ezért jön ki leginkább az énekesi teljesítmény ingadozó jellege. Gábor, az énekes sajnos eléggé egy hangszínen tolmácsolja a darabokat, ezáltal a megcélzott hangulati hatás nem tud teljes mértékben kibontakozni. Hiányolom azt a játékot , mely az éneket a dal markáns részévé teszi, erre figyeljetek oda jobban. A Transgression kis instru szösszenet, melyet egy Depeche Mode feldolgozás követ, az In Your Room. A fiúk jól meg tudták fogni a dal lényegét, és a maguk képére formálva szinte önálló szerzeménnyé tették, belecsempészve a maguk kicsiny, hideg világát.
Legutóbbi hozzászólások